Közfelháborodás napja – Zúg az “Orbán takarodj!”

Újra tüntetést tartanak a Kossuth téren, illetve több vidéki és külföldi városban is A közfelháborodás napja elnevezéssel a korrupció, a jelenlegi külpolitika és a túlzott adóztatás ellen. A demonstrációt szervező Facebook csoport “csatlakozó-számlálóján” korábban 21 ezren jelezték részvételi szándékukat.  

 .

Az atv.hu tudósítója szerint 15-20 ezren lehetnek a Kossuth téren.

“Nem akarunk elrohadni a rendszerrel együtt”

Ezekkel a szavakkal kezdődik a tüntetés, majd a szó Dabóczy Mihályé, az első szónoké, aki szerint temetni jöttek a rendszert, és nem 700 forint miatt mentek ki az utcába. A kicsinyes hatalmaskodásból van elegük a tiltakozóknak, mert ők a “világ tisztességesebb feléhez tartoznak”.

“Külön-külön senkik vagyunk, de együtt mi vagyunk a nép”

Jelenti ki Kertész Luca , aki szerint nem véletlen, hogy a hatalom külön-külön számol le a társadalom egyes csoportjaival.

“El***ták a netadót” – mondja és kijelenti, hogy “nem ismeri el legitimnek” a hatalmat. Elhangzik a “cinkossá lesz, aki néma” félmondat is. Végül a “szerveződjünk” és a “söpörjük el az elmúlt 25 évet” jelszavakkal búcsúzik.

“Nemzeti konzultációt akar a kormány? – Íme!”

Nagy Emília középiskolai tanár szerint – az Oktatói Hálózat és a HaHa nevében – “valódi nemzeti konzultációt kezdeményez” ott helyben, a Kossuth téren, az oktatás témájában. A kormány oktatáspolitikáját részleteiben kritizálta, megemlítve az egyentankönyveket, a százmilliárdos forráskivonást, a gyermekétkeztetésre szánt összegek csökkentését – számol be a hvg.hu.

Ezután feltette kérdéseit: helyeslik-e a jelenlévők a forráskivonást, azt, hogy az oktatás “beszélő szerszámokat” képezzen, és kivesse magából a legelesettebbeket. “Akarja-e ön, hogy gimnáziumba csak a kiváltságosak gyerekei járhassanak, hogy gyermeke elől elzárják az egyetemet, és hogy gyermeke akár 14 évesen elhagyja az oktatási rendszer?”

A tömeg természetesen hangos nemmel válaszolt minderre, amit Nagy a rögtönzött “konzultáció” eredményeként hirdetett ki.

“Nem tudunk annyi adót fizetni, amennyit loptok”

Horváth András a neki leginkább tetsző táblák szövegéből szemezget.

“Nem tudunk annyi adót fizetni, amennyit loptok”

“A nép a korrupció ellen, ennyit a kétharmadról”

“Felcsút”

Horváth csalódott, amiért még mindig a helyén van Vida Ildikó és szerinte korrupt társai. Horváth úgy látja: a kormány zéró toleranciát hirdetett a korrupcióellenes küzdelem kezdeményezői ellen. Csalódtak azok, akik reménykedtek abban, hogy valami még maradt az 1989-es Orbán Viktorról – az atv.hu beszámolója szerint.

“Ennek a tömegnek súlya van”

A volt NAV-os Karancsi Tibort, a kilencvenes évekbeli olajbotrány kirobbantóját szólítja a színpadra, aki szerint a tömegnek súlya van, fel kell oldania az olajakták 85 éves titkosításokat. Horváth elmondta, szeretnének létrehozni egy “korrupcióellenes szövetséget”, parlamenti vizsgálóbizottságot sürget a NAV-botrány felgöngyölítésére.

Felidézte, hogy Orbán Viktor a héten átadott egy győri sportcsarnokot. Mint mondta, a győri sportolók megérdemelték ezt a létesíményt, de Orbán elfelejtette megemlíteni, hogy a sikerekben bizony ott volt a norvég támogatás is. 

Arra kéri Norvégiát, ne hagyja magára Magyarországot. Ria, ria, Norvégia – skandálja Horváth András, aki szerint újra tüntetni kell, ha Orbánék nem hátrálnak meg.

“Követeljük, hogy szóba álljanak velünk”

Nemes Balázs, a netadós tüntetések egyik szervezője szerethető országról beszél, majd azt mondja, nem akarnak emigrálni és hogy elég volt.
“Addig fogunk küzdeni, amíg jó nem lesz itt élni” “azt akarjuk, hogy meghallják a hangunkat” “követeljük, hogy szóba álljanak velünk”.

Nemes szerint “akik a rendszerrel együttműködnek, azok gyávák”.

Vége a demonstrációnak…?

A tüntetésnek vége, de a Kossuth téren kordont bontottak a demonstrálók.

