„Kiszolgáltatott nyugdíjasokat dolgoztatna a kormány”

 Az adó- és járulékmentes jövedelem nem növeli időskori járandóságukat

Elképesztő ötletnek tarja a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőinek javaslatát, miszerint a nyugdíjasok szövetkezeti formában dolgozhatnának tovább a nyugdíj mellett.

A fiatalok után a nyugdíjasokat is visszacsábítaná a munkaerőpiacra a Fidesz és a KDNP. A frakcióvezetők által jegyzett törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy az idősek szociális szövetkezetbe tömörüljenek, és azon keresztül adó- és járulékmentesen jussanak pluszpénzhez, illetve étkezési utalványhoz.

A Hír TV által megkérdezett szövetség az egyeztetést hiányolja.

„Fontos lett volna, hogy végignézzük a munkáltatók és a foglalkoztatottak érdekeit. Van, akinek érdekében áll egy-két évig dolgozni, és az a pluszforrás az ő élethelyzetében megoldást jelent lehet. Vannak tehát, akik abban érdekeltek, hogy tovább dolgozzanak, további szolgálati évek szerezzenek, és ezáltal magasabban állapítsák meg a nyugdíjukat” – véli a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetségének elnöke, Hegyesiné Orsós Éva.

A szakértő szerint több százezer nyugdíjas élhet a lehetőséggel, ám az adó- és járulékmentes jövedelem nem növeli időskori járandóságukat.

„A nyugdíjas-szövetkezetben nem minősülne keresetnek az ilyen jövedelem. Ezzel nem járna félszázalékos nyugdíjnövelés, viszont sokkal több előnyre tenne szert a nyugdíjas azáltal, hogy nem kell semmilyen járulékot fizetni. A tb-törvény szerint nem lenne biztosított azon a jogán, hogy dolgozik egy nyugdíjas-szövetkezetben, de pontosan ez teszi lehetővé, hogy ne kelljen semmilyen járulékot fizetni, de így nem lesz jogosult a félszázalékos növelésre sem” – véli a Nyugdíjas News alapítója, Farkas András.

A kancelláriaminiszter szerint szükség van a nyugdíjas munkaerőre számos területen.

„Ma a magyar egészségügy a nyugdíjas orvosok nélkül összeomolna. Ha az orvosok nem dolgoznának Magyarországon, akkor súlyos ellátási nehézségekkel kellene szembenézni. Vannak olyan területek, ahol a nyugdíjasok munkájára feltétlenül szükség van, ez van az oktatásban is. Vannak olyan zenetanárok, matematika-, kémiaszakos tanárok, akiknek a munkája nélkül sokkal nehezebben menne az oktatás. Nem hiszem, hogy az előterjesztés megoldja a problémákat, de könnyíti, hogy a nyugdíjasok munkát tudjanak vállalni” – nyilatkozta Lázár János.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke elképesztőnek tartja a kormánypárti javaslatot. Székely Tamás, aki egyben a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke is, közleményében azt írja, Kósa Lajos és Harrach Péter előterjesztése olyan embereket küldene újra műszakba dolgozni, akik kis nyugdíjuk miatt kiszolgáltatottak.

 Forrás: HírTV