Kinek jó a zárva tartás?

Különböző álláspontok

A Kereszténydemokrata Néppárt törvénymódosítással szeretné elérni, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi üzletek vasárnap zárva legyenek. Érvelésük szerint így több ideje jutna a dolgozóknak a családra. De vajon mit szólnak ehhez a vasárnap is dolgozó munkavállalók? – olvasható a Népszava oldalán.

   Ismét fellángolt a vita az üzletek vasárnapi zárva tartásáról. A KDNP által javasolt törvénymódosítás szerint 2015. március elsejétől már nem tarthatnának nyitva a plázák és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek vasárnap.
 
   A jogszabály nem vonatkozna azonban minden boltra: a korlátozás alól a gyógyszertárak, a benzinkutak, az újság,-vagy virágárusok és a dohányboltok mentesülnének, és részben a pékáruboltok.
 
   Alapvetően nem jelenthető ki, hogy a többség ellenezné a zárva tartás lehetőségét, de az sem látszik egyértelműnek, hogy elsöprő többséggel mellette lennének.
 
   Ezt bizonyítandó, felkerestünk több boltot és egy multit is, hogy mondjanak véleményt az üggyel kapcsolatban, hogyan érinti majd a szabályozás saját működésüket. A vélemények nem voltak meggyőzőek.
 
   A Tescóban például rendkívül különböző álláspontokkal találkoztunk. A multi dolgozói közül valaki örül a közelgő intézkedésnek, valaki pedig kifejezetten rossznak tartja azt.
 
   Az mindenesetre árulkodó, hogy az áruházban munkát vállalók – felsőbb utasításra – nem válaszolhattak kérdéseinkre, nem formálhattak véleményt a rendelkezésről.
 
   Valójában a középvezetők válaszaikból sem lehetett megtudni egyértelműen, hogy a tervezett új szabályozás ellen, vagy mellette vannak. Véleményük szerint „a család előbbre való, mint a pláza”, de azt elismerik, hogy a multinak ez komoly bevétel kiesést jelenthet majd.
 
   Alapvetően örülnek a szabadnapnak, de tisztában vannak azzal, hogy ez jelentős anyagi hátrányt jelenthet számukra, s akár munkahelyek megszűnéséhez is vezethet.
 
  Ezt az álláspontot erősíti a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) is, mivel szerintük – ha elfogadják a tervezetet és az életbe lép -, akkor nagymértékű elbocsátások, valamint bércsökkentések várhatóak.
 
   De nem csak a tervezettel nem értenek egyet, a jogszabály alóli mentességet is kifogásolják, az szerintük „diszkriminatív és működésképtelen”.
 
   A módosítás ugyanis nem csak a multikat érintené, ugyanis a korlátozás alól csak a 400 négyzetméternél kisebb területű üzletek mentesülnének.
 
   Ez azt jelentené, hogy a nagy áruházláncok zárva tartása miatti forgalmat nekik kellene lebonyolítani, ami bár megnövelné a forgalmat, így bevétel emelkedést is jelentene számukra, de ez nem minden esetben váltana ki pozitív hatást.
 
   Volt olyan plázában dolgozó ,,kisbolti eladó”, aki azt mondta, nagyon nagy hátrány lenne, ha vasárnaponként zárva tartanának az üzletek. Leginkább a bevétel csökkenése okozna gondot, hiszen a hétvégén bonyolítják le a nagyobb forgalmakat.
 
   A lapunk által megkérdezett országos hálózattal rendelkező pékség – ők vasárnap délig lehetnének nyitva -, dolgozói is megosztottak és bizonytalanok.
 
   Egy eladó például kifejezetten örülne, ha a vasárnap pihenőnapot jelentene. Elmondása szerint számára a hét minden napja munkanap, ami annyit jelent, hogy a szabadnapokat nem minden esetben adják meg sem neki, sem a többi munkavállalónak.
 
   Ugyanakkor a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatja a kezdeményezést.
 
   Ők egyetértenek azzal az állásponttal, amely elfogadja a módosítást, mert úgy vélik, a tervezet „megfelel a többség elvárásainak, megfelel a munkavállalói és a fogyasztói oldal részéről is”. De vajon milyen elvárásoknak is pontosan?
 
  Mert nem csak a munkavállalói, de a fogyasztói oldal is ugyan azzal a bizonytalansággal és kétkedéssel viszonyul a kérdéshez.
 
   Egy vásárló például kifejezetten ellenezte az intézkedést, mert úgy gondolja, a plázáknak nem csak árnyoldalai vannak, és igenis jelenthetnek akár családi kikapcsolódást is.
 
   Egy kisgyermekes anyuka a családot emelte ki legfőbb érvként. Szerinte „túl sokat járnak a fiatalok bevásárlóközpontokba”. Úgy véli, a családhoz való „visszatérést” egyértelműen a vasárnapi zárva tartás jelenthetné.
 
   Messzemenő következtetéseket nem lehet levonni a véleményekből. Egyelőre csupán az tudható, hogy a javaslatot a nemzetgazdasági tárca vezetője nem támogatja, a miniszterelnök pedig a döntés meghozatala előtt további konzultációkat ígér az érintett szakszervezetekkel és vállalkozásokkal.

Forrás: Népszava