Székely Tamás: Fordulópont jön

Ébresztő!

Biodíszletnek használta a kormány a szociális partnereket a bértárgyalásokon, s politikai célból olyan megállapodást erőszakolt a munkaadókra és a munkavállalókra, ami senkinek sem jó igazán. A szakszervezetek képviselői mégis aláírták a papírt, ami egyenes út a sztrájkokhoz – mondta a 168 órának Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) elnöke. Székely Tamás, épp mint a miniszterelnök, a lázadás évére készül.

– Idén a minimálbér 15, a szakmunkás-bérminimum 25 százalékkal nőtt. Mi volt az első gondolata, amikor hallott a megegyezésről?

– Az, hogy a szakszervezetek egyik legfontosabb követelését nem úgy teljesítette a kormányzat, ahogy azt a szakszervezetek elvárták. Nélkülünk döntöttek. A lépés sokakat pozitívan érint, ám egy szakszervezeti követelést rosszul ütemezve valósítanak meg. Ennek komoly veszélyei vannak, az egyik ilyen, hogy kisvállalkozások tömegei mehetnek csődbe miatta. Másrészt bérfeszültséget okoz azoknál a cégeknél, amelyek a minimálbér közelében foglalkoztatnak. Ebben a körben sokan vannak a kormány stratégiai partnerei közül is. Ők most trükkökkel próbálják kijátszani a megállapodást.

– Úgy tudom, a háromoldalú tárgyalásokon a szakszervezet képviselői nem vetették fel, hogy milyen hátrányai lehetnek a hirtelen nagyarányú béremelésnek. Csendben ültek.

A Liga és a Munkástanácsok már nyolcszázalékos emeléssel is megbékéltek volna. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ennél egy kicsit magasabb arányt remélt, de még a maga köreiben sem mérte jól fel a következményeket. Tény, hogy a béremelés már nagyon hiányzott, az azonban elfogadhatatlan, hogy a kormányzat a szociális partnereket biodíszletnek használta a 2018-as választások sikerének érdekében. Egyetértek Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával: a gazdaság teljesítőképessége nincs összhangban a kormányzati propagandával. Azt viszont a munkáltatóknak kell figyelembe venniük, hogy a jelenlegi magyarországi bérek jelentősen alacsonyabbak még a régiós fizetéseknél is. Hiába vannak a munkahelyeken szakszervezetek, akár kollektív szerződéssel, bérmegállapodásokkal is, a munkaadók nagyon nehezen mozdulnak kormányzati nyomásgyakorlás nélkül.

– Ha a kormányzati nyomásgyakorlás az eszköz a béremelésekhez, akkor mi a szerepük a folyamatban a szakszervezeteknek?

– Hogy megvívják a bérharcot.

– Kivel?

– Helyben, a cégeknél.

– A kormány nem fog odaállni minden egyes szakszervezet mellé a munkaadóval szemben.

– Ezért aljas a megállapodás. A kormány kivonult, miközben még a saját, állami többségi tulajdonú cégeinél sincs konszenzus abban, hogy legalább az öt­­százalékos járulékcsökkentésből adó­­dó nettó összeggel megemeljék a munkavállalók bérét. Például a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. úgy reklámozza magát a béremeléssel, hogy munkáltatóként nem érvényesíti maradéktalanul. Számos olyan ajánlatot hallottunk állami vállalatok munkáltatóitól, ami nem vagy csak éppen haladja meg a két százalékot. Pedig a szociális hozzájárulási adó ötszázalékos csökkenése minimum 3,4 százalékos béremelést tenne lehetővé. A munkáltatók azt mondják, ők sem kotorásztak a munkavállalók zsebében, amikor 2016-ban egy százalékkal csökkent az szja. Ami nem igaz, mert a bértárgyalásokon sokan bekalkulálták azt az egy százalékot. A fejlődőképes területeken, ahol képzett munkaerőre van szükség, magától is elindult egyfajta bérszámolgatás: mennyivel kell emelnem a bért ahhoz, hogy a szakemberek maradjanak?

– E kifogásokat fel lehetett volna vetni a kormánynak a bértárgyalásokon. Ez miért nem történt meg?

