Már megint a nyugdíj előtt állók járhatnak rosszul

Aki nem kap jó és kellően rugalmas képzést, annak annyi

Szakértők és uniós megfigyelők szerint 2020 után a jelenleginél jóval kevesebb lesz a vissza nem térítendő EU-támogatás és a teljes keret is zsugorodok. Valamit kezdeni kell a gyors fejlődés miatt bajba kerülő 57-67 éves fizikai munkásokkal.

A jelenlegi valamivel kevesebb mint 9 ezer milliárd forintnál lényegesen kevesebb, 5-6 ezer milliárd forint uniós támogatás érkezhet Magyarországra 2020 után – vélik a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők. Ezen belül ráadásul 20-30 százalékra nőhet a visszatérítendő pénz, míg a 2014-2020-as időszakban ez az arány csak 8,1 százalék.

A változás irányát jelzi, hogy a 2007-2013-a időszak 10,3 ezer milliárd forintos uniós keretnek csak 2,9 százaléka volt visszatérítendő. Ez a szakértők szerint az jelenti, hogy mivel a pénzt a kis- és középvállalkozásoknak szánják, ezért ezeknek már ma meg kell kezdeniük a felkészülést arra, hogy olyan terméket vagy szolgáltatást kínáljanak, amelynek értékesítéséből képesek lesznek törleszteni EU-s hiteleiket.

Európa egyik legnagyobb problémája a munkaerő megtartása lesz. Az olcsó munkaerőt Ázsiában és részben Amerikában találja meg az ipar, ezért aki nem kap jó és kellően rugalmas képzést, annak annyi. Külön probléma az 57-67 éves fizikai munkások túlélése.

A szakértők szerint riogatás az a pletyka, miszerint az EU teljesen le fogja állítani a kelet-közép-európai országok támogatását. Ezek nélkül szétesne az unió. Az viszont már nem eleve adott, hogy milyen formában és mire adják a pénzt. A kutatás és fejlesztés, az innováció segítése átveheti a stafétabotot az infrastrukturális fejlesztések (például autópálya-építések) támogatásától.

Forrás: napi.hu