Most tesszük tönkre a jövőnket

 Ha a közmunka átalakításának jelentős jövedelemkompenzációval kell párosulnia

Amikor arról beszélünk, hogy ez a közmunkarendszer nem jó, akkor nem azt mondjuk, hogy nincs Magyarországon 30-40 ezer olyan ember, akinek ez ne lenne optimális, hanem az egész felépítését bíráljuk – mondja a 168 órának Molnár György, az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársa. Úgy véli, ha a közmunka átalakítása nem párosul jelentős jövedelemkompenzációval, akkor annak súlyos következményei lesznek.

– Az elmúlt években a közmunka szigorú, munkafeltételhez kötött segélyezési programmá vált, s elveszítette közmunkajellegét. Talán ezt ismerte fel a kormány, amikor december végén közölte: átalakítja a rendszert, mondván, túl sokan és túl hosszú időt töltenek közmunkában. Meglepte önt, hogy változtatnának?

– A közmunka eredetileg több célt szolgált. Eleinte a munkaerő-piaci funk­­ciót hirdették legfontosabbnak, de volt szociális, illetve feladatellátási, te­­lepülés-karbantartási funkciója is. Folyamatosan változott, hogy épp melyik volt a hangsúlyosabb. Mindenesetre 2013-tól kezdve, amióta elkezdődtek a kísérletezések a járási Start mintaprogramokkal, érezhető: feszítő az ellentmondás a munkaerő-piaci célok és a valóság között.

– Valóban voltak munkaerő-piaci célok– Kívülről inkább az látszik: a kormány érdemesekre és érdemtelenekre bontja a rászorulók körét, és mivel lényegében megszüntette a normatív kritériumok alapján járó segélyt, a közmunka vált az érdemesek ellátási formájává.

Az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatása régi, súlyos probléma, amivel a korábbi kormányzatok sem igen tudtak mit kezdeni. Megítélésem szerint főként azért, mert a munkaerő-piaci programokat rosszul szervezték meg. Másrészt nem is volt türelmük kivárni a hatásukat. Márpedig a súlyos társadalmi problémáknak nincs gyors megoldásuk. A leghatékonyabbnak tűnő eszköz, a képzés, az átképzés és a felnőttképzés pedig rosszul volt felépítve, ráadásul a képző cégek érdekeit szolgálta, nem a képzésben részt vevőkét. 2005-2006 körül a Gyurcsány-kormány elszánta magát a változtatásra. Megemelték a családi pótlékot és átalakították a rendszeres szociális segélyt, amit a háztartási jövedelemhez kötöttek és azt egészítették ki. Tulajdonképpen egy minimumjövedelem-jellegű konstrukciót csináltak, igaz, nagyon kezdetleges formában. Ehhez megpróbálták integrálni a munkaügyi központokat és a családsegítőket: jó döntés volt, az önkormányzati és a munkaügyi támogatói rendszert próbálták közelebb hozni egymáshoz. De a foglalkoztatási helyzet ettől nem javult, ami rövid távon nem volt elvárható. Ekkor kezdődött az északkelet-magyarországi polgármesterek lázadása, ami cigányellenességgel összefonódva arról szólt, hogy ez a típusú rendszeres szociális segély munkátlanságot okoz, mert túl magas a segély, és az érintettek munka nélkül is „hatalmas” jövedelemhez jutnak.

– Az viszont valóban okozhatott feszültséget, hogy az ingázó minimálbéresek úgy érezhették: az utazási költségek miatt még a szomszéd településen sem éri meg munkát vállalni.

– Hogyne. De az alapkérdés az, hogy az alacsony iskolai végzettségűek munkanélküliségét mi okozza. A kínálati vagy a keresleti oldalon van feszültség– A gazdaság úgy alakult, hogy viszonylag kevés a munka az alacsony iskolai végzettségűeknek, hiszen nem volt értelmes regionális politika, sőt a regionális politika és az önkormányzati rendszer mind-mind az egyenlőtlenségek növekedésének irányába hatott. Rövid távon az alacsony vég­­zett­­sé­­gűek­­re egyszerűen nincs kereslet. Tévhit, hogy ezek az emberek azért nem dolgoztak, mert segélyt kaptak. Hogy ez mennyire nem így van, sokféleképpen igazolható. Készítettünk például úgynevezett szubjektívjóllét-kutatásokat. Hiszen az anyagi helyzet befolyásolja, hogy ki mennyire elégedett az életével. Ha a legalul lévő munkanélküliek valóban maguk választották volna meg az élethelyzetüket, akkor viszonylag elégedettnek kellene lenniük. Ám a tartós munkanélküliek sokkal elégedetlenebbek az életükkel, mint az ugyanannyi pénzből élő alkalmazásban állók. Végül is a Gyurcsány-kormány is azt a következtetést vonta le mindebből, hogy ezeket az embereket késztetni kell a munkára. Ez lett az Út a munkához program, amelyben a kormány saját korábbi politikáját fordította át. Aztán az Orbán-kormány a munkára kényszerítés gondolatmenetét a végletekig fokozta. Ez a végletekig leegyszerűsített neoliberalizmus. Bármilyen furcsa is, de az úgynevezett unortodox kormány számos szakpolitikája a legvulgárisabb neoliberalizmus alapjain áll.

