Kormányszóvivő: nem lesz kivétel a vasárnapi pihenőnap alól

Gazdaság-kormány-kereskedelem

Budapest, 2015. február 18., szerda (MTI) – Döntött a kormány a vasárnapi pihenőnaphoz kapcsolódó rendeletről, nem bővítik a kivételek körét – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a szerdai kormányülés után az MTI-nek.

 .

 .

    A kormányszóvivő kifejtette, hogy a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény felhatalmazást ad a kormánynak, hogy adott települések vagy településrészek vonatkozásában kivételeket állapítson meg.


    “A jogalkotásra adott felhatalmazás a jogalkotó számára nemcsak jog, hanem a kötelezettség is” – jelezte. Hozzátette: azonban a kormány jelenleg nem lát olyan okot, amely a törvényben foglalt kivételi okok bővítését kormányrendeleti szinten indokolja.


    Ezért a kabinet egyelőre olyan rendeletet alkot, amely az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire tekintettel nem ad lehetőséget a főszabálytól eltérő nyitvatartási szabályok rögzítésére – közölte a kormányszóvivő.

hgp \ gtr