MASZSZ: Tudatosan teremtett a kormány dolgozói szegénységet

 Munkavállalók nélkül nincs gazdasági siker

A miniszterelnök irányításával tudatosan és módszeresen teremtett a kormány dolgozói szegénységet, s most hirtelen úgy tesznek, mintha valami külső ellenségtől kellene megvédeni az „olcsó” magyar munkavállalókat – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Orbán Viktor tegnapi kamarai felszólalására.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az MTI tudósítása szerint Orbán Viktor hangsúlyozta: nem támogatja, hogy vendégmunkásprogrammal kezeljék a munkaerőhiányt. Úgy tűnik, hogy a MASZSZ ezt, de a miniszterelnök által más elmondottakat is ellene irányuló támadásnak vette. Mint leírták: határozottan és tényekkel tudják cáfolni azt a kijelentést is, mely szerint az iparkamara kezdeményezte először a bérmegállapodást.
Nemes Gábor, a MASZSZ szóvivője szerint a kormányfő úgy tesz, mintha a szakszervezetek az elmúlt években nem folyamatosan éppen a munkavállalók fontosságát hangoztatva követelték volna, hogy becsülje meg jobban a hatalom azokat, akikre a legnagyobb terhet rakja, s akiket a leginkább elnyom. A szakszervezetet megdöbbentette, hogy a miniszterelnök a kamarai rendezvényen a „spanyolviaszt” feltalálva kijelentette: munkavállalók nélkül nincs gazdasági siker.

Ki különbözeti meg a munkavállalókat?

A MASZSZ szerint a kormány Orbán Viktor irányításával tudatosan teremtett dolgozói szegénységet, például a közmunkaprogram révén. A megalázó közmunkából sem lesz más, csak legfeljebb további szegénység, ez nem az a program, amelyre olyan nagyom büszke lehet a miniszterelnök – szögezi le Nemes. A szövetség persze üdvözli azonban a miniszterelnök ráébredését: „ha olcsó a munkaerő, az nem ösztönöz hatékonyságra”. Nemes Gábor felidézi, hogy a magyar munkavállalók leértékelődése a jelenlegi hatalom bűne, hiszen a munka törvénykönyvével szentesítette a foglalkoztatási feltételek gyengítését, s ezzel kiszolgáltatta a munkavállalókat a munkáltató kényének, kedvének.

Nemes emlékeztet arra: nem véletlen, hogy a MASZSZ  nem írta alá a 2016-ra vonatkozó bérmegállapodást, és azóta is következetesen kiáll a dolgozói szegénység felszámolása mellett. Egyebek között ezért állította össze a három évre szóló, évente 9 százalékos minimálbér-emelést feltételező, a negyedik évben pedig az akkori átlagkereset alattiak számára 9 százalékra csökkentett szja-t tartalmazó, úgynevezett 4X9-es programját.

A szakszervezet enyhén szólva is furcsának tartja éppen Orbántól hallani: „ha valahol diszkriminatívan kezelik a magyar munkaerőt, akkor cserébe azokkal az országokkal szemben tőkekorlátozásokat vezetünk be, ha az a tőke be akar jönni az országba”, hiszen a kormány folyamatosan és módszeresen különbséget tesz a hazai munkavállalók között. Legutóbb például azzal, hogy az állami tulajdonú cégeknél 3 évre szóló 30 százalékos béremelést rendelt el, miközben az önkormányzati vállalatoknál dolgozókkal nem törődik, mondván, oldják meg az egyébként is működési hiánnyal küzdő települések.

Forrás: Az Én Pénzem