Így omlik a gyermekekre az Orbán-rendszer

 Több mint kétezer gyógypedagógus hiányzik a napi gyakorlatból

Számok cáfolják a kormány állítását, amellyel beterjesztette legújabb oktatási törvénycsomagját. 2010 óta ugyanis a kabinet folyamatosan csökkentette a gyógypedagógus-képzésre felvehető hallgatók számát, most pedig tanárhiányra hivatkozva sorvasztja el a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztését – írja a HVG.

2012-ben még 1300 hallgató kezdhette meg gyógypedagógiai tanulmányait a hazai felsőoktatási intézményekben, idén már csak 1090 diákot vehetnek fel. Jelenleg országos átlagban több mint ötszörös a túljelentkezés ezekre a szakokra, miközben több mint kétezer gyógypedagógus hiányzik a napi gyakorlatból, további ezer státust pedig olyan tanárok töltenek be, akiknek nincs meg a szükséges végzettségük.

Pedig Mészáros Lőrinc százmilliárdos éves vagyongyarapodásának már az ötödével is megkétszerezhetnék a fejlesztőpedagógusokra fordított pénzt. A kormány azonban 2010 óta nemhogy növelte volna a költségvetésben az oktatásra fordított pénz arányát, hanem éppen ellenkezőleg, csökkentette, miközben az állam működési költségei nőttek.

Bár az oktatási helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán azt mondja, idén két új képzőhelyet indítanak és 2-3 év múlva megszűnik a gyógypedagógus-hiány, eddig szándékosan blokkolták, hogy elég szakember legyen, és az új jogszabály intézkedései sem tűnnek ideiglenesnek.

Mi múlik ezen? Azok a kisdiákok, akik valamilyen képességeikben lemaradnak, például nem tudják a jelenleg elvárt fél év alatt megtanulni a folyamatos írást, és az első osztály második félévében nem sajátítják el a helyesírás alapjait, azokat a jövőben abból a tárgyból is évismétlésre lehet kötelezni, amelyben a fejlődési elmaradás megmutatkozik.

És még az sem biztos, hogy bármilyen segítséget kapnak ahhoz, hogy behozzák a lemaradást. Eddig ugyanis az osztályozás alóli felmentés mellett más kedvezményt is kaptak. Akinek például az írással volt nehézsége, szóban felelhetett, és fordítva, illetve dolgozatoknál, érettségi vizsgán több időt kaptak a megoldásra. Ezt azonban egy alacsonyabb szintű jogszabály, kormány-, illetve miniszteri rendelet határozza meg, amelyet egyik napról a másikra módosíthat a kabinet.

Jelenleg csaknem 80 ezer olyan nebuló tanul az iskolákban, akiről az állami hivatalok által kijelölt szakértők azt állapították meg, hogy valamilyen beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel küzd (a szakzsargon szerint BTM-es vagy BTMN-es). Ilyen nehézséget jelent például a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia enyhébb formái, vagyis az olvasási, írási, számolási nehézség.

A szakértők szerint ezek azért fordulnak elő gyakrabban manapság, mert a gyermekeket körülvevő világ gyökeresen megváltozott. Más képességek kerültek előtérbe például a mozgókép elterjedésével vagy az informatika megjelenésével, miközben a hatalmasra duzzasztott iskolai tananyag továbbra is a hagyományos, lexikális tudást kéri számon a diákokon.

A BTM-esek 2018. augusztus 31-e után már nem kaphatnak felmentést az osztályozás alól. Vagyis legyenek bármilyen jó képességűek és jó tanulók, ha bármilyen részképességük megkésve alakul ki, csak bukdácsolhatnak. Holott a gyógypedagógia tudománya szerint ezek a nehézségek leküzdhetők, csupán a gyerekeknek meg kell kapniuk a szükséges fejlesztést.

Ez azonban eddig is döcögött. Az oktatási jogok biztosához hetente érkezik panasz, amely arról szól, hogy sérül a gyermek joga, mert nem vagy késve jut hozzá a kellő szakmai segítséghez. A szakemberhiány azt eredményezi, hogy még egy fővárosi elitnegyed iskolájában is hónapokat kell várni, hogy egyáltalán gyógypedagógus elé kerüljön a diák, és megállapítsák a problémát, a fejlesztés pedig még el sem kezdődött.

„Heti négy logopédiai kezelést írtak elő, de nincs logopédus öt éve”

– írta egy szülő a Csak Együtt Van Esély (Cseve) zárt Facebook-csoport körkérdésére. A Cseve olyan szülők érdekképviselete, akiknek BTM-es vagy az annál is súlyosabb, sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermekeik vannak.

