Pert vesztett a magyar állam utalványügyben

 Súlyos tízmilliárdokba kerülhet a hazai adófizetőknek a kafetéria-rendszer 2012-es átalakítása

Több mint 7,3 milliárd forintos kártérítést ítélt meg a Világbanknál működő nemzetközi vitarendező szervezet, az ICSID december án 13-a Ticket Restaurant márka tulajdonosának – adta hírül szombaton a 444.hu. Az étkezési utalványokkal foglalkozó francia cég, az Edenred azért panaszolta be a magyar államot, mert a kormány 2012-ben az Erzsébet-utalvánnyal és a Széchenyi-pihenőkártyával (Szép) kiszorította az addig piacvezető multinacionális cégeket a magyar utalványpiacról. A Ticket Restauranton kívül a Sodexo és a Le Chèque Déjeuner is pereli a magyar államot, s nem is az uniós jogszabályokra hivatkoznak, hanem az 1987-es francia–magyar kormányközi egyezményre, amely a francia cégek magyarországi befektetéseit, működését teszi lehetővé. Az Orbán-kormány ugyanis négy éve úgy módosította a kafetériaszabályokat, hogy lényegében az Erzsébet-utalvány maradt az egyetlen étkezési csekk, miután 51 százalékos adókulccsal sújtotta a béren kívüli juttatásként adható hideg-meleg élelmiszer utalványokat. Ezzel párhuzamosan csak az újonnan bevezetett állami Szép-kártya és az Erzsébet-utalvány adózott kedvezményes, 31 százalékos kulccsal. Csupán az utóbbi helyzetbe hozásával mintegy 90 százalékot esett a korábban monopolhelyzetben lévő francia cégek forgalma, amely éves szinten 250-300 milliárd forintot tehetett ki.

A trükkösnek szánt törvény tehát elérte célját, de nem nyerte el az Európai Bizottság tetszését, amely a jogszabály-változtatások életbelépését követően kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mondván, a rendelkezés uniós jogot sért. Mivel Budapest és Brüsszel nem jutott közös nevezőre az ügyben, a bizottság az Európai Unió Bíróságához fordult. A pernek idén februárban lett vége, miután a bíróság kimondta, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a Szép-kártya és az Erzsébet étkezési utalványrendszer egyes elemei, mivel akadályozzák a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, hátrányosan megkülönböztetik más tagállamok cégeit, amelyek ezzel kiszorultak a magyar kafetériapiacról.

A bírósági döntés értelmében vissza kell engednie Magyarországnak a külföldi utalványcégeket. A kormány azonban erre nem volt hajlandó, ezért idén nyáron úgy döntött, hogy 2017-től megszűnik az Erzsébet-utalványok rendszere. Januártól a kedvezményes adózású kafetériajuttatásoknak két formájuk lehetséges csak: a készpénz és a Szép-kártya. Készpénzben évi százezer – vagyis havi 8333 – forint adható, a többi juttatás a Szép-kártyáról történhet. A magánszektorban 450 ezer, míg a közszférában maximum 200 ezer forint adható évente utalványban. Az új szabályok bevezetése aligha mentesítheti a kormányt attól, hogy további súlyos bírságokat kapjon a külföldi cégek üzleti tevékenységének korlátozása miatt, ezek végösszege akár a százmilliárd forintot is elérheti.

Forrás: mno.hu