SZEF Akadémia sorskérdésekről

Értékek és Érdekek

„Megváltoztatni a Magyarország-képet, s benne azt, amit a szakszervezetekről gondolunk”. Ezt tartja fő feladatának Boros Péterné, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke, a SZEF Akadémia vezetője. Második előadássorozatuk most szombaton lesz a Kossuth Klubban. Borosné a Népszavában azt is mondja, leginkább az Akadémia jelmondata – Értékek és Érdekek – igazít el abban, mire is tesznek most kísérletet.

 

– Mi a célja az akadémiának?

– A legklasszikusabb értelemben szakszervezeti oktatást szervezünk állampolgároknak, tagjainknak, vezetőinknek és a véleményvezéreinknek. A SZEF Akadémia minden eseménye és a honlapján közzétett anyagok is szabadon hozzáférhetők. Sajnos egyfajta pótlást is végeznünk kell, mert a nyilvánosság meghatározó részéből kivesztek a társadalmi párbeszédre, érdekegyeztetésre, sőt az önismeretünkre is vonatkozó hírek, anyagok.

– Napjainkban nagyon széttöredezett és széteső, sokszor manipulált a hírek kínálata, a valóság elemeit ezekből alig lehet összerakni. Miért gondolják, hogy önök világlátást, helyzetértékelést, esetleg programot tudnak adni?

– Valóban ez az alaphelyzet. Az emberek elvesznek a sok médiaakció között. A hírek, a tények többsége valamilyen félreértelmező keretben, éppen a lényeget takarva kerülnek eléjük. Mi viszont a SZEF Akadémián a figyelemkoncentráció, és az idő, a feldolgozási idő fegyverét tudjuk bevetni.

– Ez elég misztikusan hangzik. Kérem, mutassa ezt be pontosabban.

– A társadalom és a szakszervezet tagjainak sorskérdéseit akarjuk megvitatni. Kéthavonta rendezünk egy akadémiai napot, előadásokkal, korreferátummal, vitával, és ezt dokumentáljuk, majd feltesszük az internetre. Ajánlunk hozzá irodalmat, háttértanulmányokat, és még hozzászólási felületet is. Nyitó rendezvényünkön, október 10-én, az Állam és társadalom témát dolgoztuk fel. Most ennek a videója, szöveges kivonata, jegyzetei ott vannak a www.szefakademia.hu címen, bárki megnézheti, utána böngészhet. Ennek a komplexitás, a tematikus tudásszervezés, a módszeresség a lényege. Arra törekszünk, hogy egy érdeklődő betanított munkás is megértse, de egy sokdiplomás is új értékek kapjon, ha előadóinkra odafigyel. És éppen ez a fontos; aki elhatározza, hogy követ minket, az egy-egy téma alapos feldolgozásához valóban kap időt: majdnem két hónapot. Akinek megtetszik, az a következő alkalommal vagy ott ül a Kossuth Klubban, vagy a friss anyagot újra végigköveti az internet segítségével.

– Mi lesz a következő téma, kiket kértek fel előadásra, mikor van a következő SZEF Akadémia?

– „A közszolgáltatások ára – emelkedő, vagy hanyatló nemzet? – ezzel a címmel hirdettük meg a második akadémiai napot, amely szombaton 10 órakor kezdődik a Kossuth Klubban. Hoffman István, Bod Péter Ákos, György Péter, Zentai Péter, Földiák András vállalták az oktatói szerepet. Azt akarjuk, tisztázni, hogy csak bér és költség a közszolgálat, az iskola, a kórház és az önkormányzati hivatal, vagy befektetés a jövőbe. Ma sokan nem értik, hogy az egész nemzet életminősége és az itt dolgozók fizetése között mi a kapcsolat. Remélem, aki a www.szefakademia.hu anyagait követi a következő években, az felismeri az összefüggéseket.

Forrás: Népszava