Minden negyedik dolgozóját elbocsátja a Szegedi Hőszolgáltató

Szehő-dolgozók a munkaügyi központban

A Szegedi Hőszolgáltató Kft. menesztett dolgozói pénteken a munkaügyi központtal ismerkedtek. A 25 százalékos létszámleépítésről a kisebbségi magántulajdonost képviselő ügyvezetőt kérdezte a delmagyar.hu munkatársa.
 
   – Március vagy április közepéig tart a felmondási időnk, ha letelik, másnap már fogadnak bennünket, és segítenek. Korrekt volt a cég, mert a személyzetis a munkaügyi központ tájékoztatójára is elkísért bennünket. Szívügyének érzi a helyzetünket, de hát mindig annak fáj jobban, akit elküldenek. Nekem legjobban a csapat fog hiányozni – mondta egy fiatalember, akitől szerdán többéves munka után vált meg a Szegedi Hőszolgáltató Kft. Egy idősebb férfi indulatosan kérte, azt is írjuk meg, hogy legtöbbjük 60-hoz közeli ember, és 10 százalékuknak sincs esélye elhelyezkedni.

   Nem fut messzire a cég az ő havi nettó 100 ezres fizetésével. 27-en mentek el a pénteki megbeszélésre a munkaügyi központba, ahol Csányiné Bozsó Barbara, a járási hivatal helyettes vezetője volt jelen, és Borbélyné Nagy Mária kirendeltségvezető beszélt nekik arról, ki milyen ellátásra jogosult. Felsorolta röviden, hogy a nyugdíj előtt állók kérhetnek álláskeresési támogatást, vannak képzéseik, ha valaki 100 kilométerre költözik, lakhatási támogatással segítik. 


   Kérhetik ezen felül jogász és pszichológus támogatását, és önéletrajzíráshoz is adnak tanácsot. Azt hangsúlyozta a részben megilletődött, részben viccelődő hőszolgáltatósoknak, hogy a lényeg, hogy igyekezzenek gyorsan felfogni és elfogadni helyzetet, hogy állás nélkül maradnak, mert így segítenek magukon. A dolgozók ezután a kirendeltség tanácsadóival és szakembereivel váltottak szót. Megírtuk: január 15-étől dolgozói negyedének mondott fel a Szegedi Hőszolgáltató Kft. A várost képviselő új ügyvezető igazgató, Kóbor Balázs akkor azt nyilatkozta, nem ért egyet sem a létszámleépítés nagyságával, sem a módjával. Ennek ellenére tehetetlen, mert a munkáltatói jogokat a kisebbségi magántulajdonos által delegált ügyvezető gyakorolja. Básthy Gábor betegszabadságáról visszatérve csütörtökön válaszolt kérdéseinkre. Pontosította: a csoportos létszámcsökkentés 34 munkavállalót érintett január 15-étől. Az évben még 5 fő munkaviszonya szűnik meg, mert nyugdíjba megy. További 7 ember állása a gázmotoros energiatermelő egységek gazdaságossá tételétől függ, erről döntés még nincs. Megismételte, amit korábban megírtunk, vagyis hogy a törvény és az üzemi megállapodás szerint számolnak el a dolgozókkal, és együttműködnek a munkaügyi központtal. 
 
   A Szehő helyzetéről azt írta, a cég az új távhő-támogatási rendszer bevezetésétől kezdődően alultámogatott, veszteséges, azaz a távhőtámogatás és a fogyasztók felé érvényesített, több alkalommal központilag csökkentett díjak nem fedezik az indokolt és igazolt működési költségeket. A tartósan veszteséges gazdálkodás következtében a társaság először felhalmozott eredménytartalékát, majd már a jegyzett tőkéjét is felemésztette. Számításaik szerint a kormányzati intézkedések hatására 2011–2014-ben összesen 1,4 milliárd forint veszteséget halmoztak fel. 

  A KPMG Tanácsadó Kft. tavaly tavasszal áttekintette a cég gazdálkodását és az átszervezés lehetőségeit. Ebből nyilvánvalóvá vált, hogy a társaságnak rövidesen szüksége lesz a tulajdonosok részéről tőkepótlásra, és hogy elkerülhetetlen a működési költségek csökkentése. Még akkor is, ha az – betartva a jogszabályokat – esetleg a szolgáltatás színvonalának csökkenését eredményezi. Így elkerülhetetlenné vált a létszám csökkentése is, amellyel az ügyvezetés csak utolsó lehetőségként számolt.

  Básthy Gábor azt is megírta, hogy a cég 2011 óta egyre szigorúbb költséggazdálkodást folytat, de a központi díj- és támogatásmegállapítás, a szabadpiaci földgázárak és a forint–dollár árfolyam alakulása alapvetően meghatározza, ezekre ráhatása nincs. A létszámcsökkentés az egyik eleme annak az intézkedéssorozatnak, amely 2014-ben mintegy 46 millió, 2015-ben 211 millió, utána évente mintegy 260–300 millió forint megtakarítást eredményez. Ezekkel a lépésekkel a Szehő belső tartalékai kimerülnek, de a külső körülmények miatt – jelenlegi ismereteik szerint – még így sem garantálható rövid távon az eredményes működés.
 
Forrás: delmagyar.hu