Szép csöndben eltörölt Lázár egy munkaszüneti napot

 Meglepődtek a köztisztviselők

Idén már nem zárnak be hivatalok a köztisztviselők napján, ugyanis a munkaszüneti kedvezményt tavaly Lázár János és Balog Zoltán eltörölte. Lázár szerint köztisztviselők napja „perverz hagyatéka a szocialista államrezsimnek”.

Számos minisztériumban a napokban szembesültek a köztisztviselők, hogy a jövőben július elsején – a köztisztviselők napján – is dolgozniuk kell. A megszüntetés annyiban fájdalommentes, hogy július elseje az idén szombatra esik, vagyis amúgy sem tudnának élni a munkaszünetes kedvezménnyel, de a törvénymódosítás szerint a jövőben sem lesz erre lehetőség.

Tavaly decemberben ugyanis a parlament elfogadta Balog Zoltán emberi erőforrásminiszter és Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter közös törvényjavaslatát, amely csendben eltörölte ezt a kedvezményt. A két miniszter képviselő ugyanis a “szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánításról” rendelkező törvényjavaslatban bújtatta el munkaszünet eltörlést.

Jellemző módon a törvényjavaslat indoklásban a két miniszter csak arról értekezett, hogy november 12-én 1997 óta ünneplik “világszerte” a szociális munka napját, amihez Magyarország is csatlakozott, így kifejezve az ágazatban dolgozók megbecsülését. Ami a megbecsülés a szociális ágazatban dolgozóknak, az a köztisztviselők esetében perverz szocialista hagyaték – legalábbis a törvényjavaslatot jegyző Lázár János véleménye szerint.

A miniszterelnökséget vezető miniszter egy tavaly júliusi kormányinfón úgy fogalmazott ugyanis: a szocialista államrezsim különleges hagyatékaként munkaszünetet is kell tartani a törvény rendelkezése miatt.

Munkaszünettel jutalmazni a köztisztviselőket, akik kötelességük teljesítése okán dolgoznak az államnak, ez egy perverz kísérlet meggyőződésem szerint. De nem tudtam minden szándékom ellenére a törvényt megváltoztatni – írja a Hrportál. Ezt a miniszter júliusban mondta, ám november közepére megérett a helyzet a törvény átírásra, s a javaslatot minisztertársával együtt be is nyújtotta a parlamentnek.

A módosított köztisztviselői törvény az önkormányzati tisztviselők számára nyitva hagyott egy kiskaput: amennyiben a fenntartó önkormányzat kifizeti, úgy a települési tisztviselők munka nélkül ünnepelhetnek a jövőben is.

Forrás: napi.hu