Néhány év, és felére eshetnek a nyugdíjak Magyarországon

Nyugdíjkatasztrófa közelít

Magyarországon napról-napra nyilvánvalóbb, hogy félmillióval kevesebb – munkaerőpiacra beérő – gyerekkel és 600 ezernél is több kivándorlóval, illetve tartósan külföldön dolgozóval – azaz a mai adatokhoz képest legalább 1,1 millió fővel kevesebb járulékfizetővel – nem lehet biztosítani az addigra kétszázezerrel több nyugdíjas ellátmányát a ma megszokott szinten 2030-ban. Később még rosszabb lesz a helyzet, hiszen a 2040-es években nyugdíjba hömpölyög az utolsó nagy létszámú magyar generáció, a Ratkó-unokák nemzedéke is, akik után rémisztő demográfiai sivatag szárítja ki a járulékfizetési potenciált – írja a Portfolio.

Ki meri ezt megmondani az időseknek és még inkább a leendő öregeknek? Látjuk a választ: senki. A kormányzat, különösen a választások közeledtével, nyugtat: a rendszer fenntartható, nem kell aggódni. Persze halkan azért hozzáteszi, hogy legfeljebb 2030-ig lehet abban reménykedni, hogy többé-kevésbé a jelenlegi szinten működtethető a nyugdíjrendszer. Már ez is túlzóan optimista várakozásnak tűnik, hiszen minden felmérés arról számol be, hogy az itthon tanuló és dolgozó fiatalok jó része a külföldre költözést tervezgeti, azaz itthon nem kívánja a közterheket viselni.

Jelenleg az egyetlen érdemi megoldásnak az öngondoskodás látszik, nem véletlenül támogatja az állam adójóváírással a nyugdíj-előtakarékossági lehetőségeket. S aki erre csak legyint, annak tudnia kell, hogy az öngondoskodást bármely okból elutasító döntésével törvényszerűen a gyerekei “nyakába varrta” magát, akiket a törvények (az utóbbi években drámai mértékben szigorított) erejénél fogva szülőtartási kötelezettség terhel.

Öregszik Európa

A kilátásokat folyamatosan rontja az európai társadalmak megállíthatatlan öregedése. Az Európai Bizottság napokban közzétette öregedési jelentése (The 2018 Ageing Report) alapján a következőkre számíthatunk:

