Széchenyi Bank: az ügyfélnek fel kell oldania a banktitkot a kártalanításhoz

A Széchenyi Kereskedelmi Bank biztosított betéteseinek a kifizetések megkezdése érdekében mielőbb kezdeményezniük kell a számláikhoz fűződő banktitok feloldását – hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 .

 
A szaktárca közleménye szerint a felhatalmazást a Széchenyi Bank fiókjában kell kitölteni, amihez az ügyfelek személyes okmányaira is szükség lesz. A banktitok feloldása azért szükséges, hogy a kártalanítás megkezdődhessen.

A Töröcskei István többségi és 49 százalékban a magyar állam tulajdonában lévő Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét 2014. december 5-én vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank, mert működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, további működése veszélyeztette volna a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) közel 14 milliárd forint kártalanítást fizet a bank betéteseinek.

A szaktárca közleményében emlékeztet: a kormány 2014. december 17-én úgy döntött, enyhíti a biztosított betétesek kárait annak érdekében, hogy a részben vagy egészben állami tulajdonban lévő hitelintézetekkel szemben fennálló fokozott bizalmat fenntartsa és erősítse.

Az állam a Széchenyi Bankban fennálló állami tulajdonrész mértékével arányosan, 49 százalékig helytáll a banknál elhelyezett betétek OBA által nem biztosított, azaz 30 millió forint feletti részéért. Ez azt jelenti, hogy a biztosított betétek esetében az OBA által már kifizetett kártalanítási összegen felül a még fennálló követelés 49 százalékát az állam kifizeti a biztosított betétek tulajdonosainak. A kifizetés az OBA-n keresztül történik majd.

“A Nemzetgazdasági Minisztérium elnézést kér az ügyfeleket ért kellemetlenségek miatt, és továbbra is azon dolgozik az OBA-val, hogy a kárenyhítés mielőbb megtörténjen. Az ügyfelek konstruktív együttműködése esetén a kifizetések akár már március 1-jéig megtörténhetnek” – írja közleményében a tárca.