Vasárnap a vő, meny nem segíthet a boltban

A boltbezárások igencsak borzolják a kedélyeket

A vasárnapi munkavégzés tilalma a kiskereskedelemben, magyarán a boltbezárások igencsak borzolják a kedélyeket a nyár közeledtével. A balatoni ellátásért aggódók által felvázolt forgatókönyvek szerint a nagyobb boltok vasárnapi kényszerű zárva tartásával is veszíthet vonzerejéből a magyar tenger, de a tömeg hiánya kihathat a kisebb boltok forgalmára is. Ugyanakkor nemcsak balatoni jelenség, hanem országos méretű gond is, hogy sok 200 négyzetméternél kisebb elárusítóterű bolt, bár nyitva lehetne, mégsem teheti, mert nincs aki a pult mögé álljon – írja a Népszava.

  Az még átmeneti zavarként felfogható, ha a kisegítő családtagnak úgymond nincs papírja az árusításhoz. A vasárnapi zárva tartást kiötlő képviselők, majd a törvénybe foglalásban segédkező honatyák sem gondolhattak minden apróságra, így arra sem, hogy a kereskedelemben, vendéglátásban előforduló több tucatnyi tevékenység folytatásához kell szakképesítést bizonyító papír, és a legtöbb esetben az egészségügyi alkalmasságot is igazolni kell.
 
  Nagyobb fennakadást okozhat viszont, hogy a törvény a család több tagját nem engedi a pult mögé állni a hozzátartozói viszony miatt. A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény (Kszvmtv) csak annyit ír elő, hogy az az üzlet, amelynek árusítótere a 200 négyzetmétert nem haladja meg, az általános zárva tartási időszakban is nyitva tarthat, ha az általános zárva tartási időszakban kizárólag az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni-vállalkozó, egyéni cég tagja, vagy gazdasági társaság legalább 1/5 tulajdoni résszel bíró természetes személy tagja maga, vagy az előbbiekben felsoroltak segítő családtagja folytatja a kereskedelmi tevékenységet. A nagyvonalú „megengedés” éppoly átgondolatlan és életidegen, mint maga a vasárnapi zárva tartás – állítják a boltosok.
 
  A kereskedők panasza a parlamentben írásos választ igénylő képviselői kérdésben is megjelent, konkrétan úgy hangzott, hogy miért nem minősül közvetlen családtagnak a vő, meny a vasárnapi nyitva tartás esetében?
 
  A gazdasági tárca válaszában a Polgári törvénykönyvre mutogat, miszerint a vasárnapi zárva tartás törvényében a segítő családtag alatt azt kell érteni, amit a Ptk. közeli hozzátartozók alatt ért.
 
  A minisztérium majdhogynem sajnálatát fejezi ki, hogy a köznyelvben a rokonok körébe tartozó személyek jogszabályi meghatározása megkülönbözteti a hozzátartozók fogalmán belül a közeli hozzátartozókat is. A Ptk. értelmezésében közeli hozzátartozónak a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér minősül. A vő és meny a Ptk. alapján hozzátartozónak minősül ugyan, mint ahogyan az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa is, de nem közeli hozzátartozónak, ennek megfelelően a Kszvmtv alkalmazásakor segítő családtagként nem vehetők figyelembe.
 
  Azt nem tudni egyelőre, hogy a minisztérium a maga részéről ezzel megoldottnak tekinti-e az ügyet, vagy a tiltakozó kereskedők nyomására legalább egy törvénymódosítást kezdeményez, hogy legalább azok, akik vasárnap kinyithatnának, ne egy ilyen értelmetlenül korlátozó szabály miatt húzzák le a rolót vasárnap. Különösen az üdülőhelyeken, nagyvárosok frekventált területein működő kereskedések azt is várják egy esetleges módosítástól, hogy a boltokban vasárnap alkalmazottak is kiszolgálhassanak.

Forrás: Népszava