Varga: hamarosan törvénymódosítások jönnek

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülése után tartott rövid sajtótájékoztatót. Az alig 10 perces tájékoztatón kiderült, hogy a tanács a második ülésén munkaerőpiaci kérdéseket járt körbe, az első ülés általánosan ismertetett javaslatain pedig már a minisztériumok dolgoznak, hogy jogszabály-módosítások legyenek belőlük. A módosítások benyújtása még áprilisban várható Varga reményei szerint – olvasható a Portfolioban.

A második ülés

Csütörtökön lezajlott a 8 tagú Nemzeti Versenyképességi Tanács második ülése, ezt követően állt a sajtó képviselői elé Varga Mihály és Hernádi Zsolt Mol-vezér, ám konkrétumok ezúttal sem derültek ki.

Munkaerőpiaci felvetéseket vizsgált második ülésén a tanács – kezdte Varga.

Hol vannak még olyan tartalékai a magyar munkaerőpiacnak, amit még ki tud aknázni? – ezt a kérdést járták körül. Munkaerőmobilitás, képzési támogatási rendszer, mobilitás kiszélesítése, adórendszer kérdések kerültek szóba, ami akár a járulékot is érintheti – mondta. A mostani 67%-os foglalkoztatottsági szintet lehet még tovább növelni. 4,4 millió munkavállaló még nem az a szint, amivel a kormány elégedett lenne – tette hozzá.

A időseknél, fiataloknál és a nőknél lehetnek még foglalkoztatásbeli lehetőségek – fogalmazott. Továbbra is az a cél, hogy a meglévő munkaerőpiaci rétegekből növekedjen a foglalkoztatás – jelentette ki.

Hamarosan itt is lesznek jogalkotási kezdeményezések – vetítette előre. Kérdésre válaszolva kifejtette: innentől a tárcákon múlik, hogy milyen gyorsan lesznek jogszabályok az első ülésen megfogalmazott javaslatokból.

Az első ülés eredményei

Annyival vagyunk előrébb, hogy a gazdasági kabinet és a kormány is megtárgyalta a tanács első ülésén megfogalmazott javaslatait és ezekben az ügyekben jóváhagyta a kormány, hogy törvénymódosításokat kezdeményezzen az NGM. Bízik benne a miniszter, hogy még áprilisban benyújtják ezeket a módosításokat.

Varga Mihály a mostani sajtótájékoztatón sem beszélt konkrét intézkedésekről, csak megismételte, hogy melyik az a hat terület, ahol rövid távon eredményeket lehet elérni:

  • a cégalapítás,
  • az építési engedélyek felülvizsgálata,
  • az energiaellátás biztosításának a kérdése,
  • az adóadminisztráció,
  • a kistulajdonosok védelme és
  • a fizetésképtelenség kérdése.

Csökken a reklámadó?

A Fidesz frakciója kérte a törvénymódosítás levételét. 5,3% helyett 5,25% lesz a reklámadó idei mértéke a maradék 7 hónapra a 9%-os kulcs mellett – nyomatékosította Varga Mihály.

Lesz a későbbiekben parlamenti tárgyalás, ha a parlamenti képviselők többsége más kulcsot javasol, akkor az valósul meg – mondta.

Hernádi Zsolt

Azt látjuk, hogy a múltkori ülésünkön elfogadott döntéseket a kormány jóváhagyta és utasította az érintett minisztereket – mondta Hernádi, a tanács egyik tagja, aki elismerte, hogy az első intézkedésekkel a gyorsan leszakítható gyümölcsöket érik el.

Oktatás, munkaerőpiac, intézményrendszerek működése, nyugdíj és egészségügy – ezek mind mind előkerülnek a tanács ülésein és ezek a javaslatok bekerülnek a kormány elé, amiből konkrét jogszabályok születhetnek – tette hozzá.

A tanács tagjai

  • Bársony Farkas, az Amerikai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a GE ügyvezető igazgatója,
  • Csath Magdolna, a Szent István Egyetem emeritus professzora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem magántanára,
  • Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke,
  • Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója,
  • Jánoskuti Levente, a McKinsey & Company budapesti irodavezetője,
  • Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója,
  • Parragh László, az MKIK elnöke,
  • Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.