Palkovics: 57 tankerület lesz az országban

 Másképp pozicionálnák a pedagógusokat

Négy területre, a pedagógusképzésre, a tartalomfejlesztésre, a fenntartói változásra, valamint az oktatási struktúra és infrastruktúra fejlesztésére koncentrál a köznevelési kerekasztal a közeljövőben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára szerda este Győrben, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által kidolgozott Idők jelei című vitaanyagot bemutató konferencián.

Palkovics László elmondta: a pedagógusképzésben korábban szeretnék biztosítani a gyakorlati oktatást, erősítenék a szakmódszertant, és szeretnék megvizsgálni, hogyan lehetne másképp pozicionálni a pedagógusokat. A tartalomfejlesztést részben a tananyag csökkentésével, részben a nemzeti alaptanterv átalakításával képzelik el.

Szakgimnáziumok jöhetnek

A fenntartói változásról szólva elmondta, hogy 57 tankerület lesz az országban, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a mindennapos döntések helyben szülessenek meg, hatékonyabbá és gyorsabbá téve a munkát. Palkovics László példaként említette, hogy Győr-Moson-Sopron megyében két tankerület lesz, a győri éves költségvetése 10-15 milliárd forint lesz.

Az államtitkár hozzátette: az oktatási struktúra és infrastruktúra fejlesztésével azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen a nagyobb városok és a kisebb települések közötti különbség az oktatásban. Beszélt arról is, hogy az oktatási intézményi struktúrában létrejön a szakgimnázium.

Palkovics László hozzáfűzte: „a világ megváltozott körülöttünk, de mi elfelejtettünk változni hozzá, társadalmi és technológiai szempontból is”.  Példaként hozta fel, hogy a projektalapú oktatásra nem biztos, hogy van eszköz egy faluban.

A migráció sem maradhat ki

Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke elmondta, hogy októberben megjelenik az Idők jelei második kiadása, amelyben olyan kérdéseket érintenek, amelyek „nem kerülhetők meg a mindennapokban”, így a migrációt, a korrupciót, a törvényalkotást, az ifjúság és a sport kapcsolatát. Emlékeztetett, hogy a vitaanyaggal a magyar társadalom életének jobbítását szeretnék elérni.

Forrás: mno.hu