NGM: nem lesz létszámleépítés az adóhatóságnál

 Jelenleg már csak 19 500-an dolgoznak a NAV-nál

Nem lesz létszámleépítés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére.

A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt, hogy az idén újabb, akár kétezer fős leépítés is várható a NAV-nál.

A szaktárca leszögezte: nem terveznek létszámcsökkentést. Ezt egyrészt azzal indokolta, hogy a 16 hónapja tartó létszámzárlatnak köszönhetően jelenleg már csak 19 500-an dolgoznak adóhivatalnál, míg tavaly januárban még 21 300 munkatárs dolgozott ott.

Másrészt, a magyar adó- és vámhivatal uniós összehasonlításban az egyik legtöbb feladatkörrel bíró szervezet, és ezeket a feladatokat csak megfelelő számú és szakképesítésű dolgozóval lehet ellátni – emelték ki.

Megjegyezték, több intézkedést is olyan hatékonyan hajtott végre a hivatal, hogy ezek – mint például az ekáer vagy az online pénztárgép – nemzetközi szinten is példaértékű és másolandó modellé váltak.

A Magyar Nemzet információi szerint Bakonyi Tibor, az informatikai főosztály vezetője távozott a NAV-tól, Suller György Attila sajtófőnököt pedig leváltották.

Ezzel kapcsolatban a szaktárca azt közölte, hogy Bakonyi Tibor és Suller György munkájára 2017. február 1-jétől más munkakörben számít a NAV.