Pán Péterek és nyugdíjasok „fogságában”

Mi lesz veled, szendvicsgeneráció?

Negyvenesek – beszorultak a szüleik és a gyerekeik közé, mint parizer a zsemlébe, kiút pedig nincs. Költeniük kell, de fogalmuk sincs, rájuk ki költ majd. Mi lesz velük nyugdíjasként és mi lesz a nyugdíjrendszerrel nélkülük? – tette fel a kérdést a HVG.

Gondban vannak a negyvenesek, ötvenesek: ők azok ugyanis, akik saját maguk mellett egyszerre még két generációt is támogatnak. Egyrészt gyermekeiket, akik a késői gyerekvállalás és a tanulással eltöltött időszak elnyúlása miatt egyre később kezdik el saját életüket, másfelől nyugalomba vonuló szüleiket, akiknek egy része minimálbérre bejelentve érte el a nyugdíjkorhatárt. Mindeközben a várható élettartam is növekszik: az Eurostat statisztikái szerint a nyolcvan évesnél idősebbek aránya 2040-re megduplázódik, és eléri a teljes lakosság 8 százalékát. A helyzetet jellemzi, hogy míg Magyarországon 2013-ban négy aktív korúra (15 és 64 év között) egy 65 évnél idősebb ember jutott, 2060-ra ebből a 4:1 arányból 2:1 lesz, hogy előbbiek közül nincs mindenki a foglalkoztatottak körében. Ki fog így gondoskodni az öregekről? 

A bumeránggyerekek 

A kirepülő gyerekeket felváltották a „bumeránggyerekek”, a felnőni nem vágyó Pán Péterek, akik a 30-as éveik elején sem hagyják el a szülői házat, vagy ha el is költöznek, egy idő után újra elfoglalják a gyerekszobát. A tendencia pedig nem csak arról szól, hogy megváltozott a világ, és nehezebb jó álláshoz, lakáshoz jutni. A fiatalok többsége elkényelmesedett, nem érzik a munkába állás kényszerét. Egy átfogó, 28 országra kiterjedő felmérés szerint a szüleikkel élő 18 és 30 év közötti fiatalok aránya 2011-re elérte a 48 százalékot. Magyarországon az utolsó (2011-es) népszámlálás adatai szerint a 20-39 korosztály csaknem harmada (31 százalék) lakik még otthon. 

Ráadásul a gyermekek taníttatása is egyre költségesebb vállalkozás. A közoktatási terhek is lassú növekedést mutatnak, a felsőoktatásnál pedig mindez hatványozottan igaz. Nem véletlen, hogy a szakemberek szerint egy fizetős szakot csak akkor érdemes elvégezni, ha a következő években a tandíj összegének többszörösét megkeresi a végzett hallgató. Ha ez nem történik meg, akkor a tandíj a költségvetésünk veszteség rovatába kerülhet. Márpedig csak 2015-ben 360 ezren vették igénybe a diákhitelt. Ráadásul nagyon gyorsan kiderült, hogy sok fiatal nem veszi elég komolyan a lehetőség buktatóit, így például gyakorta befejezetlen tanulmányok után maradnak komoly, visszafizetésre váró hitelek. Ezeket pedig a fiatalok rendszerint megintcsak a szülők segítségével fizetik vissza.

Ha nagy leszel, majd megfizetsz! 

Ez azonban csak a szendvicsgeneráció egyik lehetséges terhe. Ott vannak ugyanis a gyakorta szintén reménytelennek tűnő helyzetbe kerülő, idősebb, de mindenképpen nyugdíjkorú szülők, akik mástól megint csak nem várhatnak segítséget. És persze ott van szeretett és gondoskodás természetesnek tűnő szándéka. Egyfelől.

Csakhogy most már ott van a törvényi kötelezettség is. Július elsején lépett ugyanis életbe a szülőtartás intézményéről szóló törvénymódosítás. Ennek értelmében már egy harmadik fél (idősekről gondoskodó intézmény, kórház, szociális otthon) is kötelezheti a gyermeket arra, hogy eltartsa szüleit, akik ezért akár perre is mehetnek.