– Az asztalnál ülők nem képviselték azok érdekét, akikét kellett volna. Ezért mielőbb le kellene vonni a személyi következményeket.

– Kik és mikor fogják ezt kezdeményezni?

– Akik hasonlóan gondolkoznak, mint én.

– És azon már gondolkoznak, hogy mibe fog kerülni a szakszervezeteknek a kormány gavallérkodása?

– A kormány sosem volt gavallér a szakszervezetekkel, gondoljunk csak a Munka törvénykönyvének radikális átalakítására. Akkor is voltak olyan szakszervezetek, amelyek szó nélkül aláírták a megegyezést. Ennek a következményét nyögjük azóta is. Igaz, azok közül, akik azt a papírt aláírták, már csak Palkovics Imre van pozícióban.

– Ő viszont a kormány kedvenc szakszervezeti tárgyalójának tűnik.

– Gaskó István távozásával szerintem ez a státus megszűnőfélben van. A jelenlegi kormány okosabb annál, mint hogy megint felemeljen s magához édesgessen egy szakszervezeti vezetőt.

– És a bázis alkalmas arra, hogy kiálljon ügyek mellett?

– A bázis változó, de összességében megfelel. A szakszervezetek szervezettségi szintje az elmúlt időszakban tíz százalékra csökkent, de például a VDSZ működési területén ez az arány negyven százalék. Nálunk vannak kollektív szerződések, bérmegállapodások, a bérek magasabbak, mint a magyarországi átlagkeresetek. A nyugat-európai vagy még inkább a dél-amerikai szakszervezetek működését és harciasságát nem tudjuk hozni. Az utcai demonstrációk sem mozgatnak meg annyi embert, mint mondjuk 2011. október elsején, amikor 60-70 ezren tüntettek a Munka törvénykönyvének változása ellen. Elfordultak az emberek a saját érdekeik képviseletétől is.

– Félnek?

– Ez is benne van. Néhány helyen már ébredeznek a dolgozók, mind több munkahelyen tudtunk szakszervezeteket létrehozni. De sokan úgy vannak vele: harcolják ki a szakszervezetek, amit kell, ők majd élvezik az előnyöket. Rendet kellene tenni a fejekben. Tudatosítani, hogy egy cégnél akkor több a műszakpótlék, ha van kollektív szerződés. Viszont kollektív szerződés csak akkor van, ha a munkavállalók több mint tíz százaléka szakszervezeti tag.

– A politika hogyan jelenik meg a tagságban?

– Mint a társadalomban. A tagság körében ugyanúgy vannak jobboldaliak, mint baloldaliak. A szakszervezetiség elvileg szolidaritáson alapuló, „balirányú” gondolkodás, nem pedig szélsőjobboldali.

– Elvileg igen, gyakorlatilag viszont a munkavállalók érdekeiért a Jobbik kiabál a leghangosabban. Nehéz nem meghallaniuk s egyet nem érteniük vele az érintetteknek.

– Ugyanezt mondhatná az MSZP is, akkor rájuk figyelnének.

– De nem mondja.

– Nem. Az elmúlt időszakban számos esetben a Jobbik fordult szakmai kérésekben a szakszervezetekhez. Én válaszoltam, a munkavállalók érdekében. De ha az LMP vagy az MSZP fordult volna hozzánk, nekik is megadtuk volna az információkat. Mindez nem azt jelenti, hogy a szakszervezet jövője a Jobbik, hanem azt, hogy minden párttól aktív részvételt várnánk. De ez térségfüggő is. Az elmaradott területeken óriási bérfeszültségek vannak, ott könnyebb beférkőznie a pártpolitikának. Választások előtt a pártok egyébként is szeretnek közeledni a szakszervezetekhez, keresik a kegyei­­ket. Csak a VDSZ-nek mintegy harmincezer tagja van.

– Egységbe tudnak állni, ha kell?