Pécs, a Széchenyi tér 2014. november 17-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Pécs, a Széchenyi tér 2014. november 17-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Debrecen, 2014. november 17. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Debrecen, 2014. november 17. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kecskemét, 2014. november 17. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Kecskemét, 2014. november 17. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Nagykanizsa, 2014. november 17. MTI Fotó: Varga György

Nagykanizsa, 2014. november 17. MTI Fotó: Varga György

 

Nyíregyháza, 2014. november 17.  MTI Fotó: Balázs Attila

Nyíregyháza, 2014. november 17. MTI Fotó: Balázs Attila

 

Közfelháborodunk: Húszezren jelezték, hogy “ott leszünk”

“Nem dőlünk be a kommunikációs trükknek!

Nem engedjük, hogy korlátozzák az információ szabadságát, és semmibe vegyék a magyar emberek akaratát. Nem hagyjuk, hogy lenézzenek és lekezeljenek minket!

Nemet mondunk az internetadóra!
Nemet mondunk az állami korrupcióra!
Nemet mondunk a túladóztatásra!
Nemet mondunk a jelenlegi külpolitikára!

Igent mondunk Európára!
Igent mondunk a szabadságra!
Igent mondunk az átláthatóságra!
Igent mondunk a felelős kormányzásra!” – olvasható a csoport Facebook oldalán, ahol a csatlakozó városok, helyszínek listája is megtalálható.  

A Nem némulunk el Facebook-csoport hívására várhatóan Londonban és Berlinben is lesznek tüntetések, amelyeken szintén kiállnak a szabadság, az átláthatóság, a felelős kormányzás és Európa mellett. 

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint jogos és érthető minden közfelháborodás Magyarországon, amíg a kormány nem tisztázza a korrupciógyanús ügyeket.

Tóbiás József hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón közölte, arra biztatnak minden olyan magyar állampolgárt, aki a totális állammal szemben megkívánja mutatni, hogy nem ilyen Magyarországot szeretne, vegyen részt a hétfő esti, a Közfelháborodás napjaként meghirdetett tüntetésen. Mint mondta, örülnek, ha nem pártzászlók alatt tüntetnek az emberek. Értékelése szerint Magyarország nemzetközi elszigetelődése, a gazdasági és szociális válság miatti felháborodásról is szól a tüntetés.

Úgy fogalmazott, “a közfelháborodás teljesen jogos és érthető. Az embereknek igazuk van”. Tóbiás József szóvá tette az adójogszabályok módosítását, amelyek szerinte egyre nagyobb lyukat ütnek az egyébként is gyenge szociális védőhálón. Azt mondta, hogy az adóhivatal vezetésével szemben megingott a közbizalom, ez pedig átsugárzik magára az intézményre is.

Az ellenzéki pártelnök szerint a kormány érdemi megoldások helyett ködösít, magyarázkodik, támad. Ezek – értékelte – egy sarokba szorított kormány jelzői. Tóbiás József azt mondta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének lehetséges érintettsége egy korrupciós ügyben csak tüntet, és ha a kormánynak bizonyítékokra van szüksége, akkor keresse meg a Legfőbb Ügyészséget, ahol 34 olyan dokumentum hever, amelyet az Európai Csalásellenes Hivatal vizsgálódása után került oda. Kérdésre válaszolva Tóbiás József megismételte, hogy álláspontjuk szerint Vida Ildikó NAV-elnöknek le kellene mondania posztjáról, hogy a hivatal több tízezer munkatársa visszanyerhesse a köz bizalmát.

Több ellenzéki párt is jelezte, hogy teljes mértékben egyetért a demonstrációval és a megfogalmazott követelésekkel, ugyanakkor a szervező Facebook közösség ismét jelezte: “Megkérünk minden kedves csatlakozót, hogy párthoz kötethő jelvényeket (zászlókat, transzparenseket,stb.) ne hozzon magával! Az esemény független és civil szerveződés! Köszönjük.”

A Facebook ereje

“Győztünk! Visszafoglaltuk az országot!” – ezt a romániai elnökválasztás győztese üzente a legnagyobb közösségi portálon, miután Klaus Johannist felhívta a vesztes Ponta, aki gratulált is ellenfele győzelméhez. A megválasztott új elnök megjelent ugyan Bukarestben, az Egyetem téren összegyűlt, mintegy húszezresre duzzadt, ünneplő tömegben, de végül nem mondott beszédet. Helyette a Facebook-on üzent.  Elemzők egyébként a romániai elnökválasztás kapcsán felhívták a figyelmet, hogy a fiatal szavazók körében jelentős információs tételnek minősíthetők a közösségi portálon megosztott politikai tartalmak. De vélhetőleg mindenki emlékszik arra, hogy a 2011-es Arab Tavasz elnevezésű forradalom-hullámot Facebook-forradalomnak is nevezték. Nyilván nem véletlenül.