Vasárnapi pihenőnap – Jogsértő módon utasították el a Liga és a VOSZ népszavazási kezdeményezését a szervezetek szerint

Gazdaság-népszavazás

Budapest, 2015. január 27., kedd (MTI) – Önkényes és jogsértő a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) jogértelmezése, amellyel elutasította a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazási kezdeményezését a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban, ezért az érdekvédelmi szervezetek ismételten kezdeményezik kérdéseik hitelesítését – közölte a Liga és a VOSZ kedden az MTI-vel.

 .

 .

    A szervezetek közleményükben felidézték: a január 23-i elutasító határozat arra hivatkozik, hogy az Összefogás Párt elnöke már benyújtott egy azonos tárgyú kérdést, és abban még nem született jogerős döntés. Az NVB indoklása szerint ez azért problémás, mert sikeres népszavazás esetén a kezdeményezők által benyújtott kérdések, valamint más kezdeményezők által korábban benyújtott kérdések azonos jogalkotási kötelezettséget keletkeztetnek, melyet a törvény tilt.  


    Az érdekvédelmi szervezetek a közleményben hozzátették: a hatályos jogszabályok alapján a NVB a kérdésben az ismételt benyújtást követően érdemi határozatot köteles hozni, mellyel összefüggésben a felek bírósági jogorvoslatot kezdeményezhetnek.


    A Liga és a VOSZ szerint ellentmondásosak az elutasítás indokai, amellyel az NVB akadályozza a tisztánlátást az alkotmányos jogok gyakorlásával összefüggésben. A szervezetek szerint azáltal, hogy az NVB nem vizsgálja kellőképpen a benyújtott kérdések eltérő voltát, lehetővé teszi azt, hogy alkalmatlan kérdésekkel a népszavazás kiírása megakadályozható legyen.        


    Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke és Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke január 20-án nyújtotta be három kérdésének aláírásgyűjtő ívét. A három kérdés a következő volt: “Egyetért-e azzal, hogy a kiskereskedelmi szektorban a vasárnapi munkavégzés tilalma megszüntetésre kerüljön?”,  “Egyetért-e Ön azzal, hogy ne korlátozzák a bolti kiskereskedelmi egységek vasárnapi nyitva tartását?” és “Támogatja-e Ön a bolti kiskereskedelmi egységek korlátozás nélküli vasárnapi nyitva tarthatóságát?”. Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke január 7-én már benyújtott egy népszavazási kérdést ugyanebben a témában; az a kérdés úgy hangzik, “Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet zárva legyen?”.

gde \ gte