Lázár János törvénysértést követett el a sztrájkra készülők szerint

 Az MKKSZ levelet ír Orbán Viktornak.

Lázár János törvénysértést követett el, amikor mint a terület szabályozásáért felelős munkáltató, fenyegető nyomást gyakorolt a kincstári szervezetre – mondta portálunknak Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, aki a szervezet közleményét is eljuttatta az mfor.hu-hoz.

Az MKKSZ szervezésében – együttműködve a Magyar Államkincstár munkavállalóival – mintegy 250 ezer közszolgálati alkalmazottat összefogó sztrájkot helyeztek kilátásba július 17-én, amennyiben nem kapják meg a kormánytól a várt 25 százalékos béremelést. Erre azonban csak annyit reagált a kormány képviseletében Lázár János, hogy „minisztériumban nincs sztrájk és béremelés sem lesz”.

Az mfor két kormányinfó alkalmával is nekiszegezte a kérdést a miniszternek, hogy mit gondol a sztrájkról, illetve a béremelési követelésről (ezt a párbeszédet egyébként az MKKSZ szöveghűen idézi a közleményében). Lázár a második alkalommal úgy fogalmazott, hogy jól gondolja meg minden közigazgatási dolgozó, hogy sztrájkba lép-e.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke

A szakszervezet erre reagálva adta ki ma állásfoglalását, törvénysértés elkövetésével vádolva Lázárt. Boros Péterné állítja, a Magyar Államkincstárban is lehet sztrájkot tartani, de előtte természetesen meg kell egyezni a szervezet vezetőjével a halaszthatatlan szolgáltatások nyújtásáról. Vagyis ellátások nélkül a munkabeszüntetés alatt sem maradnának a kincstári körbe tartozó állampolgárok.

Az MKKSZ közleménye ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a törvény rögzíti azokat a szervezeteket, ahol tilos a sztrájk, ezt pedig önkényesen nem bővítheti Lázár János.

Az elnök jelezte portálunknak, hogy ők készen állnak a tárgyalásra, ennek érdekében kezdeményezték a megfelelő érdekegyeztetési fórum összehívását, de választ nem kaptak. Alapvetően azt sérelmezik, hogy a központi közigazgatásban dolgozók életpályájának bevezetését 2018-ról 2019-re halasztotta el a kormány, vagyis már tíz éve nem történt bérrendezés a területen.

Türelmük fogytán van, ezért levelet írnak a miniszterelnöknek – árulta el az MKKSZ elnöke.

Forrás: mfor.hu