Novemberi pluszpénz a nyugdíjasoknak

 A kormány az időszakos adatok alapján novemberben határozhat az összegek kifizetéséről

Novemberben, a kormány döntése után egyösszegű kompenzáció­ban részesülhetnek a nyugdíjasok, ha az infláció magasabb lesz 1,6 százaléknál – írja a Magyar Idők.

Szakmai becslések szerint két és három százalék között állhat meg idén az infláció, a korábbi időszakkal ellentétben tehát lesz majd némi pénzromlás idehaza. A várakozásokat ez ügyben alátámasztják a januári és februári adatok: éves összevetésben a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal nőttek az év első két hónapjában. Az infláció alakulását – sok más érintett mellett – az idősebb ­generációk is érdeklődéssel figyelhetik, elsősorban a kiegészítő nyugdíjemelés miatt.

– A polgári kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy évről évre megvédi a nyugdíjak reálértékét, vagyis megőrzi azok vásárlóerejét. Éppen ezért a kabinet a mindenkori nyugdíjemelést az adott évre tervezett inflációhoz, vagyis a várható árnövekedés mértékéhez igazítja – közölték a Magyar Idők kérdésére a gazdasági tárcánál. Rögzítették: az utóbbi időszak történései alapján kijelenthető, hogy ez a számítási módszer előnyös az időskorúak számára.

Előnyös, hiszen több olyan év is volt, amikor a valós infláció elmaradt a tervezettől, s emiatt a nyugdíjak nagyobb arányban emelkedtek, mint ahogyan a pénz romlott. – A mögöttünk hagyott hat évben, vagyis 2011 és 2016 között az idősek juttatásai átlagosan több mint 23 százalékkal nőttek, az infláció viszont 12 százalék körül mozgott, vagyis a nyugdíjak vásárlóereje mintegy 10 százalékkal javult – mutattak rá a szakminisztériumban.

– Ez egyben azt is jelenti – folytatták –, hogy a jogosultak ma nagyjából egyhavi nyugdíjjal több pénzből gazdálkodhatnak, mint a kormányváltáskor, vagyis a Fidesz–KDNP gyakorlatilag visszaadta azt az összeget, amit a szocialisták a 13. havi nyugdíj eltörlésével annak idején elvettek.

Az idei esztendőre 1,6 százalékos inflációval kalkulált korábban a kormány, így januárban ennek megfelelő mértékű nyugdíjemelés valósult meg. – Változatlanul érvényes az a szabály, hogy az inflációs várakozások miatt egyetlen nyugdíjas sem járhat rosszabbul – húzták alá a minisztériumban, megjegyezve: ezt szolgálja az év végi kompenzáció lehetősége.

A kormány – az első nyolc hónap adataira alapozva, a nyugdíjasokat érintő fogyasztóiár-növekedés várható mértékére tekintettel – novemberben megvizsgálja a kérdést, s szükség esetén kifizetésről határoz. – Ha a pénzromlás nagyobb, mint az év eleji nyugdíjemelés aránya, akkor az idősek a különbözet alapján járó összeget januárra visszamenőlegesen kapják kézhez – rögzítették a nemzetgazdasági tárcánál.

Leszögezték: a költségvetés minden esetben biztosítja az ehhez szükséges forrásokat, ezt az állam jogszabályban garantálja a jogosultaknak.

A minisztériumban rámutattak, hogy a nyugdíjszámítási szabályok mellett az utóbbi időszak több gazdasági lépése is segítette az idősebb generációkat. Ezek közé tartozik mindenekelőtt a közműdíjakat kordában tartó rezsicsökkentés, amelyet ha kell, az Európai Unióval szemben is megvéd a kormány.

De ide sorolható az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának mérséklése is: a korábbi intézkedéseket folytatva a kabinet idén január elsejével a friss tej, a baromfihús és a tojás áfáját faragta le nagyobb mértékben.

Forrás: Magyar Idők