Rossz gombot nyomogatunk: csak így lesznek új munkahelyek

Az innováció három főbb fajtáját különböztethetjük meg, de döntő részben csak az egyik, a piacteremtő innováció hoz létre új munkahelyeket a világban – emlékeztetett saját nagysikerű könyve egyik fő megállapítására az Indexnek adott interjúban Clayton M. Christensen. A Harvard Business School oktatója, a világ egyik legfontosabb üzleti gondolkodója szerint az az egyik legfőbb oka a fejlett gazdaságok utóbbi időszakban megfigyelt lassú növekedésének, hogy rossz pénzügyi mutatószámokat és ösztönzőket tart fontosnak az elit, ez pedig bekorlátozza a tőkefelhasználás fő irányait, így a munkahelyteremtő, gazdasági növekedést serkentő munkahelyek számának bővülését is.

 
 
 
 
 


Háromfajta innovációra költ a világ

Clayton M. Christensen a Kapitalista Dilemmája című munkájában fejtette ki azt az érvrendszert, amely magyarázatot adhat az elmúlt időszakban a fejlett gazdaságok, illetve a vállalatok lassú, vagy hiányzó növekedésére. A szakember a Rajk László Szakkollégium diákjainak Herbert Simon-díját átvenni érkezett Budapestre és ennek keretében az Indexnek adott interjúban elmondta: munkatársaival arra jutott, hogy először érdemes háromfelé bontani az innováció lehetséges típusait, mert elképesztően nagy hatása van a növekedésre annak, hogy melyik fajta innovációt választja az adott szervezet vagy ország.

Megfogalmazása szerint az elsőt nevezzük piacteremtő innovációnak, amivel olyan termékeket és szolgáltatásokat tesznek elérhetővé széles tömegeknek, amelyekhez korábban csak a gazdagok férhettek hozzá. Remek példa erre a számítógép: az első példányok kétmillió dollárba kerültek, tehát csak a legnagyobb cégek és egyetemek engedhettek meg maguknak egyet-egyet. De a PC megjelenésével már kétezer dollárért is hozzá lehetett jutni, aztán az okostelefon már 200 dollárért kínálja a számítógép adta előnyöket szerte a világon. De az autóipar is jól érthető példa: korábban csak a gazdagok tudtak autót venni, aztán a bogárhátú megjelenésével már egy egyetemista is megengedhette magának.

Elemzéseik alapján arra jutottak, hogy ezek azok az innovációk, amik munkahelyeket teremtenek. Ha sok embernek akarunk eljuttatni sokkal több terméket vagy szolgáltatást, akkor több embert kell felvenni az elkészítésükre, értékesítésükre, üzemeltetésükre. Az ő kutatásuk azt mutatta, hogy a gazdaság majdnem minden munkahelye így jött létre.

A másik két innovációs típus

A második típust fenntartó innovációnak nevezték el Christensenék. Ez az, amit általában láthatunk, ezt végezzük a leggyakrabban. Ilyenkor a jó terméket továbbfejlesztik még jobbá – fogalmazott. Ez nagyon fontos, mert ha folyamatosan fejlesztjük a termékeinket, akkor egyrészt magas marad a profitrátánk, másrészt ez tartja versenyzőnek és a fogyasztói igényekre érzékenynek a gazdaságunkat.

A szakember azonban rámutatott, hogy természetéből fakadóan a fenntartó innováció nem hoz új munkahelyeket a növekedéshez, mert ha meggyőz egy cég, hogy van jobb terméke, akkor nem fogjuk megvenni már az eggyel régebbi, rosszabb típusokat.

