Magyarországon elsőként járadékfizetést indíthat az egyik magánnyugdíjpénztár

Megkapta a Horizont Magánnyugdíjpénztár az MNB-től az engedélyt

Megkapta a Horizont Magánnyugdíjpénztár az MNB-től a járadékszolgáltatási tevékenységre vonatkozó engedélyt, így a pénztár heteken belül elindíthatja a szolgáltatást tagjainak – olvasható a Portfolion.

Az MNB engedélyével a Horizont lehet az első magánnyugdíjpénztár, amely járadékfizetésbe kezdhet a tagjai felé, a nyugdíjkassza már 2016-ban megkezdte a szabályozásnak való megfelelést és a saját tevékenységi tartalék képzését.

A pénztárnak több mint 160 millió forintnyi biztonsági tartalékot kell képeznie a működési tartalék rovására a szabályozás értelmében, de ez az összeg 5 éven belül 300 millió forint fölé nő – írja a Világgazdaság.

A szükséges tartalékot már tavaly megképezte a pénztár, miután egy jogszabálymódosítás értelmében azt a tagok egyenlegének egy ezrelékének levonásával is teljesíthetik a pénztárak.

A magánnyugdíjpénztáraknál már jó ideje fejfájást okoz a járadékszolgáltatás körüli mizéria, még egy 2015-ben elfogadott szabályozás értelmében ugyanis megszűnt az egyösszegű kifizetési lehetőség. A magánkasszák saját és biztosítótól vásárolt járadékszolgáltatást is nyújthatnak, de utóbbi termék létezéséről még nincs információ.

Ha egy tag úgy dönt, hogy visszalép az állami rendszerbe, a megtakarítása infláció fölötti hozamát, illetve a tagdíj-kiegészítéseket megtarthatja, a többi pénz visszakerül az állami rendszerbe, cserébe a volt pénztártag 100%-os állami nyugdíjat kap majd. Amennyiben viszont elindul a járadékfizetés, nem lesz szükség a TB-rendszerbe való visszalépésre, miután a pénztár maga is tud kifizetést teljesíteni a tagok felé.

A magánkasszák tagjai egyelőre nem panaszkodhatnak,m a tavalyi, sok esetben 10% feletti éves hozamok után idén is jól teljesítenek, eddig mintegy 5,5%-ot kerestek a befektetéseken.

Forrás: Portfolio