Jelentést adott ki a HRW Magyarországról

Magyarország-EU-emberi jogok-online

Budapest, 2015. február 19., csütörtök (MTI) – Jelentést adott ki a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet Magyarországról, amelyben súlyosan aggályosnak nevezte az emberi jogok helyzetét, egyben felszólította fel az Európai Uniót, hogy cselekedjen az ügyben.

 .

 .

    A szerdán nyilvánosságra hozott jelentésről kiadott angol nyelvű összefoglalóban az olvasható, hogy a szervezet szerint “Brüsszel gyakorlatilag nem tett semmit a kifogásolt jogszabályok és intézkedések ügyében, amióta az Európai Bizottság 2014 márciusában a jogállamiságnak az uniós tagállamokon belüli erősebb védelmét célzó intézkedést hozott”.


    A budapesti keltezésű jelentés számos területen aggályosnak nevezi az emberi jogok magyarországi helyzetét, amelyet a kormány által kezdeményezett jogszabályoknak tulajdonít. “A magyar kormány egy sor aggályos törvényt és irányelvet hozott, az ezek megváltoztatására irányuló nemzetközi felhívásokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyták” – olvasható az összefoglalóban.


    Lydia Gall, a HRW Balkánnal és Kelet-Európával foglalkozó kutatója szerint Magyarország “ékes példája” annak, hogy az Európai Uniónak fokoznia kell fellépését a jogok védelmében a határain belül. “Az EU-nak ki kell állnia saját értékei mellett, és meg kell védenie Magyarország polgárainak jogait, beleértve azt is, hogy eljárást indít a jogállamiság védelmére és az Európai Tanács elé viszi Magyarország ügyét”.


    A Human Rights Watch szerint reformok sorozatára van szükség ahhoz, hogy a magyarországi jogszabályok és intézkedések összhangba kerüljenek az ország nemzetközi és regionális kötelezettségeivel. A HRW sürgette egyebek mellett a civil szervezetek elleni hadjárat beszüntetését, az alkotmánybíróság jogköreinek helyreállítását, a bírói függetlenség biztosítását, a médiahatóság tagjainak megválasztásakor a többpárti jelölési rendszer megteremtését, a hajléktalanok kriminalizálását lehetővé tévő alkotmánymódosítás visszavonását, az Emberi Jogok Európai Bíróságának az egyházak egyenlőségére vonatkozó ítéletének alkalmazását, a választásokon való általános részvétel lehetőségének biztosítását a fogyatékossággal élőknél is, a roma kisebbség jogainak védelmét szolgáló konkrét cselekvést, a romaellenes és az antiszemita megnyilvánulások legfelső kormányzati szinten történő nyilvános elítélését, valamint a családon belüli erőszak áldozatai védelmének garantálását.


    A szervezet közlemény végül megállapította, hogy az EU egyetlen államában sem tökéletes az emberi jogok helyzete, “de ha a magyar kormányról van szó – amely eltökéltnek tűnik az emberi jogok védelmének szándékos aláásásában -, Brüsszel számára létfontosságú, hogy cselekedjen”.

kpt \ kpl \ hgp