Izgalmas levelet kapnak a devizahitelesek

A héten szavazhat a devizahiteles mentőcsomaghoz benyújtott módosító javaslatokról a parlament, a rendszerbe egy új elem került:az árfolyamgátasokat érintő forintosítási lehetőség, így ezzel együtt fogják a képviselők megszavazni a devizahitelek forintosítását szabályozó törvényt – közölte nemzetgazdasági miniszter a köztévé reggeli műsorában. Varga Mihály jelezte azt is: tavasszal a devizahiteles állampolgár kapni fog a bankjától egy levelet, amiben benne lesz a pontos elszámolás, közte az is, hogy mennyivel csökken a törlesztőrészlet, illetve a tőkerész, és ezt kell forintosítani majd ugyanabban a pillanatban.

 .

 .

A miniszter szerint a tárca számításai alapján a hiteleseknek átlagosan mintegy másfél millió forinttal csökken majd a tőkerészük. Varga Mihály egyúttal megdicsérte magukat, mondván: óriási eredmény, hogy el tudtunk jutni idáig, “hiszen Európában, de a világon is a legnagyobb és a legátfogóbb hitelmentő csomagot a magyar kormány indította el.” 

Varga Mihály ismét hangsúlyozta, hogy a forintosításnak az elszámoltatással együtt van értelme, az igazi tőkerész, és törlesztőrészlet csökkenés az elszámoltatással következik be. Elmondta, jövő tavasszal a devizahiteles állampolgár kapni fog a bankjától egy levelet, amiben benne lesz a pontos elszámolás, hogy “mennyivel kurtították meg az elmúlt években”, mennyivel csökken a törlesztőrészlet, a tőkerész, és ezt kell forintosítani majd ugyanabban a pillanatban.

A nemzetgazdasági miniszter szólt a magánnyugdíj-pénztárak esetleges bezárásáról is, az indoklás ezúttal is a már jól ismert “védelem” köré épült: Varga Mihály azt mondta, hogy a kormányzat “nem engedheti meg, hogy hatvanezer ember mindenféle ellátás nélkül maradjon”, a miniszter a pénztárakat ál-nyugdíj pénztáraknak minősítette, amelyek a “tagdíjakból csak a saját működését finanszírozzák, azaz felélik a tagdíjat.”

 

 Újabb tüntetés lesz a József nádor téren
 
“Nem adunk több „védelmi pénzt”, legyen elég a 3 ezer milliárd lenyúlása!” – hirdetik közösségi oldalukon azok a civilek, akik tüntetést szerveznek a magánnyugdíjpénztárakban maradt vagyonok állami lenyúlása ellen kedden este hat órától a József nádor téren. A frissen alakult “60ezren a MAGÁN nyugdíjukért” Facebook-csoportnak vasárnap délelőtt már háromezer támogatója volt.
 
Szombaton a civilektől függetlenül az Együtt – A Korszakváltók Pártja jelentette be, hogy tüntetést szervez az önkéntes magánnyugdíjpénztárak védelme és az állami egyéni nyugdíjszámlák kialakítása érdekében. A tüntetésnek egyelőre nincs időpontja, erről a hét elején döntenek majd, de a költségvetést megalapozó törvények decemberre valószínűsíthető elfogadása elé tervezik. A párt szerint a kormány ebben az előterjesztésében elveszi a megmaradt önkéntes magánnyugdíj-pénztári tagok összesen 200 milliárd forintos vagyonát is. A kabinet ezt a bevételt a fideszes haverok luxuskiadásaira, stadionépítésekre költi, miközben cinikus módon azt mondják, ez az emberek érdeke.