Rossz hír a nyugdíjasoknak: elmarad a plusz emelés

 A kormány idén is „túllőtte” az infláció mértékét

Ahogy azt a korábbi néhány évben már megszokhattuk, a kormány idén is „túllőtte” az infláció mértékét. Így pedig nem indokolt a novemberi kiegészítő nyugdíjemelés – írja az mfor.hu.

2016-ra a kormány a költségvetés tervezésekor 1,6 százalékos átlagos éves inflációval számolt, ami azt is jelenti, hogy a törvény értelmében ugyanilyen mértékű nyugdíjemelés történt év elején.

Innentől kezdve pedig két forgatókönyv létezik:

1) Ha a kormány alulbecsülte az infláció mértékét, akkor kiegészítő nyugdíjemelést hajt végre novemberben. A vonatkozó törvény egészen pontosan úgy szól, hogy akkor kell kiegészítő emelést adni, ha a tervezett inflációnál a tárgy év első nyolc hónapja alapján a nyugdíjas kosárra számított év végéig várható infláció mértéke minimum egy százalékponttal magasabb.

2) Ha pedig „túlbecsülte”, akkor lényegében semmi sem történik, csak annyi, hogy a kormány ezzel túlteljesítette a 2010-ben tett, nyugdíjak reálértékének megőrzésére tett vállalását.

Az augusztusi adatok alapján az év első nyolc hónapjában 0,1 százalékos volt a fogyasztói árindex mértéke, ami jócskán elmarad az idei évre várt 1,6 százaléktól. Ez alapján tehát a fentebb vázolt első forgatókönyv megvalósulására esély sincs. Noha ez a teljes fogyasztói kosárra számolt infláció – amit a kormány is alapul vesz az év eleji emelésnél -, nem kapunk sokkal másabb képet akkor sem, ha a nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt árindexet vesszük figyelembe.

Augusztus végéig ugyanis a nyugdíjas infláció mértéke 0,4 százalékos átlagos áremelkedést mutat előző év azonos időszakához képest, ami szintén szignifikáns elmaradást jelent az év eleji 1,6 százalékos emeléshez képest.

 

Bár nézőpont kérdése, és nevezhetjük akár rossz hírnek is a kiegészítő nyugdíjemelés elmaradását, valójában így járnak jobban az ellátottak.

A kormány ugyanis ilyen esetben nemcsak megőrizte a nyugdíjak reálértékét, hanem még növelte is azt a túlbecsült inflációnak köszönhetően. Az 1,6 százalékos idei nyugdíjemelés mellé ugyanis az első kilenc hónapra számolt 0,1 százalékos pénzromlási ütem párosult, ami közel 1,5 százalékos reálszintű növekedést jelent. Vagyis ennyivel többet érnek a nyugdíjak, mint egy évvel ezelőtt. Így ez sorozatban már a negyedik olyan év lesz, amikor nem kell kiegészítő emelést eszközölni a nyugdíjaknál.

Forrás: mfor.hu