Nem támogatják Navracsics Tibor jelölését

Az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási bizottsága szerint Navracsics Tibor alkalmas EU-biztosnak, de a testület nem támogatja, hogy a kultúra, az oktatásügy, az ifjúságpolitika és az uniós polgárság portfólióját kapja meg a magyar jelölt – közölték a szakbizottság hétfői brüsszeli ülése után.

 
 


Alkalmas, de nem kap tárcát

Az ülésen részt vevő Molnár Csaba, a DK EP-képviselője újságíróknak elmondta, a testület kétszer szavazott. Először 15 igen vokssal, 10 ellenében, 2 tartózkodás mellett megszavazták, hogy Navracsics alkalmas EU-biztosnak. A második szavazás arról szólt, hogy a Jean-Claude Juncker leendő bizottsági elnök által összeállított tárcát megkaphatja-e a magyar jelölt. Itt 14 volt a nemleges és 12 az igenlő szavazatok száma, 1 tartózkodás mellett.


Többen is pótkérdéseket kaptak

Az eddig meghallgatott uniós biztosjelöltek nagy többségét jóváhagyta az Európai Parlamentben (EP) a jelölt tárcájának megfelelő szakbizottság. Az oktatás, kultúra, ifjúság, és uniós polgárság területére szánt magyar néppárti Navracsics Tibor mellett azonban a cseh liberális Vera Jourová (jogérvényesülés, fogyasztóvédelem, nemek közötti egyenjogúság) és a francia Pierre Moscovici (gazdaság és pénzügyek) is kapott írásban pótkérdéseket, amelyekre válaszolnia kellett írásban.

A brit konzervatív Jonathan Hillnek (pénzügyi stabilitás, pénzügyi szolgáltatások és a tőkepiaci unió) nem elég írásban válaszolnia a pótkérdésekre, hanem meg is kell újra jelennie az EP illetékes szakbizottsága előtt. Ezt az ismételt meghallgatást kedden délutánra iktatták be.

A spanyol Miguel Arias Canete (éghajlat- és energiapolitika) ügyében sem született eddig döntés. Neki nem kell újabb kérdésekre válaszolnia, mert vele szemben az energiaszektorban való érdekeltségei miatt az összeférhetetlenség gyanúja merült fel. Az ő ügyében megvárják a jogi szolgálat szakvéleményét, majd az illetékes szakbizottságok kialakítják az álláspontjukat – egyelőre nem tudni pontosan, mikor.

Navracsics, akinek múlt szerdán volt a meghallgatása, vasárnap este megválaszolta a kapott hat pótkérdést.

Az Európai Parlament szerdán közli végleges álláspontját az összes jelöltről.


Reagált a Fidesz

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja szerint Navracsics Tibor EU-biztosjelölt felkészültségét érdemben senki nem tudta megkérdőjelezni, alkalmassága mindenki számára világosság vált. A képviselőcsoport hétfői közleményében kiemelte: az elmúlt hetek balról értekező pártpolitikai alapú és ideológiai jellegű támadásait is figyelembe véve különösen nagy sikernek tartja a néppárti delegáció, hogy Navracsics Tibort a szakbizottság meggyőző többséggel támogatta.

A sajtóközlemény emlékeztetett: a parlamenti szakbizottság baloldali többsége ugyanakkor módosítást javasolt a portfólió tartalmát illetően, ahogy ez várhatóan más biztosok esetében is bekövetkezik. A biztosi portfóliók részletes tartalmát illetően a bizottság elnökének kizárólagos hatáskörében van a döntés – tették hozzá.

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője gratulált Navracsics Tibornak, mivel – mint hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében írta, megvan Magyarország új európai uniós biztosa.