Megússza a SZÉP kártya az adóemelést?

Pankucsi Zoltán ismertetése szerint a cafeteria rendszert úgy változtatnák meg, hogy 200 ezer forintig lényegében változatlan formában, elemekkel és adóterheléssel lehetne nyújtani a jövőben is.

 
 



Közölte, 200 ezer és 450 ezer forint között SZÉP-kártya formájában lehetne a ma ismert adóteher mellett cafeteria juttatásokat nyújtani, 450 ezer forint felett 51,3 százalékos lesz az adóteher.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy az adótörvények “talán legtöbb vitát” kiváltó pontja a távközlési adó kiterjesztése volt. Mint mondta, ennek visszavonására mind a gazdasági, mind a törvényalkotási bizottság benyújtott egy javaslatot. Hozzátette: azt is kezdeményezik, kerüljön ki a távközlési adóból az a rendelkezés is, amely lehetővé tette a társasági adó beszámítását a távközlésiadó-kötelezettségbe az érintett szolgáltatók számára.

Pankucsi Zoltán beszámolt arról, hogy további vizsgálatokat tartanak szükségesnek, ezért egyelőre nem lesz előzetes kutatás-fejlesztési szakhatósági minősítés előírva társaságiadó-kedvezménynél.

Tállai András, a NGM parlamenti államtitkára úgy értékelte, hogy valóban terjedelmes módosításokról van szó, de kevés benne az érdemi, mindössze néhány ilyen van csak. A módosító javaslatok jelentős része az állami támogatások európai uniós besorolásának változásából ered – jegyezte meg.