Kellenek a százmilliárdok

A Fidesz kimondta a magánnyugdíj-pénztárak kicsiny maradékára a halálos ítéletet. Ha az Országgyűlés elfogadja a jövő évi költségvetést megalapozó, úgynevezett salátatörvény tervezetét -, amihez nem fér kétség -, akkor államosítják a ma már csak 60 ezere tehető tagnak a mintegy 200 milliárd forintos vagyonát. A pénztárak goromba felszámolása ellen ma este tiltakozó gyűlés lesz a József nádor téren.

 .

 .

Az egykor hárommillió tagot számláló, 3000 milliárd forintos vagyonú magánnyugdíjpénztárak elleni, több lépcsős támadás sorozat a végéhez közlekedik. Jó esély van arra, hogy hamarosan teljesen megszűnik az egészen a gazdasági világválság kitöréséig tisztes hozamot termelő rendszer, amely az ellene irányuló, 2011-es durva támadást követően is – igaz már csak töredékeiben megmaradva – az inflációt meghaladó hozamot produkált a tagjai számára. Most ismét pluszpénzre van szüksége a kormánynak, és szemet vetett a mintegy 60 ezer pénztártag közel 200 milliárd forintos megtakarítására.

A kormányzat legfőbb érve, hogy azért szükséges felszámolni a magánnyugdíjpénztárakat, mert a tagok közül alig-alig akad olyan, aki rendszeresen befizeti a járulékát. Ez a magatartás azonban a jelenleg hatályos jogszabály alapján alapján teljesen érthető, mert a tagdíj jogcímen befizetett összegek – tekintet nélkül arra, hogy ezeket korábban, a járulék terhére, vagy 2011 óta önkéntesen fizették be – végelszámolás esetén a társadalombiztosítási rendszerbe kerülnek vissza. Ezt a azonban a tagok nem vállalják. Tegnap az Országgyűlésben a magánpénztárak felszámolásáról döntő kormányzati lépés szándékáról tett fel azonnali választ igénylő kérdést Harangozó Tamás szocialista képviselő. A válasz “indításaként” Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter visszakérdezett: Mit tehetett volna a kormány? A tárcavezető szerint “felkészületlenség azt állítani, hogy elvennék a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket.” Ugyanis a kormányzati propaganda is azt állítja, hogy a pénztártagoktól elvett megtakarításokat az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlájukon majd jóváírják. Erről azonban a munkavállalók koránt sincsenek meggyőződve, hiszen minden korábbi ígérete – és már több bejelentett határidő – ellenére, a nyugdíjbiztosítóval mind a mai napig nem készítették el az elszámolást. A szocialista képviselő arra volt kíváncsi, hogy vajon a magánpénztári megtakarítás magántulajdon-e, ha igen, akkor hogyan veheti el a kormányzat? Erre a kérdésre azonban a nemzetgazdasági miniszter nem adott választ.

Pedig most is ugyanaz az érv, mint korábban: a pénztárak felszámolása a nyugdíjak védelmében történik. A valóság ezzel szemben az, hogy a nyugdíjpénztári vagyon egy részét felhasználták az államadósság csökkentésére, a visszaállamosítások finanszírozásához, jelentékeny részének azonban nem lehet felfedezni a sorsát.

Most Varga Mihály arra is hivatkozik, hogy a magánpénztárak csak akkor tudnak fennmaradni, ha tagdíjat szednek. Ez az állítás igaz, azonban a mostani nehéz helyzetért az a döntés okolható, amely töredékére redukálta a pénztárak működésére felhasználható pénzek részarányát, olyan alacsonyra, amely már nem elegendő. Ugyanakkor a pénztárak jelezték, hogy nem szednek tagdíjat, ahol pedig megteszik, ott is alig 500 forint körüli havi összeget kérnek költségeik fedezésére.

A legérzékenyebb kérdés, hogy mit lehet kezdeni azzal a kijelentéssel, a kormány garanciájával, amellyel a mindenkori nyugdíjak kifizetésére tesz ígéretet. Ez egy olyan vállalás, ami annyit ér, amennyit a mindenkori kormány végre tud belőle hajtani. Már ma is világosan látszik: a jelenlegi rendszer néhány évtized múlva nem garantálja majd a nyugdíjak kifizetését.