Stiglitz: Fenntarthatatlan az illiberális demokrácia

Ha egyet tanácsolhatok: nem véletlen, hogy az életszínvonal emelkedése és a liberális demokrácia kéz a kézben járnak. Ez ugyanannak az éremnek a két oldala, felelte lapunk kérdésére Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász.

 .

„Nem!” Már nagy érdeklődéssel várt előadása elején megválaszolta saját maga feltett kérdését Joseph Stiglitz: fenntartható és mindenki számára elérhető prosperitást eredményezhetnek-e az illiberális demokráciák?

A New York-i Columbia Egyetem 71 éves professzora, a Nobel-díj kétszeres kitüntetettje (közgazdaságtani munkásságáért, illetve békedíjas is, utóbbit megosztva kapta) a hátralévő másfél órában csak ezt az állítást ecsetelte, grafikonokkal igazolva:

az életszínvonal évszázadokon át stagnált a világban, majd az angliai liberalizmus terjedésével ugrott meg, az 1800-as évektől kezdve.
 Van arra példa, hogy autoriter (tekitélyelvű) társadalom a maga módszereivel be tudta hozni a lemaradását. De egyetlen ilyen társadalom sem tudta fenntarthatóvá tenni a továbbfejlődését. Ez Kínára is igaz.
“A továbblépéshez mentalitásváltásra volt szükségük”

– fejtegette a Világbank egykori vezető közgazdásza, illetve Bill Clinton volt amerikai elnök gazdasági tanácsadója. Erre vonatkozott lapunk kérdése is, tekintve, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nyári, tusnádfürdői beszédében nyíltan az „illiberális demokráciák” mellett tette le a voksát.

Ám azon túlmenően, hogy az életminőség emelkedése és a liberális demokráciák között szoros összefüggés mutatható ki, Stiglitz nem ment ezzel kapcsolatos részletekbe. Előadásában is – általánosságban – azt fejtette ki: a fellendülésben „a felvilágosodás abszolút meghatározó szerepet játszott”. Nyílt társadalomra, az információk áramlására, az egyéni képességek kibontakozásának lehetőségére, a demokratikus folyamatokban való részvételre van szükség a valódi fejlődéshez, hangoztatta. Magyarországot vagy Orbánt a nyilvános előadáson konkrétan nem említette.

Ám aki ezek után ultra-liberális szónoknak képzeli a népszerűsége miatt a Közép-európai Egyetem rendezvényén „egyetemi rocksztárként” felkonferált közgazdászt, az téved. Valójában Stiglitz (Paul Krugman mellett) talán a legradikálisabbnak számít a szabad piac öntörvényét bíráló befolyásos amerikai közgazdászok között.

– A láthatatlan kéz attól láthatatlan, hogy nincs is ott – mondta, utalva a gazdaságtörténet egyik legismertebb fordulatára, miszerint a szabad piac önkorrekció révén mindent megold, kormányzati beavatkozásra nincs is szükség.

Ám Stiglitz szerint igenis van.

Felszólalásában éppenséggel az Egyesült Államokat bírálta a legtöbbet, hol amiatt, hogy tudománytalan nézetek is szárba szökkenhettek, mint például a globális éghajlatváltozás tagadása; máskor a szegények és a gazdagok életszínvonala közötti óriási különbség okán.

De annak kapcsán is, hogy túlságosan nagy teret engednek az USA-ban a szabadalmaknak, így egy vállalat, csak azért, hogy hasznot húzzon belőle, levédette szabadalomként az „illatok királynőjét”, azaz a basmati rizst, amelyet pedig az indiaiak évezredek óta termesztenek és fogyasztanak, állította. Stiglitz szerint sokszor félreértik a jogállamiság fogalmát is: például, mint Oroszországban, a gazdagok, az oligarchák védelmét értik alatta. Az orosz fejlődés ráadásul mára nem eredményezett többet, mint hogy a szénhidrogének adják a GDP zömét.

Stiglitz doktor pályafutása

Joseph Eugene Stiglitz az Egyesült Államokban, Indiana államban született 1943-ban. Közgazdász professzorként dolgozik a Columbia Universityn. 2001-ben közgazdasági Nobel díjjal tüntették ki.

A Világbank korábbi alelnöke és vezető közgazdásza, illetve korábbi elnökségi tag a Gazdasági Tanácsadók Tanácsánál.

Egyik fő kutatási témája az egyenlőtlenség, a Világbank alelnökeként pedig rálátása volt a globalizációs, nemzetközi fejlesztési folyamatokra, ezek hibáit, korrupciós eseteket, rosszul sikerült fejlesztési kezdeményezéseket ír le A globalizáció és visszásságai című munkájában. Magyar nyelven megjelent művei: A viharos kilencvenes évek: a világ eddigi legprosperálóbb tíz évének új története, A globalizáció és visszásságai, A kormányzati szektor gazdaságtana.