Orbán fecnizve szólt be Amerikának

Akkor sem hajlana az Egyesült Államokból kitiltott NAV-elnök leváltására, ha Vida Ildikó maga kérné ezt – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő szerint ugyanis nem teremthet precedenst azzal, hogy egy külső állam nyomására meneszt egy köztisztviselőt. Kijelentette: az amerikai nagykövetségtől kapott dokumentum “egy fecni”, ömlesztett gyűjteménye azoknak a korrupciós vádaknak, amelyeket az ellenzéki pártok folyamatosan hangoztatnak. A vitát a követség nem kommentálja. Este az Országházban ünnepelte az amerikai kereskedelmi kamara, az AmCham és a General Electric, hogy 25 éve van jelen Magyarországon. Az eseményen beszédet mondott Orbán is, ám a szintén jelen lévő André M. Goodfrienddel nem fogott kezet. Az amerikai ügyvivőt tovább támadják a kormányoldalon, bizonyítékokat követelve rajta a korrupciós ügyben.

 .

 .

Ha a beutazási tilalommal sújtott Vida Ildikó adóhatósági elnök benyújtaná is lemondását, Orbán Viktor akkor is erősen elgondolkozna azon, elfogadja-e, mert arra nem szeretne precedenst teremteni, hogy egy külső állam megvádol egy köztisztviselőt, de nem ad át bizonyítékokat, mégis eléri a leváltását. (Ezt az amerikai fél egyáltalán nem követelte, ellentétben az utcára vonult tüntetőkkel – a szerk.) A kormányfő a Kossuth Rádióban péntek reggel az taglalta, hogy a dokumentum, amelyet az amerikai nagykövetség adott át a beutazási tilalmakkal kapcsolatban, “egy fecni”. Mint mondta, a papír jórészt a külképviselet korrupciós aggodalmaival kapcsolatos korábbi egyeztetéseket sorolja fel. Se aláírás, se pecsét, pusztán “ömlesztett összegyűjtése azoknak a vádaknak, amelyeket az elmúlt négy évben az ellenzéki pártoktól már hallhattunk”. A kormányfő hozzátette: “nem merem vádolni az Egyesült Államokat, hogy nyers gazdasági érdekei miatt rágalmazási hadjáratot indít egy baráti ország ártatlan állampolgárai ellen”.

Az Egyesült Államok nem kommentálja a kormánnyal folytatott kommunikációját – tudatta a budapesti amerikai nagykövetség szóvivője. Elizabeth Webster azután nyilatkozott, hogy több kérdést kaptak arról a kormány.hu oldalon megtalálható dokumentumról, amelyet a nagykövetség adott át a kabinetnek. “Általában nem kommentáljuk a különböző kormányokkal és magánszemélyekkel folytatott, nem nyilvános kommunikációnkat. Amint azt korábban is jeleztük, az amerikai kormány szoros és folyamatos, több szinten zajló kapcsolatot tart a magyar kormánnyal mindazon ügyek tekintetében, melyekben együttműködünk, beleértve a korrupció elleni harcot” – fogalmazott.

Ezzel szemben az orbáni retorikát gyakorolta a NAV is, amely szerint a beutazási tiltás indoklásaként nem tényekre, hanem híresztelésekre és vélelmekre alapozott dokumentumot juttatott el az USA nagykövetsége a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz. Az adóhatóság közleménye szerint “az állítólagos korrupció alátámasztására felszínes, hiányos, több helyen téves információkkal szolgál” az összefoglaló, s ők bizony mindenféle áfacsalási ügyet felgöngyölítenek.

A “fecni” valójában arról tanúskodott, hogy a budapesti nagykövetség már másfél éve folyamatosan jelezte aggályait a magyar szerveknek, leginkább az áfacsalások miatt. Eközben azonban a kormányoldal vagdalkozik és bizonyítékokat követel. A történtek és a dokumentum is azt erősítik: a kabinet nem engedi kivizsgálni a korrupciós gyanút. Sőt, a személyes érintettségét is elismerő – egyúttal a kormányt meghazudtoló – Vida Ildikót sem függeszti fel a kabinet, s más lépéseket sem tettek a súlyos vádak kivizsgálására.