– Az idei év fordulópont lesz. A kormányzat berobbantotta a minimálbér-rakétát, ami miatt komoly bérfeszültségek alakulnak majd ki. Remélem, hogy mind több munkavállaló ismeri fel, ezt a feszültséget csak a szakszervezetek támogatásával lehet kezelni, másképp nem tudnak megállapodni a cégvezetéssel. A VDSZ működési területén van a kormány straté­­giai partnereinek több mint fele, de milyen stratégiai partnerség az, ahol nevetséges bérajánlatokkal állnak a munkavállalók elé– Közben persze van olyan megállapodásunk is, amellyel 21 százalékos béremelés valósul meg idén. De ezt csak úgy lehet elérni, ha a szakszervezeteknek kellő felhatalmazásuk van, s ha kell, a munkavállalók kiállnak magukért. Lehet, hogy igaza van a miniszterelnöknek, és 2017 valóban a lázadás éve lesz. Mi komoly lépéssorozatra készülünk, sztrájkokra számítok.

– Ehhez kellenek olyan szakszervezeti csúcsvezetők, akik mögé be lehet állni. Közben meg Cser Ágnes azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik kevesellték a nettó 6–18 ezer forintos emelést, azt mondta: „Aki ezen fanyalog, annak azt tudom mondani, hogy olyan országba kell születnie, ahol a nemzetgazdasági jövedelem lehetővé teszi az ötszörös és tízszeres jövedelmet.”

– Ezt inkább nem is kommentálom. Talán majd megírom az emlékira­­taim­­ban, mi történt az egészségügyben.

– Udvarias, csak az a baj, hogy a hasonló kijelentések miatt van bizalmi válság a szakszervezetekben.

Abszolút. Küzdök is, hogy ez a bizalmi válság ne gyűrűzzön tovább, s vannak szövetségeseim is. Nyilvánvalóan sok feladatunk van, fontos kérdés, hogy idén lesz-e stratégiai béremelés, vagy sem.

– Leülnek egymással a nagy szakszervezeti szövetségek vezetői megbeszélni az aktuális problémákat?

– Igen, és azt szűröm le, hogy nem mindenkinek érdeke a közös fellépés. Vannak szakszervezetek és vezetők, akik irányt tudnak mutatni, de ehhez kell a munkavállalók akarata is. Modernebb gondolkodásra, progresszivitásra van szükség.

– Ha nagyon ugrálnak a szakszervezetek, a kormány majd megzsarolja őket, hogy felrúgja a többéves bérmegállapodást.

– Rúgja fel! A bérmegállapodás elsősorban a kormányzati propagandának állt érdekében. A kétéves megállapodással a munkáltatók és a munkaadók is ki vannak pipálva, s 2017-ben nem kell velük foglalkozni. A bérmegállapodás egymillió embert érint, de mi van a közmunkásokkal, a közszférával, az egészségügyi dolgozókkal– Mondhatják, hogy ott az életpályamodell, harminc százalékkal emelték a rendvédelemben dolgozók bérét, de be tudom bizonyítani, hogy ebben kevés az igazság. Számos olyan pótlékot vettek el, amely miatt végül nem nőttek a bérek. Tudja, mi van azokkal a közalkalmazottakkal, akiknek alapbérként a szakmai minimálbért sem adja meg az állam mint munkáltató, pedig ezt törvény írja elő– Perelnek, miközben a szakszervezetük semmit sem tesz értük.

– Volt már, aki nyert?

– Sorra nyernek, Soprontól Makóig.

– Miért nem hallunk erről?

– Hát ez az! A szakszervezet nem vállalta fel az ügyüket, gondolom, mert félnek. Eközben a munkaadó állam meg azt mondja, ha nem álltok ki egységesen, akkor én csak egyesével hajtom végre az ügyeket, márpedig a Kúriáig két évig is húzódik egy per, így később kell fizetni. Egerben viszont a kórházi dolgozók összefogtak: mintegy hétszázan perelték be a munkaadót az elmaradt juttatásokért.

– Mi mozdítja meg, vinné utcára az embereket?

– Inkább az a kérdés, ki viszi ki őket és meddig tűrik, hogy a politika már bent van a hálószobában. Nálunk, az iparban elsősorban munkahelyi kérdéseket tudnak sztrájkkal kezelni. Arra azonban nehéz rávenni az embereket, hogy másokért kiálljanak.

Forrás: 168 óra