  • Nő a születéskor várható élettartam. Az EU átlagában a 2070-ig szóló legfrissebb előrejelzés szerint férfiak esetében a jelenlegi 78,3 évről 86,1 évre, nők esetében 83,7 évről 90,3 évre nő a születéskor várható élettartam. Magyarországon a születéskor várható élettartam 2070-ig a férfiaknál 11,1 évvel (72,8 évről 82,9-re) – a nőknél 9 évvel (79,6 évről 88,6-re) emelkedik.
  • Nő a nyugdíjkorhatár (65 év) betöltésével várható további élettartam. Magyarországon a 65 éves korban várható további élettartam 2060-ig a férfiak esetében 6,3 évvel (14,5-ről 20,8 évre), a nők esetében 6 évvel (18,1-ről 24,1 évre) emelkedik. Vagyis egyre hosszabb ideig leszünk nyugdíjasok.
  • A termékenység nem éri el a társadalom reprodukciójához szükséges 2,1-es értéket (vagyis száz termékeny korú nőnek az EU egyetlen tagállamában sincs legalább 210 gyermeke), így a fiatal korosztályok létszáma folyamatosan csökken a népességen belül. Az EU átlagában a teljes termékenységi ráta 2013-ban 1,59 (Magyarországon 1,38), 2016-ban 1,58 (Magyarországon 1,48) volt, ami lassan emelkedhet az elkövetkező évtizedekben, hogy elérje 2070-ben az 1,81-es (Magyarországon az 1,8) értéket. Ez még mindig folyamatos népességcsökkenéshez, s még inkább az idősek arányának további növekedéséhez vezet.
  • A fiatalok arányának csökkenését és a népességfogyást a nettó bevándorlás ellensúlyozhatná. Magyarországon egyelőre szóba sem jön ez az opció (amíg késő nem lesz), az EU egészében azonban 2070-ig évente a teljes EU-lakosság 0,2%-ával megegyező létszámú bevándorlással kalkulálnak (a 2016-os csúcsot, 1,5 millió bevándorlót követően a nettó évi migrációs beáramlás 2060-ra 914 600 fő, 2070-ben 804 700 fő lenne).
  • A fenti folyamatok eredőjeként a gyermekek (0-14 évesek) aránya az EU tagállamaiban 2060-ig 15% körül ingadozik, míg a 15-64 év közötti korosztály aránya 66%-ról 57%-ra csökken. A 65 évesnél idősebb korosztályok aránya viszont drámai mértékben emelkedik (18%-ról 28%-ra), s különösen nő a 80 felettiek aránya (5%-ról 12%-ra). Vagyis néhány évtizeden belül majdnem annyi 80 évesnél idősebb ember él majd az EU-ban, mint ahány gyermek. A vén Európa egyre vénebb lesz. Nálunk vénebbek csak a japánok.
  • E fejleményeket tükrözi az öregségi függőségi ráta (a 65 évesnél idősebbek számának aránya a 15-64 éves korosztályok létszámához) alakulása. Ez a ráta az EU átlagában a jelenlegi 29,6%-ról 51,2%-ra nő 2070-ig (itthon 27,5%-ról 52%-ra), vagyis a jelenlegi 4 helyett csak 2 munkaképes korú ember jut majd minden egyes 65 évesnél idősebb lakosra. Persze csak akkor, ha egy 15 évest is munkaképes korúnak tekintünk, ami vakmerő hozzáállás a “mamahotel/papabank” tömeges jelensége tükrében. 30 éves korukig a férfiak fele, a nők negyede otthon él a szüleivel (mamahotel) -, és támogatást fogad el tőlük (papabank).
  • Még súlyosabb képet mutat a teljes öregségi függőségi ráta alakulása, amely a 14 évesnél fiatalabb és a 65 évesnél idősebb korosztályok létszámát viszonyítja a munkaképes (15-64 év közötti) korúak létszámához. Ez a mutató a jelenlegi 51,4%-ról 76,6%-ra nő. Lengyelországban és Szlovákiában a növekedés meghaladja a 40%-ot! Magyarországon a növekedés 31,7%-ra becsült: a jelenlegi 46,6%-ról 78,3%-ra megy fel. Íme, a szendvicsgeneráció (azaz a leszármazók és a felmenők tekintetében egyaránt eltartói pozícióba kerülő korosztályok) sanyarú jövője!

 “Szendvics-index”

Ennek a jövőnek az érzékeltetésre bevezettem a “NyugdíjGuru szendvics-indexet”, amely azt mutatja meg, hogy az itthon legalább minimálbér után járulékot fizető aktív korú foglalkoztatottak száma hogyan viszonyul az összes többi ember számához (nyugdíjas, gyermek, egyéb ellátottak + minimálbér alatt adózók + nem itthon dolgozók + ellátás nélküli munkanélküliek + szürke- és feketegazdaságban tevékenykedők).

Az aktív korosztályok teljes terhelését ugyanis csak akkor határozhatjuk meg, ha nem pusztán az inaktív idősek számát, hanem a szintén inaktív gyermekkorúak számát, valamint az összes inaktív aktív korú személyt (ideértve a nem láthatóan aktív, azaz a szürke- vagy feketegazdaságban robotoló személyeket is), továbbá a tartósan külföldön dolgozók létszámát is figyelembe vesszük.

Tovább pontosítja ezt az általam “szendvics-indexnek” nevezett mutatót, ha az aktív korú eltartók körébe csak azokat vesszük be, akik legalább a mindenkori minimálbér utáni nyugdíjjárulékot fizetik, hiszen az ennél kevesebbet fizetők (pl. közfoglalkoztatottak, ellátások mellett részmunkaidőben vagy kereseti korláttal dolgozók, egyszerűsített foglalkoztatási formákban dolgozók, ekhósok, katások, stb.) csak olyan minimális összegű járulékot fizetnek, amellyel számottevő mértékben nem képesek hozzájárulni a mindenkori nyugdíjak fedezetének megteremtéséhez. És persze a saját jövőbeni nyugdíjuk érdemi megteremtéséhez sem.

Ez az itthon dolgozó aktív korú lakosság teljes terhelését kifejező “szendvics- index” számításaim szerint már ma is 1,62, vagyis 100 aktív korúnak már ma is 162 inaktív ellátásának fedezetét kell megteremtenie. Azért hívom “szendvics-indexnek”, mert az eltartó korosztályt két irányból nyomja a két fő inaktív korosztály: az idősek és a gyermekek tömege. És hatalmas rajtuk az “oldalnyomás” is, amit az aktív korú, de a fehér gazdaságban nem dolgozó emberek, valamint – a kieső járulékbevétel miatt – a külföldön dolgozó magyarok tömegei fejtenek ki az eltartó rétegre.

