Össznemzeti hisztériakeltés

Ahogy várható volt, a kormány támogatja a Fidesz nemzeti konzultációra vonatkozó kezdeményezését az idegenrendészeti és bevándorlási szabályok szigorításáról. Az országban most is nagy az idegenellenesség, a Fidesz propagandája pedig csak olaj a tűzre. Menekültügyi szakértők szerint az illegális határátlépők nem akarnak nálunk letelepedni, Magyarország nem célország.

 

Továbbra is százszámra érkeznek a határsértők Ásotthalom és Mórahalom környékére, a hatóságok csak kedden 668 illegális határátlépővel szemben intézkedtek Csongrád megye déli részén, többségük koszovói állampolgár. Emellett az összesítésekből az is kiderül, hogy a menekültek 40 százaléka gyermek. Az MTI helyszíni tudósítója szerint a rendőrség gyűjtőpontokat alakított ki a két település szélén, a feltartóztatott menekülteket innen szállítják tovább egy röszkei hangárban kialakított ellátóhelyre. Bár a bevándorlók többsége csak albánul beszélt, annyit elmondtak, hogy Németországba szeretnének eljutni.

Szerda hajnalban a járőrök egy tizennégy fős csoportot tartóztattak föl néhány méterre a határtól, akik a hóban lekuporodva próbáltak elbújni a rendőrök elől. Egyikük, egy angolul jól beszélő, középkorú férfi iskoláskorú lányával és feleségével érkezett Koszovó fővárosából, Pristinából, mint mondta, a kilátástalan helyzet miatt döntöttek úgy, hogy elhagyják otthonukat. A korábban bankban dolgozó családfő havi 180 eurós fizetése a család megélhetésére sem volt elegendő, abban bíznak, hogy Franciaországban befogadják őket. A férfi azt is elárulta, hogy Magyarországra embercsempészek segítségével jutottak el, akiknek fejenként 200 eurót kellett fizetniük, az összeg előteremtésében Nyugat-Európában élő rokonaik segítettek.

A további részleteket a nepszava.hu oldalon olvashatják: tovább»