A harmadik típus a hatékonysági innováció. Az ilyen innováció által többet tudunk gyártani vagy szolgáltatni, olcsóbban. Ez is lényegi része gazdaságnak, mert ha nem törekszünk a lehető legnagyobb hatékonyságra folyamatosan, akkor a versenytársaink hamarabb fognak legyőzni minket – magyarázta. Viszont ez szintén a természetéből fakadóan munkahelyek megszűnését hozza, hiszen az a célja, hogy kevesebb erőforrásra legyen szükség. De emellett az ilyen innováció sok pénzt (cash-flow-t) is felszabadít. Tehát mind a háromnak fontos szerepe van a gazdaság működésében – rögzítette a professzor.

Ez az igazi gond

Christensen szerint az történt, hogy az elmúlt időszakban Európában, Japánban és az USA-ban folyamatosan egyre kevesebb költünk a piacteremtő innovációk érdekében, és egyre többet hatékonysági innovációra. Így tehát abban a hitben áldozunk innovációra, hogy az majd növekedést hoz, de valójában munkahelyek megszüntetésére költünk és meglátása szerint ez a valódi gond.

A szakértő emellett azt is problémásnak látja, hogy az elmúlt 40 évben a fejlett gazdaságokban egy új vallás épült a pénzügy köré és akik ezt tanítják, mély meggyőződéssel teszik, ráadásul az összefüggések még igazak is, de ezek összességében rossz pénzügyi ösztönzőt teremtenek a piacteremtő innovációs megoldások kárára.

Rosszak az ösztönzők

Emlékeztet rá, hogy a tőke felhasználásának hatékonysági értékelésére különböző mértékegységeket tanít nekünk a pénzügy, mint mondjuk az eszközarányos megtérülés (ROA) vagy a belső megtérülési ráta (IRR). Az előbbi például nagy vonalakban azt méri, hogy adott mennyiségű pénzből mennyi új befektetést tud az ember megvalósítani. Utóbbi azt nézi, hogy milyen hatékonyan tudja az ember kivenni a pénzét egy projektből, miután betette. Azért szeretik az utóbbit is nézni, mert ha az ember gyorsan ki tudja venni a pénzét, akkor utána beteheti máshova – magyarázta az interjúban.

Ha egy új piacra akarok bevezetni valamilyen innovációt, a belső megtérülési ráta jó eséllyel bezuhan, ha legalább 5-10 évbe telik, mire megtérül. Ha pedig egy növekvő vállalatot akarunk, annak a mérlegén belül érdemes tartania a tőkéjét, tehát sok idő alatt fog visszajönni a pénz. De ha helyette hatékonysági innovációra költünk, az nagyon hamar kifizetődik – mutatott rá a “káros” összefüggésekre. Szavai szerint mivel így mérjük a befektetéseket, azt kérjük a vállalati vezetőktől, hogy ne hozzanak növekedést, és ez a baj.

De miért?

Ha összességében belátjuk, hogy a piacteremtő innováció a legjobb a társadalomnak és a vállalatnak is, akkor hogyan lehetséges, hogy mégse ezt csináljuk – tette fel a kérdést az interjúban. Úgy adta meg a választ, hogy a sikert torzítva mérjük a ROA, IRR, ROCE, EVA és hasonló mutatókkal. Ez végül azt okozza, hogy nem azt csináljuk, amit szerettünk volna, hanem még több tőkét halmozunk fel, és kiiktatjuk a munkahelyeket.

Christenen nem hiszi, hogy vannak olyan értékes mutatók, amik pénzügyi megtérülést néznek. Leginkább azért, mert olyan iszonyú mennyiségű pénz van már a világban, hogy a tőke hozama lényegében nulla. Meglátása szerint a növekedésre való képességet a vállalat munkavállalóin kellene mérni. És hogy a menedzsment befektet-e eleget a cég dolgozóiba ahhoz, hogy ezek az emberek tudják, hogy a fogyasztók milyen problémáját kellene megoldaniuk. Hogy aztán kimenjenek piacra, és olcsón kínáljanak megoldást nekik. Valahol ennek a környékén lesz a mérés jó megoldása – fogalmazott az interjúban.