Simicska: akkor totális háború lesz, veszélyben a demokrácia

Totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót – nyilatkozott a Népszavának Simicska Lajos, a jobboldal legjelentősebb médiatulajdonosa. Lapunk számolt be elsőként arról, hogy Lázár János több ízben is tárgyalt az RTL Klub német tulajdonosaival arról, hogy a tavaly bevezetett, az RTL Klubot 40 százalékban sújtó, utóbb 50 százalékosra emelt adó a jövőben 5 százalékra mérséklődik.

 .

 

A kabinet az Európai Unió várható szankciójával magyarázza a hirtelen változtatást, és erre hivatkozott Rogán Antal is a mezőkövesdi Fidesz frakcióülésen hozott támogató döntést indokolva. A változtatás azonban a magyar média döntő többségének hátrányt jelentene – így például lapunknak is, amelynek az eddig szabályozás szerint nem lett volna fizetési kötelezettsége, az új törvény azonban jelentős pénzügyi terhet róna a Népszavára is. Simicska birodalmának ez az 5 százalékos adó számítások szerint megötszörözné a fizetési kötelezettségeit. Összességében mind a vállalkozó, mind a piac szereplőinek döntő többsége úgy nyilatkozott: az ötszázalékos reklámadó kormányzati terve újabb támadás a demokrácia ellen.

Simicska Lajos mondatait, azaz a totális médiaháborúra vonatkozó kijelentést nem lehet másként értelmezni, minthogy a kormány elveszíti szinte valamennyi fontos médiapartnerét, szószólóként az állami televízióra (és rádióra) kell támaszkodnia, amely túl azon, hogy szakmailag teljesen felkészületlen, nézettségben és elfogadottságban sem képes kompenzálni az eddigi támogatói kört. (Ez akkor is igaz, ha történetesen az RTL Klub valóban visszafogottabbá teszi politikai műsorait, elsősorban a híradóit, bár ezt a lehetőséget a csatorna vezetése eddig kizártnak tartotta.)

A további részleteket a nepszava.hu oldalon olvashatják: tovább»