Kordás László: bértorlódás alakulhat ki a minimálbér feletti fizetési kategóriákban

 Támogatható a kormány által pénteken bejelentett minimálbér-emelés

Támogathatónak nevezte a kormány által pénteken bejelentett minimálbér-emelést a Magyar Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Kordás László ugyanakkor hangsúlyozta, a lépéssel a munkahelyeken könnyen bértorlódás alakulhat ki a minimálbér feletti fizetési kategóriákban. Emlékeztetett rá, hogy a szakszervezet ezért is javasolt korábban hasonló, ám három évre széthúzott béremelést – olvasható a Klubrádió oldalán.

Illúzió, hogy a béremelésnek köszönhetően megáll a magyar munkaerő külföldre vándorlása – jelentette ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Dávid Ferenc szerint attól is tartani kell, hogy a béremelés miatt egyes cégek bedőlhetnek, vagy átkerülnek a feketegazdaságba. A főtitkár ugyanakkor megjegyezte: pozitív jelenségnek tekinti, hogy olyan fordulópont jöhet a magyar gazdaságban, hogy a gyalázatosan alacsony keresetek elindulnak felfelé.

Varga Mihály pénteken jelentette be, hogy a kormány 15 százalékos minimálbérnövelést és 4 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentést ajánl 2017-re, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nőhet jövőre, 2018-ban a minimálbér további 8, a garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedhet, a munkáltatói járulék pedig 2 százalékponttal csökkenhet a kormány javaslata szerint.

 Forrás: Klubrádió