Paksi reaktor: papíron biztonságos, a valóságban ismeretlen

Másfélszer annyiba kerülne az új paksi blokkok sugárzó hulladékának oroszországi tárolása, mint ha az elhelyezést idehaza oldanánk meg, de a magyar elhelyezés is nagyon drága lenne – hangzott el a Paksról komolyan: az új atomerőmű környezeti hatásai című szerdai budapesti konferencián. A rendezvényen egy osztrák nukleáris biztonsági szakértő arról beszélt, hogy a Paksra tervezett reaktorokról egyelőre a minimálisnál is kevesebb tudással rendelkezünk.

 .

 .

Tüntetés a paksi döntés ellen 2014 februárjában
Tüntetés a paksi döntés ellen 2014 februárjában
M. Schmidt János / Népszabadság

Helmuth Hirsch rendszeresen részt vesz határokon átterjedő környezeti hatású létesítmények engedélyezésében, és ilyen (szakértői) minőségben adott elő az Energiaklub és a Friedrich Ebert Stiftung konferenciáján.

Mint elmondta, a Paksra tervezett VVER 1200 típusú reaktor harmadik generációs reaktortípusnak számít, elődeit még a Szovjetunióban fejlesztették. Neki a finnországi Hanhikivibe szánt hasonló erőmű dokumentációjába sikerült bepillantania, egy olyan transzparens engedélyezési eljárás keretében, amelybe a finn kormány Ausztriát (!) is bevonta.

A szakértő szerint az erőműtípus papíron rendkívül biztonságosnak számít, ez azonban nem sokat jelent a gyakorlati működtetés szempontjában: a világban az elmúlt évtizedben jellemzően olyan atomerőművi balesetek fordultak elő, amelyeknek az okával a tervezéskor nem számoltak, a VVER 1200-assal kapcsolatban pedig nagyon kevés a publikus üzemeltetési tapasztalat.

Példaként említette, hogy egy magolvadásos (vagyis a nukleáris fűtőanyagot is érintő) baleset esetén az olvadt anyagot összegyűjtő ún. magfelfogó acéltartály biztonságosságával kapcsolatban csak egy korábbi erőműtípussal végeztek minimális anyagmennyiséget felhasználó modellkísérletet, amiből semmilyen releváns következtetést nem lehet levonni az új erőmű biztonságosságára nézve. Egy másik fontos szempont, hogy az új reaktortípusban elvileg négyszeres biztosítás működik négy, egymástól független biztonsági rendszerrel, ám ezek mind egy épületben vannak, vagyis egy lehetséges repülőgépes támadás esetén egyszerre semmisülnének meg.

Az előadást követő vitában egy hozzászóló arra emlékeztetett, hogy a biztonságnak pénzügyi vonatkozása is van: az USA-ban az erőművek üzemeltetőinek csak az általuk okozott károk 3 százalékára kell fedezetet biztosítaniuk, és hasonlóan korlátozott mértékű a nukleáris kárfelelősség Európában is.

Koritár Zsuzsanna, az Energiaklub szakértője a hulladékkezelés biztonsági aspektusait elemezte. Szerinte itt a rövid távú profittermelési érdekek gyakran összeütközésbe kerülnek a biztonság hosszú távú szempontjaival, ahogyan ez például a 2003-ban megsérült fűtőelemek közelmúltbeli kiszállításánál is megmutatkozott: a transzfert azért bonyolították le gyorsan, az ukrajnai háborús konfliktussal sem törődve, hogy ne legyen akadálya a paksi 2-es blokk üzemidő-hosszabbításának.

Koritár szerint egyelőre nem tudható, hogy mit kíván kezdeni a magyar állam a paksi új blokkok kiégett fűtőelemeivel. Ezek Oroszországba szállítása lehetőségként szerepel a januárban megkötött magyar-orosz megállapodásban, az atomerőmű saját becslése szerint azonban az oroszországi tárolás másfélszer annyiba kerülne, mint a magyarországi. A hazai tárolásról, ahogyan a múlt héten lapunkban megjelent, már van egy 1300 milliárd forintos félhivatalos költségbecslés, ami azt jelenti, hogy az orosz verzió akár 2000 milliárd forintba is kerülhet, ami természetesen még hozzáadódik az erőműépítés 3-4000 milliárdosra saccolt költségéhez.