Kósa: a bankok elszámoltatásának költségvetése lesz a jövő évi büdzsé

„Egy jó hosszú évnek vagyunk a végén politikai értelemben, (…) de háromszor is úgy döntöttek az emberek nagyon nagy arányban, hogy Fidesz-KDNP mellett teszik le a voksukat” – mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke a Ma reggelben. A közrádió 180 perc című műsorában a költségvetésről is beszélt.

 .

 

Kósa Lajos várakozáson felülinek nevezte a mostani választási sikert. A Fidesz országos kampányfőnöke a Ma reggelben elmondta, hogy a tavaszi országgyűlési, majd az európai parlamenti és a mostani önkormányzati választáson egyre jobb eredményt ért el a Fidesz-KDNP pártszövetség.

 A hírhez tartozó videóanyagot az eredeti cikkben nézhetik meg: tovább»


„Egy jó hosszú évnek vagyunk a végén politikai értelemben, (…) de háromszor is úgy döntöttek az emberek nagyon nagy arányban, hogy Fidesz-KDNP mellett teszik le a voksukat” – mondta. Kósa Lajos a Ma reggelben megköszönte az emberek támogatását, és közölte: „igyekszünk helytállni”.

A Fidesz politikusa felidézte 2010-es választási győzelmüket, amit akkor egy kivételes politikai helyzetben elért eredménynek tekintettek, s úgy gondolták, ilyet még egyszer nem lehet elérni. „Ez ahhoz hasonló eredmény, mindig éri meglepetés az embert” – mondta.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke arról is beszélt, hogy „jó néhány helyen a baloldal olyan mértékű vereséget szenvedett, amiből nem egészen világos, hogy 2018-ra, 2019-re hogyan lehet felkelni” – mondta. Hozzátette: „azt látom, hogy a baloldal képtelen a megújulásra”.

Kósa Lajos szerint ennek a választásnak a nagy vesztese a Jobbik is, mert az EP-választás és április 6-a után azt lehetett gondolni, hogy a Jobbik feljött a második helyre és ebből a pozícióból újabb önkormányzatoknál próbál meg bizalmat kapni, de ez nem következett be, ilyen áttörés nincs – mondta. Hozzátette: a Jobbik a kormányzó képességét nehezen fogja tudni kipróbálni, mert jelentősebb városokban sehol nem szerepelt jól.

A jövő évi büdzséről

A bankok elszámoltatásának költségvetése lesz a jövő évi büdzsé, amelynek tervezete már nagyjából elkészült, de a vitája a hétfő-keddi kormányülésen kezdődik – mondta Kósa Lajos a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 Kósa Lajos – 180 perc 2014.10.13. A hanganyag az eredeti cikkben hallgatható meg: tovább»


Kósa Lajos arról is beszélt, hogy a NATO-vállalások hosszú távú megtervezése is kulcskérdés, hiszen 0,75 százalékról 2 százalékra kell emelni a 10 év alatt a honvédelmi kiadásokat. Foglalkozni kell azzal a deregulációs tervvel is, amelynek eredményeképpen a GDP-arányosan 10 százalékos, “bürokráciára költött pénz” a felére csökken – ismertette az ügyvezető alelnök.

Kósa Lajos jelezte: a közigazgatási reform folytatása is kulcskérdés, mivel felálltak az új intézményfenntartó rendszerek – például a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) -, de ezek munkáját össze kell hangolni, ésszerűsíteni kell.