“Megint a kisemberbe rúgott bele, de nagyon nagyot” a kormány

Az MSZP szerint az adótörvény-javaslattal a rezsicsökkentéssel az embereknél hagyott összeg két és félszeresét veszi vissza a kormány.

 .

 .

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az adótörvények visszavonását követelte a kabinettől. Arra szólította fel a kormányt, hogy folytasson tárgyalásokat a törvényjavaslatról, ne maga akarjon dönteni.

Szerinte azzal, hogy ekkora összeget vesz el az emberektől a kormány, hiteltelenné válik, megbukott.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő az elnökség ülésén megfogalmazottakat tolmácsolva kifogásolta az internetadó bevezetését, a cafeteria adójának megemelését, valamint azt, hogy az áfacsalásokkal leginkább sújtott termékek, a cukor és az étolaj esetén nem csökkentették a 27 százalékos áfát. 

Gőgös Zoltán egyetértett a keddi internetadó elleni tüntetés egyik szlogenjével, hogy az adó “digitális Trianont jelent”. Azt mondta, tömegeket fosztanának meg az információhoz való hozzáféréstől. Hozzátette: ez megint egy olyan dolog, amit a kormány erőből akar megoldani.

Az elnökhelyettes úgy fogalmazott: “szeretném jelezni a kormánynak, hogy a nép döntött erről az adóról, és nem fogják végrehajtani”.

Gőgös Zoltán beszélt a cafeteria adójának tervezett emeléséről is. A béren kívüli juttatásokra komoly iparág, főként a turizmus, épült rá, ami tönkre fog menni, és ez sok ember munkahelyébe fog kerülni – fejtette ki, megjegyezve, hogy vélhetően a kisebb vállalkozások nem is fognak ezentúl cafeteriát adni a munkavállalóiknak.

“Megint a kisemberbe rúgott bele, de nagyon nagyot” a kormány – hangoztatta.

Gőgös Zoltán szerint “az áfa az egész magyar kormányzati korrupció alapja”, és erre egy nevetséges, a hozzá nem értést igazoló választ adott a kabinet. A kecske értékesítésére alkalmazott áfakulcs csökkentéséről a politikus azt mondta, hogy az nem jelent semmit, mert nincs ilyen forgalom Magyarországon.

Hiányolta, hogy az áfacsökkentés nem érinti a többi között a zöldség-gyümölcsszektort, ahol a forgalom negyven százaléka feketén zajlik, valamint a húst, amelynél harmincszázalékos a feketeforgalom. 

Egyes bankkártya-használati díjak csökkentése kapcsán a politikus azt mondta, “szeretném jelezni, hogy falun egyet tehetnek a bankkártyával, lehúzzák a kecske hátsóján”, mivel nincsenek terminálok.

Gőgös Zoltán kitért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nap folyamán kiadott közleményére, amiből hiányolta azt a nyilatkozatot, hogy a NAV vezetői közül bármelyiket érinti-e az Egyesült Államokból való kitiltás korrupció miatt. Szerinte ha megbicsaklik a bizalom az adót beszedő hatóságban, akkor a vezetőknek minimum az a kötelességük, hogy válaszoljanak erre a kérdésre.

A politikus azzal kapcsolatban, hogy a kormányszóvivői tájékoztatón a jó foglalkoztatási tendenciákról volt szó azt mondta, “ebben a témában minden öndicséret büdös”. Amíg Magyarországról százezrek menekülnek el, mert nem találnak normális munkát, addig ne álljon ki a kormány azzal, hogy “zseniális tempóban halad” az egymillió új munkahely megvalósítása – fogalmazott.

Meghallottuk a nép hangját – mondta Gőgös Zoltán arra a kérdésre, hogy három szocialista képviselő miért lógatott ki kedden a parlament előtti tüntetéskor uniós zászlókat. Hangsúlyozta, a következő tüntetéseken szervezett formában továbbra sem vesznek részt, de magánemberként ott lesznek.

A HírTV tudósítói elleni atrocitásokat – egy másik kérdésre válaszolva – elítélte a szocialista politikus.