Vidéken úgynevezett utazó gyógypedagógussal próbálják megoldani a feladatokat, ám még így sem jutnak el mindenkihez. Emiatt előfordul, hogy több tíz kilométert kell utazni a gyerekekkel hetente több alkalommal.

„Ha nincs megfelelő fejlesztés, támogatás, akkor nem tartom etikusnak, hogy egy tollvonással elvegyék a gyerekektől a lehetőséget, hogy a bukás veszélye nélkül folytathassák tanulmányaikat” – magyarázza lapunknak egy szakértő, azt kérve, hogy nevét ne írjuk le.

Azt a kormányzati álláspontot is vitatja, hogy a bukás veszélyének elmúltával mindenki tétlenségbe süppedne. Ő azt mondja, hogy éppen a rossz osztályzatok okozta folyamatos kudarc az, ami nem motiváló, pláne egy ilyen teljesítményorientált világban.

Különösen aggasztó, hogy a legrosszabb helyzetben lévő, hátrányos térségekben élő gyerekek járnak a legrosszabbul.

„Normál iskolákban fel sem ismerik, hogy nem neveletlen a gyerek, hanem hiperaktív”

– mondja a Cseve alapítója, Erdész Ferenc, aki nemcsak érintett szülő, hanem pedagógus is. Így fejlesztés helyett jön a retorzió vagy a bugyuta megerősítés: „nem baj, majd legközelebb ügyesebb leszel”.

Erdész szavait támasztják alá azok az első látásra meglepőnek tűnő adatok, miszerint az ország fejlettebb régióiban helyenként még nagyobb is a BTM-es és SNI-s tanulók aránya, mint egyes fejletlenebb régiókban. Úgy tűnik, ott a tanárok és a szülők is hatékonyabban tudják érvényesíteni jogaikat. Egy gyógypedagógusra ugyanakkor jellemzően ott jut több gyermek, ahol a fejlesztésre szoruló csoportoknak legalább az egyike az átlagosnál népesebb.

Ebből egyrészt az következik, hogy a szolgáltatás nem követi az igényeket. Másrészt valószínűsíthető, hogy a nebuló gyakran már el sem jut oda, hogy megvizsgálják a fejlesztési igényt, mert pontosan tudják, hogy úgysincs kellő számú szakember. Márpedig ha a gyereknek papírja van, hogy fejlesztésre szorul, a végén még harcolni is fog a jogaiért.

Ez a gazdaság hosszú távú érdekeinek sem felel meg – mondja a szakértő. Azok a diákok, akiktől megspórolják a fejlesztést, nem lesznek kellően hasznosak a munkaerőpiacon sem. Az SNI-sek, például a mozgáskorlátozott vagy a vak emberek még a közfoglalkoztatásban sem vehetnek részt. Nem beszélve azokról a szülőkről, akik kiesnek a munkából, mert személyesen kell megoldaniuk gyermekük fejlesztését, felügyeletét.

Mindez együtt pedig már azt jelenti, hogy sérül az alaptörvényben rögzített jog a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzéséhez. Magyarország feleslegesen iktatta törvénybe azt az ENSZ-egyezményt is, amely kimondja, hogy szükség esetén többletszolgáltatást kell nyújtani az oktatásban, hogy érvényesüljön az esélyegyenlőség.

A kormány egyelőre nem hallgatta meg a tiltakozásokat, gyakorlatilag változatlanul nyújtotta be a törvényjavaslatot. Mindössze az informatikát vonta ki azon tantárgyak közül, amelyeket szerinte az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos tanulóknak gyógypedagógiai végzettség nélkül is lehet oktatni, rajz, zene, technika, etika és testnevelés tanításához a jövőben nem kell gyógypedagógus.

Holott egy ilyen kategóriába tartozó Down-kóros gyermek gyakran szívproblémákkal küzd, lazák az ízületei, tehát komoly szakértelem kell annak megítéléséhez, milyen gyakorlatokat végezhet. A művészeti tantárgyakkal pedig a gyermekek lelkét is ápolni lehet, ha értő kezekbe kerülnek.

A kormány egyes szervezeteknek, például a Csevének felajánlotta ugyan az egyeztetést, de irreálisan rövid határidőn belül.

„Immár nem a jogok kiharcolásáért kell küzdeni, hanem az alaptörvénybe iktatott kötelezettségek betartásáért” – válaszolja a fent már idézett szakértő arra a kérdésre, hogy mit tehetnek a szülők, ha a parlament megszavazza az új törvényt. „Kőkeményen kell lobbizni, jogokat érvényesíteni, hogy ha már az osztályozás alól nem is mentik fel a diákot, legalább a jogszabályban előírt fejlesztést és a számonkéréskor adható könnyítést megkapja a gyermek” – teszi hozzá. Legalábbis addig, amíg ezek a jogok legalább papíron léteznek.

Forrás: HVG