A bíróságnak pedig három tényezőt kell megvizsgálnia: a szülő rászorultságát, a gyermek tartási képességét (a jövedelme felét ugyanis nem haladhatja meg az összes tartási kötelezettség, és ennek sorrendje is van: a kiskorú gyermek ellátása minden más szempontot megelőz), valamint a szülő érdemességét. Csavar az is, hogy a tartást a mostohaszülő, illetve a térítés nélkül a gyermekről gondoskodó nevelőszülő is kérheti. De kérdés az is, hogy ha egy anya vagy apa több élettárssal, házastárssal is összekötötte életét, amíg gyermeke kiskorú volt, akkor hányan kérhetnek szülőtartást? A törvénymódosítás pikantériája az is, hogy ha a tartásra jogosult szülőnek nincsen gyermeke, akkor a távolabbi leszármazói kötelesek őt eltartani, méghozzá a legközelebb álló rokon kapja meg ezt a furcsa tisztességet. 

A törvényt nehéz lesz majd elfogadtatni a közvéleménnyel. A generációk az utóbbi 60 évben szétköltöztek, az idősekről a társadalombiztosítás gondoskodott. Ráadásul az emberek nagy többségének fizetésében egyelőre nem jelenik meg több generáció eltartásának lehetősége. 

Kovácsék, akik Tóthék, Molnárék is lehetnének 

A jelenleg már nyugdíjas Kovács Tamás és Ilona a hatvanas években alapított családot. Két lánygyermekük született, Kata és Éva. Mindkettőt tisztességgel felnevelték, azok a nyolcvanas évek közepén álltak munkába. Kata két egyetemistakorú gyermekkel válófélben, testvére három, tíz év alatti kisfiút nevel. 

A szüleim egy év alatt jutottak olyan egészségi állapotba, hogy állandó felügyeletet igényelnek, ennek a költségei pedig tetemesek. Az már most látszik, hogy a kórházi ellátórendszer a mai állapotában nem alkalmas arra, hogy egy agyvérzés után édesanyámat a lehető legjobb állapotba hozza 

 – mondja Kata. – A kórházak rehabilitációs osztályai csak azokat hajlandóak átvenni, akikkel nagyon gyorsan eredményeket lehet elérni. Ebben pedig szerepet játszik, hogy ezek az osztályok csak néhány hónapig kapnak fejkvótát a betegek után. Az idős, nehezen fejleszthető betegeket várják az ápolási osztályok, vagyis az elfekvők. Most, hogy két egyetemista gyereknek kell a tanulmányait, a tankönyveit, az ellátását fizetnem, nem tudom, hogy nekem vagy a testvéremnek kellene-e egy esetleges per után a nagyobb terhet vállalnunk, hiszen ott három kicsi gyerek van, de egyben van a család. Arról nem is beszélve, hogy a szüleink képtelenek lennének feldolgozni, hogy miattuk kerülünk még nehezebb helyzetbe, mind morálisan, mind anyagilag. Egy ilyen per minden szempontból romba döntené az egész családot. 

 Középre szorulva is az öngondoskodás lenne a cél 

A szülőtartás törvénye egyértelműen a jövőnek szól. Annak az időszaknak, amikor a nyugdíjak már kevésnek bizonyulnak az önfenntartáshoz. Ám kérdés, milyen lehetőségeik lesznek akkor a szendvicsgeneráció tagjainak? A most látható trendek alapján úgy tűnik, ha a mai negyvenesek nem gondoskodnak magukról, 20-25 év múlva – törvényi lehetőségek ide vagy oda – ők kerülnek ismét nehéz helyzetbe. Ennek felismerésére utal, hogy a nyugdíjbiztosítók adatai szerint ezt a korosztályt már feltétlenül foglalkoztatja az időskor közelsége. Az NN Biztosítónál például a biztosítottak 16,5 százaléka már a bűvös negyven előtt takarékoskodni kezd. 40-49 közötti 40%, 50-59 37,5%, 60 felett 6 százalék az előre gondolkodók aránya. A negyvenesek tehát érzik a vesztüket, így ők vannak a legtöbben a biztosítottak között. Satuba szorítva is igyekeznek gondoskodni arról, hogy ne kelljen gyermekeik terhére lenni, akkor, amikor majd ők jutnak el oda, hogy a szendvicsgeneráció tagjaiként emlegetik őket.

Forrás: HVG