Napelemek – Áder: a közös hibát közösen kell helyrehoznunk

Államfő-adó

Budapest, 2015. január 14., szerda (MTI) – Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök  is – ezt Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek szerdán küldött levelében írta.

 .

 .

    “A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a “salátatörvény”-alkotás rossz gyakorlatával” – áll a levélben, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható.


    Az államfő mulasztásról írt a megújuló energiaforrást jelentő napelemek hazai elterjedését nem ösztönző környezetvédelmi termékdíj bevezetésével kapcsolatban. A kormány hibájaként rótta fel, hogy nem kellő körültekintéssel járt el az uniós kötelezettséget jelentő környezetvédelmi termékdíj mértékének megállapításánál. Az Országgyűlés szerinte azzal követett el hibát, hogy olyan törvényt fogadott el, amely nem volt tekintettel a várható hatásokra, az ellenzéki pártok pedig azzal, hogy a kérdést nem tették szóvá a parlamenti viták során.


    Hibázott a környezetvédelemért felelős ombudsman, mert nem jelezte időben a korrekció szükségességét – folytatta. “És hibáztam én is, mert magam sem figyeltem fel erre a “salátatörvény”-be rejtett környezetvédelmi képtelenségre” – olvasható a levélben. Áder János úgy fogalmazott: a közös hibát közösen kell helyrehozni.


    Arra kérte a frakcióvezetőket, hogy támogassák a törvényhozás munkáját érintő kezdeményezéseket és szakmai egyeztetéseket, amelyek a kérdés mielőbbi korrekciójára irányulnak.


    A köztársasági elnök a “salátatörvényekről” szólva kifejtette azt is: az elmúlt évtizedek világos bizonyítékát adták annak, hogy a jogbiztonság érvényesülését, azaz a törvények átlátható szerkezetét és betarthatóságát akadályozza, ha egymással köszönő viszonyban sem lévő kérdéseket egyazon törvényben szabályoznak.


    Az államfő arra is felhívta a figyelmet, hogy január 1-jétől új igazgatóság – a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatósága – kezdte meg munkáját a Köztársasági Elnöki Hivatalban, amelynek első számú feladata a magyar érdekek képviselete és megjelenítése az ENSZ és az Európai Unió klímapolitikával foglalkozó fórumain, valamint a közös jövőnk szempontjából meghatározó jelentőségű párizsi klíma-megállapodáshoz kapcsolódó nemzetközi egyeztetések előmozdítása.


    Közölte azt is: természetesen az sem közömbös számára, hogy Magyarországon mi történik a környezeti fenntarthatóság érdekében, “hiszen hamarosan a világ összes országában be kell majd látnia minden közügyekkel foglalkozó felelős szereplőnek, hogy ha nem változtatunk a folyamatok irányán, akkor olyan jövő köszönthet ránk, amelyben már nem lesz mód korrigálni mulasztásainkat”.

bet \ bdó