Szakszervezet: mégis tárgyal az NGM vezetése a pénzügyőr-szakszervezettel az életpályamodellről

Szakszervezet-gazdaság-életpálya

Budapest, 2015. február 5., csütörtök (MTI) – Tárgyalóasztalhoz ül a Nemzetgazdaság Minisztérium (NGM) vezetése a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének (VPDSZ) elnökségével a pénzügyőri életpályamodell ügyében – közölte Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel.

 .

 .

    Elmondta: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel telefonon egyeztettek erről csütörtökön, azt követően, hogy a tárca közleményben tudatta, a minisztérium szerint nem támogatható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr dolgozóinak életpályamodellre vonatkozó követelése, ezért a tárca nem tárgyal a VPDSZ követeléséről. Az NGM azt közölte, ha a költségvetési mozgástér lehetővé teszi, elsőként a családoknál és a gazdasági növekedést, foglalkoztatást biztosító vállalkozásoknál hagy több pénzt a büdzsé, és nem a NAV pénzügyőreinél.


    “Varga Mihály miniszter érdeklődésünkre azt közölte, nem teljesen ért egyet a minisztérium sajtóközleményével” – mondta Holecz Gábor, hozzátéve, hogy megállapodtak a miniszterrel abban, a közeljövőben tárgyalóasztal mellett tekintik át a szakszervezet igényét a közszolgálati életpályamodellre.
    A szakszervezet vezetője hozzátette: fontosnak tartják, hogy a félreértések mielőbbi tisztázása érdekében érdemben megkezdődjenek a NAV dolgozóinak életkörülményeivel kapcsolatos egyeztetések. A tárgyalásokig a szakszervezet a demonstrációs előkészületeket felfüggeszti.


    A szakszervezet vezetője emlékeztetett arra: korábban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette, hogy a közszolgálati, a hivatásos jogviszonyban állókra kidolgozandó életpályamodell vonatkozni fog a NAV-dolgozókra is, és így nyilatkozott Bakondi György, a közszolgálati életpálya kidolgozásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos is az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén.


    Ugyanakkor a hvg.hu múlt héten arról írt, az új szolgálati törvény nem vonatkozik majd a NAV hivatásosaira, amit Bakondi György miniszteri biztos is megerősített a portál kérdésére – mondta Holecz Gábor. Emlékeztetett arra: szakszervezet ezt követően bejelentette, Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul a helyzet rendezése érdekében.

bGK \ bám \ gte