– Csakhogy ez a neoliberalizmus nem társul piac- és versenybarát politikával.

– Valóban, egymáshoz logikájukban nem illeszkedő elemekből áll a gazdaságpolitika.

– Annyiban talán mégiscsak észszerű lehet ez: ha már a piac nem kínál az alacsony iskolai végzettségűeknek munkát, így legalább a gyerekeik látják, ahogy a szüleik nap mint nap dolgozni járnak.

– Ez egy másik megközelítés. Vegyük külön az érveket. Az első szempont az volt, hogy az embereket rá fogjuk kényszeríteni a munkára. Azokat pedig, akik már nem tudnak dolgozni, megtanítjuk, és azután kikerülhetnek a munkaerőpiacra. 2011-ben egyszerre sok minden elromlott. A munkanélküli-járadék időtartamát kilencről három hónapra csökkentették. Vagyis lerövidítették azt az időt, amíg munkát lehet keresni. Magyarországon a válság előtt hat hónap volt az átlagos elhelyezkedési idő, s nem amiatt, mert az emberek élvezték a hatalmas munkanélküli-járadékot, hanem mert ennyi időbe telt megfelelő állást találni. 2011-ben vezették be a közmunkásbért is, ami a minimálbér háromnegyede. Ekkor csökkentették a foglalkoztatáshelyettesítő támogatást (korábban rendelkezésre állási támogatás, majd bérpótló juttatás – A szerk.) 28 500 forintról 22 800 forintra. Azt hitték, ezzel rákényszeríthetők az emberek arra, hogy elmenjenek dolgozni. Miközben valójában drasztikusan csökkent a közmunka mennyisége, az Állami Számvevőszék adatai szerint a közfoglalkoztatás költségvetése 2010 és 2011 között a korábbinak körülbelül kétharmadára, 101 milliárd forintról 66 milliárdra csökkent. Ezt úgy hívják a tudományban: természetes kísérlet. Megnézték, elmentek-e az emberek dolgozni. De nem mentek el, mert nem volt hová. Ezért nagyon súlyos szociális helyzet alakult ki 2011–2012 fordulójára.Annyira súlyossá vált a helyzet, hogy annak már kényszerítő ereje volt: felemelték a közfoglalkoztatás átlagos időtartamát és a résztvevők számát is, 2012-ben összesen kétszer több pénz áramlott a rendszerbe, mint előző évben.

– Vagyis megszűnt a négy-hat órás foglalkoztatás, jellemzően nyolcórás lett a munkaidő, és nemcsak két-három hónapig álltak alkalmazásban az emberek, hanem tovább.

– Igen, e ponton a közfoglalkoztatás nyilvánvaló módon szociális intézménnyé alakult. És akkor nézzük másik irányból ugyanezt: azt állította, van abban az elképzelésben racionalitás, hogy a gyermek lássa a szüleit munkába menni. Csakhogy valójában nem az a kérdés, hogy a közfoglalkoztatás intézményként jó-e vagy rossz. Bizonyos helyzetekben minden szempontból ez a jó megoldás. A kérdés az, hogy hány embert rángatunk bele: kétszázezret vagy negyvenezret– Kérdés az is, ez az eszköz lényegében kiszorítson-e minden mást, például a vállalkozásfejlesztést, a regionális politikát, vagy sem. Csak megemlítem: OECD-összehasonlításban mikrovállalkozást létrehozni ma a vidék Magyarországán a legnehezebbek közé tartozik, könyvelő nélkül pedig szinte lehetetlen. De hol van pénze egy szegénységben élő mikrovállalkozónak könyvelőre–

– Ha a kormány valóban neoliberális lenne, akkor az ilyen vállalkozások elindítása egyszerűvé válna, hiszen az állam segítené, hogy az alacsony iskolai végzettségűek ne közmunkások, hanem vállalkozók legyenek.

– Persze. Ismétlem: van olyan közeg, ahol a közfoglalkoztatás értelmes lehet. Csakhogy nálunk ezt a közeget semmilyen más eszközzel nem segítik, másrészt a közmunka méretét messze-messze túldimenzionálják. A közfoglalkoztatásba rengeteg olyan ember került be, akinek nem ott lenne a helye. A legfeljebb általános iskolát végzettek aránya mintegy ötven százalék. A többi közfoglalkoztatott szakmunkás, érettségizett vagy felsőfokú végzettségű.

– De miért ennyire magas az érettségizettek és diplomások aránya?

