Megígérték, mégsem állnak szóba a közszolgákkal

Naponta 5-6 hívás fut be a szakszervezet zöld számára.

Egyre többen hívják fel a közszolgálati szakszervezet, az MKKSZ zöld vonalát, ahol a munkavégzéssel kapcsolatos méltánytalanságokat jelenthetik be a területen dolgozók. Naponta 5-6 hívás fut be, s nem csak az MKKSZ tagjaitól – írja az mfor.hu.

Van, aki egy fővárosi szociális intézményben dolgozik 11 éve, igazgatói asszisztensként. Nettó bére 160 ezer forint, ami kilenc éve nem változott, miközben a létszámhiány miatt állandó stresszben, leterhelten, folyamatos túlmunkában kénytelen ellátni a feladatát.

Egy másik hívó – mentősofőr egy katonai kórházban – arra panaszkodott, hogy 25 éves munkaviszonnyal a háta mögött, hivatásos jogosítvánnyal csak 160 ezer forint a havi bruttója, holott a szakképzettek bérminimuma 161 ezer forint.

A nettója úgy jön ki havi 140 ezerre, hogy ebben benne van a veszélyességi pótlék és a túlóra is. Párhuzamosan az Országos Mentőszolgálatnál is sofőrködik, hogy elegendő jövedelemre tegyen szert, de mint mondta, ezzel valójában többet dolgozik, mint szabadna. (Amennyiben a hívónak nincs érettségije, és csak az általános iskolát végezte el, akkor rá nem vonatkozik a bérminimum, de a szakszervezet szerint ez a helyzet is jól mutatja a jogszabályok változásának következményeit.)

Több más példát is be lehetne mutatni. A szakszervezet szerint a legtöbb beérkezett hívás határeset, mert vagy nem MKKSZ-tagok teszik a bejelentést, vagy azok bár méltánytalanságokat mutatnak be, de nem számítanak közvetlen jogsértésnek.

Van azonban olyan alkalom, amikor további lépéseket generálnak a munkahelyi viszonyok. Úgy tudjuk, az egyik igazgatási egységnél ellenőrzést kellett kezdeményezni annak érdekében, hogy egyértelműen kiderüljön, a foglalkoztatás megfelel-e a vonatkozó jogszabályoknak, betartják-e a munkavégzéshez kapcsolódó előírásokat.

A szakszervezet egy hete indította el akcióját, amitől azt várják, hogy a kormány elfogadja a béremelési követeléseiket. Az októberig tartó akció során arra buzdítják az államigazgatásban dolgozókat, hogy a szigorúan tartsák be a munkavégzésről szóló szabályokat, így például a napi 8 órás munkaidőt. A hivatali teendőket ugyanis most csak túlmunkával lehet ellátni, hogy be lehessen tartani a határidőket. Az akció várhatóan az igazgatási ügymenet lassuláláshoz vezet, amit már az állampolgárok is megéreznek, bár a cél nem ez, hanem hogy jobb belátásra bírják a kormányzatot.

Ezt egyelőre nem sikerült elérni. A nyár első felében elkezdett egyeztetéseket elvileg a múlt héten, a kormány első őszi üléséhez kötve kellett volna újranyitni, de a Belügyminisztérium eddig nem küldött értesítést az újabb fordulóról. Korábbi jelzések szerint valamikor a múlt hét közepén került volna erre sor, de abból végül semmi nem lett. Azóta sem jelentkezett a tárca, így egyelőre a mostani hétre sincs kitűzött időpontja a tárgyalásoknak. Annak napirendjén egyébként az önkormányzati dolgozók bérhelyzetének javítása szerepel.

Forrás: mfor.hu