Ma még családi programnak számít a vasárnapi vásárolgatás

Tömeg lesz szombaton az üzletekben

Az outletek és a Decathlon sportáruházlánc vásárlóinak egyaránt hiányozni fog a vasárnapi nyitva tartás, hiszen ezek látogatása családi programnak számít. A kereskedők a hét utolsó napján érik el heti forgalmuk több mint ötödét és attól félnek, szombaton még nagyobb lesz a tumultus – írja a Világgazdaság.

  A tavalyelőtt Nyíregyházán, Pécsett és Szegeden nyitott áruházak valamint az elmúlt júliusban indított webáruház révén a Decathlon lánc 27 milliárdos árbevétele harmadával haladta meg a 2013-ban elért szintet. Ez volt a negyedik év, amikor a cég megdöntötte saját árbevételi rekordját. Az idei évre további forgalombővülést tervezett Pósfai Gábor ügyvezető igazgató, aki a vasárnapi zárvatartás elrendelése és az online megrendelt termékek vasárnapi kiszállításának tilalma ellenére sem borúlátó. Mint mondja, a vasárnapi nyitvatartás korlátozásának hallatán azt tervezték, hogy a csak hétköznapokon kiszállító webshop munkaidejét a hétvégére is kiterjesztik, hogy kompenzálják azt a 20 százalékos forgalomkiesést, amit a vasárnapi zárvatartás okoz. Miután az NGM szerint ez sem lehetséges, a létszámleépítés elkerülése érdekében az áruházak szezonális átrendezését, az árufeltöltést és leltározást az eddigiekkel szemben nem éjszaka, hanem vasárnap fogják végezni. Emellett a nagyobb forgalmú áruházakban újabb kasszák beállításra készült a cég, hogy csökkentsék a várható tumultust péntek este, szombaton és hétfőn. A szombat amúgy is a hálózat legnagyobb forgalmú napja, amikor az árbevétel a heti forgalom egynegyedét teszi ki, a hétfőt pedig azért emelte ki Pósfai Gábor, mert a munkaszüneti napok utáni első nap forgalma mindig is jelentősen meghaladta az átlagot.
 
  Mindezek alapján az ügyvezető igazgató még nem meri azt mondani, hogy mérséklődni fog a társaság forgalma, és fenntartja az idei évre vonatkozó hálózatbővítési terveket is. Eszerint a 16 áruházzal rendelkező lánc év végéig 3-4 kisebb méretű, 1000 – 1500 négyzetméteres, belterületi üzlettel bővül, mivel ezzel a mérettel könnyebb kitermelni a bérleti díjat, nem is beszélve arról, hogy a belső területeken még 2000 négyzetméter körüli megfelelő helyen lévő kiadó üzletet sem könnyű találni. Jóllehet a cég már nem ragaszkodik a peremkerületi elhelyezkedéshez, Pécsett mégis a TESCO kereskedelmi parkjában kötött ki a Decathlon, pedig két belvárosi helyet is megvizsgáltak, de azok alkalmatlannak bizonyultak.
 
   Pósfai Gábor szerint ugyanakkor vége a több ezer négyzetméteres egységek létesítésének. A cég legnagyobb áruháza a 8 ezer négyzetméteres budaörsi, ahonnan a webshopban megrendelt árut szállítják ki, mert annak a legszélesebb a kínálati palettája. Ötven kilogrammos súlyhatárig 990, afölött 5990 forint a házhoz szállítási díj az ország egész területére, de a könnyű termékek kiszállítása ingyenes is lehet, ha a vásárlási érték meghaladja a 20 ezer forintot.
 
  Soroksáron van a második legnagyobb áruház, ami már csak 4 ezer négyzetméteres, viszont ekkorára szeretné bővíteni a hétvégeken már elviselhetetlenül zsúfolt 3 ezer négyzetméteres dunakeszi áruházat a társaság. Az első 12 áruház saját beruházásban létesült és a cég tulajdonában van, azóta azonban inkább bérlik a helyiségeket. A válság következtében már nem létesülnek városszéli kereskedelmi zónák, ugyanakkor egyre több a kiadó üzlet, így jobban megéri bérelni, mint építeni. Ilyen szempontból a magyar leányvállalat eddig kilógott a sorból, mert külföldön a Decathlon áruházak mindössze fele van saját tulajdonban.
 
   A Hatvanban öt éve létrehozott, 4 milliárd forintba került Oxylane Logisztikai Központ szolgálja ki a magyar hálózat mellett a 14 romániai, a 4 bulgáriai és a horvátországi áruházat. A 150 alkalmazottal dolgozó 24 ezer négyzetméteres regionális logisztikai központ ma 35 áruházat szolgál ki, de kapacitása ötvenre is elegendő. A Decathlon tulajdonosa, az Oxylane csoport idén még két egységet nyit Horvátországban – magyar leányvállalat kapta feladatul a horvátországi Decathlon-lánc elindítását és későbbi irányítását –, és tavasszal megkezdi a működést az első szlovákiai Decathlon is Pozsonyban.
 
Az outlet-vásárlóknak is fájni fog a változás
 
  „Bennünket igen hátrányosan érint a vasárnapi zárvatartást előíró törvény, mivel az outletben működő üzletek heti forgalmuk 23 százalékát aznap érték el az elmúlt évben” – tájékoztatta lapunkat Imre Csaba, a biatorbágyi Premier Outlet igazgatója. Azért akkora a hétvégi látogatottság, mert az outletek közelében nincs átmenő forgalom, mint a bevásárló központok esetében, ahova vásárlók hétköznap is beugorhatnak. Az outlet felkeresése általában családi program, amikor a nézelődő látogatók meglátnak valami kedvező ajánlatot és gyorsan megveszik. Így az outletek esetében magas az úgynevezett spontán vásárlások aránya.

   A törvény hatása a Premier Outlet esetében egy szépívű fejlődést akaszthat meg, hiszen a vásárlók száma 2013 márciusa óta szinte folyamatosan emelkedik. Az elmúlt évben tíz százalékkal többen keresték fel a kereskedelmi központot, mint tavaly előtt és a több mint 70 üzlet árbevétele 14 százalékkal nőtt. Az egy látogató eső költés mértéke pedig több mint négy százalékkal bővült. Ebben a helyzetben az üzemeltető arra készül, hogy a bérlőkkel való egyeztetést követően csütörtökön és pénteken este tízig hosszabbítsa meg a ma még nyolc óráig tartó nyitvatartást.

   Imre Csaba attól tart, hogy még nagyobb lesz a tömeg szombaton és úgy véli, a törvény szembe megy az Németországban és Franciaországban tapasztalható, a kereskedelem liberalizálását és a foglalkoztatottság növelését célzó tendenciákkal. Egy közvélemény kutatás szerint ugyanakkor a bécsiek 72 százaléka is kereskedelmi nappá nyilvánítani a vasárnapot.
 
Forrás: vg.hu