A “szendvics-index” évről-évre romlik, ahogyan nő a nyugdíjasok létszáma, csökken a munkaerőpiacra belépő fiatalok száma, nő a külföldön tartósan dolgozó magyarok száma, nő a kedvezményes adózási formát (pl. kata) választók száma, csökken a vállalkozások járulékterhe (szocho) és nem csökken lényeges mértékben tovább a szürke- és feketegazdaság aránya.

Az EU alkalmaz egy hasonló mutatószámot, a teljes gazdasági függőségi rátát, amely a teljes inaktív populáció létszámát viszonyítja a munkát végző 20-64 évesek létszámához. Ez a mutató önmagában is elég ijesztő, az EU átlagában jelenleg 1,2 körül ingadozik, 2060-ra pedig legalább 1,4-re nő. További mutatószám a tényleges időskori függőségi ráta, amely a nem dolgozó 65 éves és idősebb korosztályok létszámát viszonyítja a 20-64 éves populációhoz. Ez a mutató 2016-ban 43,1% volt az EU-ban, de 2070-re 68,5%-ra nő. Ez is bizonyítja, milyen elképesztő mértékben nő a terhelés a 20-64 éves korosztályokon.

A negatív hatásokat ellensúlyozhatja, ha a munkaerő létszámát képesek növelni az öregedő társadalmak.

  • Ennek egyik forrása, ha nő a nyugdíjkorhatár, vagyis hosszabban dolgoznak az emberek. Az előrejelzések szerint az EU átlagában az 55 évesnél idősebb dolgozók aránya a 2013-as 50,3%-ról 67,1%-ra nőhet 2060-ig, 78%-ra 2070-ig, elsősorban a Lengyelország kivételével minden tagállamban emelkedő nyugdíjkorhatárok következtében.
  • A másik munkaerő-forrás az aktív korú nők nagyobb arányú munkába állása lehet. (Magyarországon a nők kedvezményes nyugdíja ezzel éppen ellentétes hatású.) Mindez azonban nem képes megállítani a munkaerő fogyását az unióban, amely – a nagyarányú bevándorlás ellenére – 2060-ig eléri a legalább 8,7 millió fős csökkenést. Ennek egyenes következménye, hogy az EU-tagállamok GDP-növekedésének egyetlen forrása a termelékenység növelése marad – amit az idősödő társadalom nagyon nehezen képes produkálni. (A gyorsuló ütemben zajló 4. ipari forradalomnak a globalizáció harmadik hullámát meglovagolni képes exponenciális vállalkozói jellemzően huszon- és harmincévesek…).

 Mi vár így Európára?

Végezetül érdemes nemzetközi tükörben is egy pillantást vetni Európa demográfiai hanyatlására. 1950-ben a jelenlegi EU-tagok össznépessége a világnépesség 14,7%-át tette ki. Ma 7%-ot is alig ér el, 2060-ra 5% körüli értékre zuhan.

A fentiek tükrében az EU tagállamok egyike sem kerülheti el a nyugdíjrendszere kisebb-nagyobb reformját a következő évtizedekben. A nyugdíjkorhatár 70-72 évre emelése, majd a várható élettartam növekedéséhez kötött automatikus további emelkedése borítékolható, ahogyan a nyugdíjvárományok jelentős csökkenése is.

A magyarországi nettó helyettesítési ráta (az első nyugdíj összegének aránya az utolsó aktívkori nettó keresethez) jelenleg nagyon magas, 67%, ami 2030-ra könnyen 50%-ra, 2040 után 30%-ra csökkenhet várakozásom szerint. Vagyis a magyarországi nyugdíjváromány negyedszázadon belül a felére zuhanhat.

Ezek a rémisztő folyamatok mindaddig kitartanak, amíg a Bismarck óta lényegében változatlan folyó finanszírozási paradigmát nem söpri el egy “nagyi-forradalom”, és nem állít a helyébe egy fenntartható modellt, amely figyelembe veszi az exponenciális technológiai változások munkaerőpiacokra, egészségügyre, élettartam-növekedésre gyakorolt gyökeresen felforgató hatásait is. Persze a forradalmat elkerülendő a józan ész jegyében is cselekedhetünk…

Forrás: Portfolió