Tarlós István: azért küzdünk, hogy ne legyen dugódíj

A főváros azt kívánja elérni az Európai Uniónál (EU), hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat – mondta a főpolgármester hétfő este a HírTV Magyarország élőben című műsorában.

    Tarlós István úgy fogalmazott, Brüsszelben közölték a napokban helyettesével: “nemcsak, hogy benne volt a megállapodásban, és az uniós bizottság határozatában (…), hanem egyenesen a korábbi városvezetés ajánlotta a dugódíjat az Európai Unió számára”.
    Ezt most az EU hivatalosan be is jelentette – fűzte hozzá.
    Tarlós István úgy fogalmazott: “mi pedig most valóban küzdünk azért, hogy esetleg el lehessen hagyni a dugódíjat”.
    Mint mondta, nem tudja, hogy az EU eltekint-e a dugódíjtól vagy nem. “Jogában áll nem eltekinteni” – mutatott rá a főpolgármester, megjegyezve: folynak az “egyezkedések”, “van egy hallgatólagos határidő-módosítás”.
    Tarlós István közölte, nem született még semmilyen döntés a dugódíjjal kapcsolatban: sem a zónahatárokról, sem a díjak mértékéről.
    Három alternatíva van a zónahatárokra, azok között van a Hungária körúti zónahatár. A három közül ez az egyetlen életképes – mondta a főpolgármester, hozzátéve: ez nem azt jelenti, hogy ilyen döntést hoztak volna, pusztán csak az az egy életképes.
    Kitért arra, hogy a dugódíjnak kettős célja van: az egyik, hogy “értelmezhető nagyságú” területen mentesítse az autóktól a várost. A másik, hogy “értelmezhető” bevétel származzon belőle.
    Hangsúlyozta: kényszerhelyzetben van a főváros.
    Tarlós István szólt arról is, nem hiszi, hogy ebben a ciklusban várható a Déli pályaudvar kiváltása.
    Elmondta, nincs olyan információja, hogy a pályaudvar megszűnik, de azt tudja: van erre irányuló szándék, és annak van életszerű alapja.