Orbán Viktor nem támogatja további országok bevonását a V4-be – hírek néhány mondatban

A miniszterelnök szerint meg kell állítani minden olyan politikai akciót, amely hatásköröket akar elvonni a nemzetállamoktól. Magyar áldozata is van a pénteki müncheni lövöldözésnek. Csehországban továbbra is az elsőfokú terrorveszély van érvényben.- írja az inforádió.
 

A miniszterelnök szerint meg kell állítani minden olyan politikai akciót, amely hatásköröket akar elvonni a nemzetállamoktól. Orbán Viktor a Bálványosi Szabadegyetemen tartott előadásában úgy fogalmazott: Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott. A kormányfő beszédében európai hadsereg létrehozását szorgalmazta. Beszélt arról is, hogy nem támogatja további államok bevonását a visegrádi együttműködésbe. Orbán Viktor szerint inkább olyan országokkal kell együttműködni, amelyek hozzá tudnak adni a V4-ek erejéhez. Az ellenzéki pártok bírálták a kormányfő tusványosi beszédét.

Van egy magyar állampolgárságú, 15 éves fiú a pénteki lövöldözés halálos áldozatai között – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: a holttest azonosítása megtörtént. A főkonzulátus kapcsolatban áll az érintett családdal.

A müncheni lövöldözésben török, koszovói, és görög állampolgárok is meghaltak. A sebesültek száma 27. Az elkövető egy 18 éves iráni-német kettős állampolgárságú férfi volt, a fiatalember az Olímpia bevásárlóközpontban 9 embert agyonlőtt, majd végzett magával. A müncheni rendőrkapitány szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy az elkövetőnek bármi köze lett volna az Iszlám Állam terrorszervezethez, de az ámokfutás témájával sokat foglalkozott.

 

Angela Merkel, német kancellár kormánya nevében kifejezte együttérzését a gyászolóknak és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Hozzátette: a biztonsági szervek továbbra is mindent megtesznek minden Németországban élő ember szabadságának és biztonságának megóvásáért. Horst Seehofer bajor miniszterelnök pedig hatóságok munkája mellett a lakosságnak is megköszönte, hogy tiszteletet érdemlő magatartást tanúsított a nehéz órákban.

Csehországban továbbra is az elsőfokú terrorveszély van érvényben, amely lényegében a biztonsági szolgálatok és a rendőrség fokozott éberségét jelenti – közölte a cseh belügyminiszter. A rendőrség a cseh-német határ fokozottabb ellenőrzésére kiadott pénteki intézkedését visszavonta, de a járőrök fokozott számban lesznek jelen az utcákon.

Budapesten sok bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez a délutáni felhőszakadás után. A hatóság tájékoztatása szerint családi és társasházak pincéjében, garázsában álló esővíz eltávolításához, aluljáró alatt rekedt gépkocsi mentéséhez, leszakadt villanyvezetékek, veszélyesen megdőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat.

A jövő évi költségvetésben ötmilliárd forintot különített el a Hungaroring felújítására a kormány – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter Bernie Ecclestone-nal, az Formula 1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletemberrel folytatott megbeszélést. Jövőre a főépület, a célegyenesben lévő tribünök és a pálya mellett található lelátók felújítása várható.

Afganisztánban öngyilkos merénylők robbantottak a hazara kisebbség Kabulban rendezett békés demonstrációján, a merényletben 80-an meghaltak és több mint kétszázan megsebesültek. Az afgán fővárosban a hazara kisebbség tagjai közül több százan vonultak utcára, hogy földjeiket védjék a kormány energiahálózat építési projektjével szemben. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.