– A munkakeresési idő lerövidítése ­miatt. Ez sokszor kényszerítő erő, ha három hónap nem elég állást találni. Megszüntették azt a szabályt is, hogy a végzettségéhez képest mindenkinek legfeljebb eggyel rosszabb munkát kell elvállalnia, így ma már mindent kötelező elfogadni. A regisztrált munkanélkülinek döntenie kell: kapja a 22 800 forintot, vagy közmunkás lesz kétszer ennyiért. A közmunkások nyolcvan százaléka igen egyszerű munkát végez. Ökonometriai modellekkel megbecsültük, hogy ha egy magasabb iskolai végzettségűvel ilyen munkát végeztetnek, akkor durván romlik az elhelyezkedési esélye a közmunkából való kilépés után. Létrejött tehát egy olyan rendszer, amely magába szippantotta az alapfoknál magasabb végzettségűek egy részét, és bent is tartja őket. Amikor arról beszélünk, hogy ez a közmunkarendszer nem jó, akkor nem azt mondjuk, hogy nincs Magyarországon 30-40 ezer olyan ember, akinek ez ne lenne optimális, hanem az egész felépítését bíráljuk. Azzal a problémával már a kormány is szembetalálkozott, hogy nagyon alacsony a közmunkából kilépők aránya. Egyik kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogy egy hónappal a közmunka befejezése után mindössze hat százalék kerül vissza az elsődleges munkapiacra. Vagyis nem állja meg a helyét az a feltételezés, hogy a közmunka segít az elsődleges munkapiacon való elhelyezkedésben.

– Az is látható, hogy a települések költségcsökkentésre használják a rendszert. Kirúgják a szociális gondozót, hogy aztán közfoglalkoztatottként visszavegyék ugyanarra a munkára. Így már nem a minimálbért, hanem csak közmunkabért kell fizetni utána.

– A közfoglalkoztatás jelentős része közalkalmazotti munkavégzés, csak alacsonyabb bérért. A kormány, miközben megemeli a minimálbért a vállalkozások számára, magának alacsonyabb minimálbért hozott létre. És ezen a minimálbéren dolgoztatja emberek sokaságát. De ez nem csak az önkormányzatokat érinti. A közfoglalkoztatásnak három fő típusa van. Országosan sok szervezet, a rendőrség vagy kulturális, szociális intézmények foglalkoztatnak közmunkásokat. A Magyar Szegénységellenes Hálózatnak készült egy nem reprezentatív felmérés, amiben részt vettem: a megkérdezettek mintegy húsz százaléka mondta, hogy ugyanazt csinálja közmunkásként, amit ő vagy valaki más korábban teljes állásban végzett. A munkaügyi központokban készített interjúink is ezt az arányt erősítették meg: a közfoglalkoztatottak húsz százaléka olyan munkát végez, amit teljes állásban is elláthatna. Van ugyan szabály arra, hogy kötelező feladatot nem lehet közmunkában ellátni, ám a kötelező feladat fogalma eléggé tágan értelmezhető.

– Az állam azért is szakította el a közmunkásbért a minimálbértől, hogy ne érje meg a rendszerben maradni.

– De ez csak akkor működik, ha az állástalanság valódi oka a munkakerülés, amit épp az alacsony visszakapaszkodási arány cáfol. Nekem egyébként eleve döbbenetes volt, micsoda értelmiségi vita alakult ki abból, hogy meg lehet-e élni 47 ezer forintból. De azt a kérdést senki nem tette fel, hogy meg lehet-e élni 22 800 forintból. Sokan tehát azt sem tudják, hogy ez a probléma létezik. Vagy sokak szerint 22 800 forintból csak az él, aki közmunkát sem akar vállalni vagy feketén dolgozik. De ez többnyire nem így van. Vagy behívják, vagy nem. Közben a szigorítások miatt rendkívüli mértékben nőtt az ellátás nélküliek száma. Egy részük megpróbál feketemunkából megélni, ami már rettenetes nyomor. És a Bajnai-kormánynak is el nem évülő bűne az a törvénymódosítás, amely szerint egy családban csak egy ember kaphat rendelkezésre állási támogatást. Nehogy már ketten dőzsöljenek kétszer 22 800 forintból! E remek családbarát közpolitikának következményeként az alacsony jövedelműek lehetőség szerint élettársi viszonyban élnek. És ami nemzeti tragédia: a foglalkoztatottság legnagyobb gátja az egészségi állapot. A tartós nyomor tönkreteszi az embereket. 2011 telén jártunk olyan helyen, ahol a szegény családokban minden gyereknek tüdőgyulladása volt, és nem volt pénz gyógyszerre. A közmunka nélküli időszakban a jövedelememelés önmagában javítaná az elhelyezkedési rátát. Az épp dolgozó közmunkás nem tud állást keresni magának. Ha meg nem dolgozik, olyan elképesz­­tően alacsony a jövedelme, hogy csak vegetálni tud. A gyerekszegénység óriá­­si, még az elmúlt évek javulásával is csak a 2008-as szintre értünk vissza, a visegrádi négyek közül a magyar adatok a legrosszabbak. Ha nyomorban nő fel egy generáció, akkor ők sem lesznek munkaképesek. Most tesszük tönkre a jövőnket.

Forrás: 168 óra