Szigorúbban kellene szabályozni a bevándorlást – hírek röviden

A kormányszóvivő közlése szerint a válaszadók többsége egyetértett az illegális bevándorlásról szóló nemzeti konzultációban megfogalmazottakkal. Megkezdődtek a tárgyalások Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői között a harmadik pénzügyi mentőcsomagról.

 
 

A több mint egymillió válaszadó többsége egyetértett az illegális bevándorlásról szóló nemzeti konzultációban megfogalmazott állításokkal – közölte a kormányszóvivő. Kovács Zoltán kijelentette: az emberek hasonlóan gondolkodtak a 12 kérdésről, és a nagyszabású ellenkampány ellenére is elhanyagolható az elutasító válaszok aránya. Hozzátette: a kérdőívet visszaküldők egyértelműen foglaltak állást amellett, hogy európai és magyar szinten is szigorúbb szabályozásra van szükség, valamint arra, hogy a modernkori népvándorlásnak, illetve az illegális határátlépésnek gátat kell vetni.

Már tart az ideiglenes biztonsági határzár kivitelezésének előkészítése Röszke és Mórahalom térségében. Honvédségi munkagépek végzik a tereprendezést, és ahol szükséges, az aljnövényzet irtását. Orbán Viktor kormányfő az erdélyi Tusnádfürdőn szombaton jelentette be, hogy augusztus 31-éig megépül a kerítés Magyarország déli határán. A miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetem szombati fórumán kérdésre azt mondta: a tapasztalatok alapján az ilyen határzárak kialakításával csaknem azonnal az egyhatodára csökken az illegális határátlépők aránya.

Összesen 186 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre a 30. Formula-1-es Magyar Nagydíjra, ami 10 százalékos bővülés az egy évvel ezelőttihez képest – közölte a Hungaroring Sport Zrt. vezetője. Gyulay Zsolt az M1-en elmondta: a Hungaroring 2021-ig érvényes szerződésének 2026-ig tervezett meghosszabbításáról már egyeztetnek a Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal. Szólt arról is, hogy a következő komoly rendezvény a szeptember elejére tervezett kamion Európa-bajnoki forduló lesz Hungaroringen.

Az önkéntesség és az ösztönzés lesz a vezérelv az autóhitelek forintosításánál – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András kijelentette: a tárca már elkészítette a javaslatát, amelyet következő ülésén tárgyalja a kormány, a részleteket ezután ismertetik. Hozzátette: a lízingszerződésekre is kiterjedő megoldás kidolgozásakor fontos szempont volt, hogy ne szegjék meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött megállapodást.

Mintegy 18 milliárd forint értékben támogatja környezetbarát és energiahatékony kertészeti gépek beszerzését a Miniszterelnökség. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pályázatán 1.800 kérelmet támogatott a tárca, a nyertesek várhatóan már a héten értesítik. Kis értékű gépek esetében 35 millió, nagy értékű gépek beszerzésénél 140 millió forint volt a maximálisan elszámolható összeg.

Történelmi léptékű gyűjteményre tett szert az Értéktár Programmal az elmúlt másfél évben a Magyar Nemzeti Bank – közölte a jegybank alelnöke. Gerhardt Ferenc, a program vezetője elmondta: a megvásárolt műtárgyak közgyűjteményekbe kerülnek, így a nagyközönség és a szakemberek számára is látogathatóvá válnak. Hozzátette: a program részeként már közgyűjteménybe kerültek Tiziano, Munkácsy Mihály és Gulácsy Lajos művei, valamint egy-egy érme- és fegyvergyűjtemény.

Megválasztotta az országos főrabbit a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Rabbitestülete. A tisztséget mostantól Frölich Róbert, a budapesti Dohány utcai zsinagóga főrabbija tölti be. A Mazsihisz tájékoztatása szerint az 1965-ben született Frölich Róbertet 1990-ben avatták rabbivá, előbb az újpesti zsinagóga, majd a Páva utcai zsinagóga rabbija lett. A Dohány utcai zsinagóga főrabbijává 1993-ban nevezték ki.

Horvátországban hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt kormányfő ügyében hozott ítéletet az alkotmánybíróság. A döntés értelmében a politikus elleni pert meg kell ismételni. Ivo Sanadert a Hypo Bank- és az INA-Mol-ügyek egyesített perében jogerősen 8 és féléves szabadságvesztésre ítélték. Az egyik vádpont szerint a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett. A Mol számos alkalommal visszautasította a perben elhangzottakat.

Jogerősen megnyerte az OTP Bank azt a kártérítési pert, amelyet Montenegróban indított ellene egy vállalat. A pénzintézet tájékoztatása szerint a felszámolás alatt lévő DOO Vektra Jakics nevű cég 80 millió eurós keresetét minden fórumon elutasította a bíróság, és az alperes OTP javára döntött.

Megkezdődtek a tárgyalások Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői között az új, harmadik pénzügyi mentőcsomagról – jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivője. Mina Andreeva közölte: a hitelezők szakértői megérkeztek Athénba és kapcsolatba léptek a görög hatóságokkal. Az európai hitelezők és a Nemzetközi Valutaalap delegációinak vezetői majd csak a hét vége felé utaznak a görög fővárosba és kapcsolódnak be a tárgyalásokba.