Miközben azonban, úgy tűnik, a kormány tovább falaz az egész ország jó hírét fenyegető korrupciós botrányba keveredett állami, kormányzati tisztviselőknek, Magyarországra nézve súlyos következményei lehetnek a botránynak. A lengyel külügyi intézet (PISM) szerint például a magyar kormány a nyomásgyakorlás további eszközeire számíthat Washingtontól, problémák adódhatnak akár Magyarország új amerikai nagykövetének 2015 januári kinevezésével (a posztra Orbán Viktor biztonságpolitikai főtanácsadója, Szemerkényi Réka a nem hivatalos jelölt), sőt, végső esetben gazdasági szankciók életbe lépését is megfontolhatják. A PISM úgy látja, Washington Budapesttel szembeni keményedő stratégiáját az új összetételű Európai Bizottság vezetésének is jelzésként kellene kezelnie. Tekintettel a magyar tisztségviselőket illető korrupciós vádakra, a Bizottság szemügyre veheti az uniós alapok budapesti kezelését, s ha rendellenességeket talál, megvádolhatja a kormányt a közösségi joganyag megsértésével. Végső esetben az Európai Bizottság kilátásba helyezhetné Magyarországgal szemben az uniós szerződés 7. cikkében foglalt eljárás megindítását is, amit a tagállami jogok egy részének megvonása követhet. De a Fidesz is pórul járhat; a Demokratikus Koalíció (DK) ugyanis levélben kérte az Európai Néppárt elnökétől és az azt alkotó pártok vezetőitől, vessék be tekintélyüket, hogy a Fidesz “térjen le a korrupció, a hazugság és a demokrácia lebontóinak útjáról”, vizsgálja felül a Fidesz tagságát és nyilvánosan kérje számon Orbántól, milyen lépéseket tesz az ügyben, végső esetben pedig zárják ki az Európai Néppártból a Fideszt.

Az Országházban ünnepelte péntek este az amerikai kereskedelmi kamara, az AmCham és a General Electric (GE), hogy 25 éve van jelen Magyarországon. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök, Nani Becalli-Falco, a GE Europe elnöke és Peter Chase, az amerikai kereskedelmi kamara alelnöke mondott beszédet. Jelen volt André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő is, ám Orbán Viktor nem rázott kezet vele – legalábbis a hvg.hu tudósítása szerint.

 

 Vida nem ment el, de Simicskával üzletelt
Kinevezése után nem sokkal eladta máriaremetei házát Vida Ildikó, méghozzá nem is akárkinek: a Közgép Ingatlanfejlesztő Kft.-nek, amely a közbeszerzéseken rendre sikerrel induló Közgép és a Közgép vezérigazgatójának tulajdonában áll – derítette ki az Átlátszó.hu. A II. kerületi, Tamara utca 19. alatti, háromszintes, 689 négyzetméteres telken álló épület így Simicska Lajos birtokába került. Utóbbit nem, Vida Ildikót azonban meghívta az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága, amely a beutazási tilalommal kapcsolatban ülésezett volna pénteken. Csakhogy a testület határozatképtelenség miatt nem tudta megkezdeni munkáját, mert nemcsak a meghívott NAV-elnök maradt távol, de nem ment el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke és André Goodfriend ügyvivő sem. Sőt, a bizottság kormánypárti tagjai sem képviseltették magukat. A később Fidesz közölte: a korrupciós gyanú témája nem tartozik a vállalkozásfejlesztési bizottságra. A kormánypárt frakciója továbbra is szorgalmazza Goodfriend meghallgatását a nemzetbiztonsági bizottság ülésén.
 

 

 Van gyanúsítottja a Horváth-féle nyomozásnak
Van gyanúsítottja a Horváth András, a NAV volt munkatársa feljelentése nyomán hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárásnak – erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Hír TV értesülését. A kormánypárti csatorna szerint a nyomozás határideje egy hónap múlva lejár, de meghosszabbítható. Horváth tavaly november elején tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. A volt NAV dolgozó feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda december 9-én hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelte el a nyomozást. A NAV visszautasította a vádat, és rágalmazás miatt feljelentést tett volt munkatársa ellen. Ez alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda már december 11-én nyomozást rendelt el, december 19-én házkutatást is tartottak Horváthnál.