Jöhet a családi csődvédelem: rajtuk segíthet

A kormányhivatalokban lehet majd kérni a családi csődvédelmet. Akik részt vesznek az eljárásban, azoknak egy csődbiztos határozza meg, mire költhetnek. Cserébe elengedhetik akár a tartozások felét is – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A családi csődvédelmet 10 másik európai országban már sikerrrel alkalmazzák. A kormány szerdán tárgyalja a javaslatot. Az első magyar családok leghamarabb egy év múlva kaphatják meg a segítséget.

 .


A KDNP javaslata szerint azok a családok léphetnének be önként a csődvédelmi programba, akiknek legfeljebb 10 fennálló hitele van, a tartozásuk több mint 200 ezer forint, de kevesebb mint 40 millió. A segítséget a tervek szerint a kormányhivatalokban lehet majd kérni. A csődvédelmi időszakot öt-hat évben állapítanák meg. Ennyi idő alatt kell minden tartozást rendezni.

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a Híradónak azt mondta: azokon akarnak segíteni, akik önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe. Ha valaki nem vallja be valós jövedelmét vagy nem fogadja meg a csődbiztos utasítását, azonnal kikerül a védelem alól.

A cikkhez tartozó videóanyagot az eredeti hír oldalán nézhetik meg: tovább»

„Bizonyos részét a jövedelmének önmagára (étkezésre, lakhatásra, ruházkodásra) költi, de nagyobb értékű kiadásai csak a pénzügyi tanácsadónak az egyetértése mellett történhetnek, és nem szegheti meg ezt a több éves pénzügyi tervet, amennyiben megszegi, eltitkolja a vagyonát, abban a pillanatban ez a védelem, ez a moratórium megszűnik” – mondta Rétvári Bence.

A KDNP tervezetéről szerdán tárgyal a kormány. A családi csődvédelmet a FIDESZ is támogatja. Rogán Antal frakcióvezető az Inforádióban azt mondta: ez az adósrabszolgaságból való kivezetés folyamatának utolsó lépcsője. Ha a tervezetet a kormány támogatja és az Országgyűlés is elfogadja, akkor leghamarabb egy év múlva léphet életbe.
Forrás: M1 Híradó