Teljes káosz az új rendszer

Nehezebbé válhat a továbbtanulás

Teljes káosz lesz az ősszel életbe lépő új oktatási rendszer – véli az önkormányzatok szövetségének elnöke a HírTV-n, a Pedagógusok Szakszervezete pedig kételkedik abban, hogy a sok kis Klik hatékonyabb lenne az eddigi egynél. Szeptembertől a szakképzésben is új rend léphet életbe. A kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint az irány jó, mert nem lehet mindenkit Nobel-díjasnak nevelni. Az új szakképzési rendszer bírálói viszont attól félnek, hogy nehezebbé válhat a továbbtanulás.

Hónapok óta tiltakoznak hol az utcán, hol a tanáriban a munkát beszüntetve a pedagógusok. Az egyik legfontosabb követelésük a Klik megszüntetése volt, az államosított rendszer ugyanis működésképtelenné vált. A név most változik.

„Az egész Kliket átalakítják, 56 tankerületi központot hoznak létre, nincs modellezve, hogyan is fog működni, de július 1-jén már működnie kellene. Január elsejétől 2850 intézmény üzemeltetését is át akarja venni a Klik úgy, hogy eddig 2300 intézményt üzemeltetett, és nem mutatott fényes eredményeket, hiszen igen sok probléma volt az üzemeltetéssel” – mutatott rá a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Galló Istvánné.

A szakszervezet kételkedik abban, hogy a több kis tankerület hatékonyabb lenne az eddigi egynél. Egy-egy kis Klik is több ezer tanár munkáltatója lesz, ráadásul az iskolák vegyes fenntartásának megszüntetése miatt minden körzeti iskola üzemeltetése, így például a takarítása vagy a portaszolgálata is hozzájuk tartozik majd.

Az önkormányzatok szövetségének elnöke szerint nem igaz, hogy az önkormányzatok az iskolák miatt halmoztak volna fel adósságokat az elmúlt években, az állami fenntartásban viszont, úgy véli, teljes lesz a káosz.

„Azoknál az iskoláknál, amelyeket az állam egymaga működtetett és fenntartott, komoly gondok voltak a működtetéssel is. Kifizetetlen energia-, gáz- és villanyszámlák voltak, s sorolhatnám tovább” – mondta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György.

Nemcsak a köznevelés rendszere változik erőltetett menetben – a szakképzésben is új rend léphet életbe ősztől. A szakgimnáziumok, szakiskolák képzését a piac, a vállalkozások igényeinek megfelelően szabják át. Ezzel azonban az iskola szakirányától függően számos tantárgy kiesik. A kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint jó az irány, mert nem lehet mindenkit Nobel-díjasnak nevelni.

„Vannak képességek, lehetőségek, készségek, amelyeket figyelembe kell venni, és egy társadalom építésekor, ha tényleg azt akarjuk, hogy közeledjünk a Nyugathoz, akkor az egyik legfontosabb lépés, hogy aki a szakmáját végzi, az értsen hozzá” – mondta Parragh László.

Az átalakítások bírálói szerint az új szakképzési rendszer már 14 éves korban röghöz, azaz egyetlen szakmához kötné a diákokat, és nehezítené a továbbtanulásukat,vagy a szakmaváltást. A kormány ezen a felnőttképzéssel segítene.

„A szakképzés átalakítása például egy ilyen. A felnőttképzésnek a szélesítése egy másik ilyen jellegű intézkedés. Tehát nem egysíkú az a tevékenység és az a szándékmegvalósítás, ami a munkaerő-piaci igények kielégítését szolgálja, hanem több területen próbálunk egyszerre folyamatosan lépéseket tenni, hogy ez a helyzet hosszú távon is megoldódjon” – hangsúlyozta a munkaerőpiacért és -képzésért felelős államtitkár, Cseresnyés Péter.

Az új oktatási rend számos eleme a közoktatásban és a szakképzésben is már szeptembertől életbe lép.

Forrás: HírTV