Negyven kistelepülésen alakított ki Agora Pontot a posta

Az Európai Unió 499 millió forint támogatásával megvalósított projekt 2012-ben indult és az idén fejeződött be.

 

A Magyar Posta 40 kistelepülésen alakított ki Agora Pontot és tette elérhetővé az elektronikus ügyintézést a helyi lakosságnak, vállalkozásoknak.

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a projektzáró sajtótájékoztatón hangoztatta: a posta történetében új fejezetet nyitottak, a társaság több olyan feladatot kapott, amelynek megvalósítása az ügyfelek, az állam és a cég érdekeit szolgálja.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a tervek szerint az egykapus kiszolgálás keretein belül a Magyar Posta egyre több területen tud majd bekapcsolódni az ügyfelek közigazgatási ügyeinek intézésébe, illetve egyre szélesebb körben bővíti, teszi kedvezőbbé szolgáltatásait.

Az állam szempontjából fontos, hogy az ország bármely területén ugyanolyan minőségű szolgáltatás, életminőség legyen elérhető, mint a nagyvárosokban, ezzel is erősítve a vidéket – hangoztatta az államtitkár. Hozzátette: az elmúlt időszakban a posta jelentős beruházásokat hajtott végre, illetve több partnerségi szövetségi kapcsolatot alakított ki a nemzeti pénzügyi szolgáltatások indításához.

Az uniós fejlesztési projektekről szólva Németh Lászlóné elmondta, hogy a posta partnerként van jelen az elektronikus közigazgatás fejlesztésében, a Belügyminisztériummal közösen központi címregiszter kialakításán dolgoznak és befejezte az Agora-projektet.

Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója az Agora-projektről elmondta, hogy a 100 százalékban uniós fejlesztés 5 éves fenntartási kötelezettséget ír elő. A 2000 fő alatti 40 településen kialakított pontokon, a telepített érintőképernyős berendezésen 12 élethelyzethez kapcsolódó 160 ügytípusról lehet információt kérni, illetve elindítani a kijelölt területeken az ügyintézést.

A vezérigazgató bejelentette, hogy az Agora-projekt keretében mobiltelefonos applikációt is kidolgoztak, amely segíti az ügyfeleket a szolgáltatás igénybevételében és az információszerzésben.

 A képre kattintva nézhetik meg a fotóalbumot!
A posta mobiltelefonos applikációja icsekk fizetéshez



Szarka Zsolt bemutatta a mobil iCsekk-fizetéshez kapcsolódó mobiltelefonra tölthető applikációt is, amellyel már most is lehet postai QR-kóddal ellátott csekket befizetni. Hangsúlyozta: 2015 január 1-je után már csak a posta QR-kódjával ellátott csekket lehet legyártani.

A csekken szereplő kód segítségével mobiltelefonon is gyorsan, azonnal vagy késleltetve be lehet fizetni a csekket bankkártyás fizetésként, ami nem minősül készpénzfelvételnek. Az applikációhoz egyéb postai szolgáltatások is tartoznak, például csomag nyomon követése és időpont foglalása – ismertette a vezérigazgató.