Munkajogi szabályok az Mt-ben és a Ptk-ban – Elévülés

Sorozatunk záró részében befejezzük a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényből (a továbbiakban: Ptk.) a munkaviszony tekintetében alkalmazandó, tavaly március 15-én életbe lépett szabályok áttekintését. Az utolsó felvonásban az elévüléssel foglalkozunk. A jogalkalmazó közönségnek ezúttal is szüksége van a sorozat címe szerinti kettős látásra, miután az elévülési időről az Mt.-ből, ugyanakkor az idő folyását befolyásoló, az elévülés nyugvását, valamint megszakítását kiváltó körülményekről a Ptk.-ból értesülhet – írja a munkajog.hu.

  Az idő folyása jogintézményként az elévülésben is testet ölt. Az igényérvényesítéshez szükséges állami kényszer segítségül hívásának időmúlás következtében történő megszűnését jelenti. Mindebből következően az elévüléssel maga az igény nem szűnik meg, de azt bíróság vagy más hatóság (az említett állami kényszer) előtt már érvényesíteni nem lehet. Az elévülés a kötelezett szempontjából azt jelenti, hogy az elévült követelés teljesítését megtagadhatja, ugyanakkor – miután önmagában a követelés nem szűnik meg –, ha a kötelezett az elévült kötelezettségét teljesíti, az elévülésre történő hivatkozással utóbb teljesítését nem követelheti vissza a jogosulttól.
 
  A munkáltató az egyoldalú jognyilatkozatában csak abban az esetben köteles a munkavállalót tájékoztatni az igény érvényesítésének határidejéről, ha az az elévülési időnél rövidebb. [Mt. 22. § (5) bekezdés]. Az Mt. bizonyos munkajogi igények esetében az elévülési időnél rövidebb, öt- vagy harmincnapos keresetindítási határidőt állapít meg. Ezekben az esetekben nem klasszikus igényérvényesítésről van szó, hanem inkább a törvényben említett sérelmes intézkedés – vagy akár mulasztás – elleni jogorvoslat igénybevételével találkozunk.
 
   Egyrészt az Mt. 287. § (1) bekezdése szerinti intézkedések (például az egyoldalú munkaszerződés-módosítás, munkaviszony megszüntetése, a fizetési felszólítás), melyek esetében a keresetlevelet a munkáltatói jognyilatkozat közlésétől számított harminc napon belül kell előterjeszteni. Másrészt az Mt. 289. § (1) bekezdése alapján a munkáltató, az üzemi tanács vagy a szakszervezet a tájékoztatásra vagy a konzultációra vonatkozó szabály megszegése miatt öt napon belül fordulhat bírósághoz.
 
Az Mt. elévülési szabályai – három év
 
  Az Mt. 286. § (1) bekezdése szerint a munkajogi igény három év alatt évül el. Az elévülési idő leteltét követően az igény bíróság előtt nem érvényesíthető. Az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni [Mt. 286. § (3) bekezdés], azaz annak figyelembe vételétől nem tekinthet el a bíróság, ha például a perben az alperes nem hivatkozik azon körülményre, hogy a felperes keresetével érvényesítendő igény elévült. Így az igényérvényesítés során az eljáró szervnek az érintett fél kifejezett kérése nélkül is ügyelni kell a határidőkre, nehogy elévült követelést ítéljen meg. Ugyanakkor az elévülés utáni teljesítést ezen a jogcímen visszakövetelni nem lehet. A bírói gyakorlat szerint a felmondással kapcsolatos anyagi igényeknek az elévülési időn belül történő érvényesíthetőségét nem zárja ki, ha a munkavállaló egyébként nem kívánta a felmondást jogorvoslati úton megtámadni (BH2001. 85.).
 
  Azaz, amennyiben a munkavállaló például nem a munkáltatói felmondás jogszerűségét, hanem végkielégítésének összegét vitatja, igényét nem harminc napon, hanem az elévülési időn belül érvényesítheti. A követelés jogcímének megváltoztatása az elévülésre nem hat ki (BH2009. 189.). Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik [például a 2015. januárra járó munkabér tekintetében az Mt. 157. § (1) bekezdésének általános szabálya szerint február 10.]. Az ítélkezési gyakorlat szerint egyes kárigények keletkezésének és elévülésének idejét jogcímenként kell vizsgálni (BH2009. 219.).
 
  Az igény érvényesíthetősége tekintetében nem annak van jelentősége, hogy az igény jelenleg is fennáll-e, hanem annak, hogy az mikor keletkezett, mert a hároméves elévülési idő ettől az időponttól kezdődik. A jogerős ítélet alapján a felperes munkavállalónak kifizetett összeg, ha az ítéletet a Kúria (korábbi Legfelsőbb Bíróság) utóbb hatályon kívül helyezte, tartozássá vált, és az a kifizetőnek (az alperesi pozícióban lévő munkáltatónak) az általános elévülési időn belül visszajár (BH2003. 341.).
 
  Az így kifizetett összeg ugyanis nem minősül tévesen kifizetett munkabérnek, miután annak kifizetésére a munkáltatót jogerősen marasztaló ítélet alapján került sor. Tekintettel arra, hogy ennek visszakövetelésére nem alkalmazható a jogalap nélkül kifizetett munkabér visszakövetelésére nyitva álló hatvannapos határidő, a munkáltató a tartozást az általános elévülési időn belül visszakövetelheti. A jutalékelőleg visszakövetelése esetén sem alkalmazható a törvénynek a jogalap nélkül kifizetett munkabér visszafizetésére vonatkozó szabálya. A jutalékelőleg a hároméves elévülési időben követelhető vissza (BH1999. 528.).
 
  A fentiek irányadóak a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt kiesett időre járó munkabérre is (EBH2001. 560.). Ha a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott döntése alapján a munkavállalókat mégsem illeti meg a jogerős ítélettel megállapított és a munkáltató által kifizetett magasabb összegű munkabér, a munkáltató a munkajogi elévülési időn belül követelheti vissza fizetési felszólítással a bíróság által korábban tévesen megítélt munkabér-különbözetet (BH1998. 249.). A munkáltató ugyancsak az elévülési időn belül érvényesítheti az átalánytérítés (munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeg) megfizetésére irányuló igényét a munkavállaló jogellenes munkaviszony megszüntetése következményeként (EBH2002. 681.).
 
A szakaszos elévülés
 
   Különös szabály a fenti címben szereplő, ún. szakaszos elévülés. A kártérítési igények ugyanis általános szabály szerint három év alatt évülnek el. Ha azonban a sérelemmel – különösen az egészségkárosodással – összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő kárigény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani. (A Legfelőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 93. és 112. számú állásfoglalásai). A munkáltatói kárfelelősség körében az Mt. 175. § (1) bekezdése szerint az elévülés szempontjából önállónak kell tekinteni

  • a)  az elmaradt jövedelem és a táppénz,
  • b)  az elmaradt jövedelem és a sérelem folytán csökkent kereset,
  • c)  az elmaradt jövedelem és a rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rokkantsági ellátás vagy rehabilitációs ellátás

különbözetének megtérítése iránti igényt.
 
  Az elévülési idő

  • a)  a táppénz első fizetésének napjától,
  • b)  attól az időponttól, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés, egészségkárosodás első alkalommal vezetett jövedelemkiesésben megmutatkozó károsodásra,
  • c)  a rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rokkantsági ellátás vagy rehabilitációs ellátás folyósításának időpontjától

kezdődik.